Freddie Mercury életének utolsó órái

Freddie Mercury 1991 novemberében hunyt el az otthonában, saját ágyában, a legközelebbi barátai körében. Az egyik barátja egy különös eseményről számolt be, ami Freddie halálakor történt: „Freddie mosolygós arccal halt meg.”

Freddie mindössze 45 éves volt, mikor 1991. november 24-én, vasárnap este elhunyt. A Queen együttesbeli társai és a családja nem volt jelen, de az utolsó napokban, mikor már nem tudott felkelni az ágyból, egy kis csapat hűséges és közeli barátja gondoskodott róla. Talán az volt az kívánsága, hogy a szerettei közül senki ne lássa a szenvedését.

Barátja, Peter Freestone mesélt az utolsó érzelmes napokról. Ő is tagja volt annak a kis csapatnak, akik 12 órás váltásban virrasztottak a sztár ágya mellett, hogy állandó társaságot nyújtsanak neki, ha beszélgetni akart, poénkodni, vagy csak csendben pihenni. Éjszakára is ott maradtak a szobájában, és mindent megtettek, hogy soha ne ébredjen fel egyedül.

A „baráti körhöz” tartozott Freddie több barátja, köztük Jim Hutton, Peter Freestone, Freddie volt barátnője, Mary Austin (akiről már írtunk), és Joe Fanell, a séf. Azonban egyikük sem volt mellette a halálakor, ami korábban következett be, mint bárki is gondolta volna. Valószínűleg maga Freddie választotta ki a halála pillanatát, amikor senki sem volt a közelében.

Freddie egy másik közeli barátja, a híres zenész, Dave Clark is jelen volt. Azon a napon Freddie eszméletlen állapotba került, és már nem szedte az AIDS elleni gyógyszereket és a fájdalomcsillapítókat, képtelen volt elviselni a teste szenvedését. Dave Clark így fogalmazott: „Az orvosok elmentek, és tudtuk, hogy csak idő kérdése. Egyedül voltunk… mikor meghalt.” Ez a beszámoló némileg ellentmond Freddie más barátainak elmondásának, miszerint senki sem volt mellette a halálakor, és senki sem számított a halálára azon a napon. Dave találta meg Freddie holttestét a hálószobájában, és lement, hogy értesítse a házban tartózkodókat. Dave elmondta, hogy mosoly volt Freddie arcán. Valószínűleg Freddie végre megkönnyebbült, és örült, hogy véget ért számára minden. De ez csak spekuláció.

Miközben Peter, Joe és Jim Freddie-vel éltek az One Garden Lodge-ban, Mary a közelben lakott. Később visszaemlékezett, hogy Dave körülbelül 7 óra körül hívta, valószínűleg Freddie halála után rögtön, és Dave hozzátette: „Mary Austin itt van, és felhívtam Freddie szüleit, hogy közöljem a szomorú hírt. Freddie békésnek tűnt.”

Mary ugyanezt erősítette meg, mondván, hogy Freddie „mosolygós arccal halt meg … ő maga választotta ki a halála időpontját.”

Peter így fogalmazott: „Hajlamos vagyok azt hinni, hogy Freddie úgy döntött, hogy elég volt, és eljött az ideje, hogy a saját feltételei szerint cselekedjen. A szomorú igazság az, hogy Freddie borzalmasan szenvedett.”

Mary azt mondta:

„Az életminősége drasztikusan romlott, és napról napra egyre rosszabb lett. A fájdalom elviselhetetlen volt. Elvesztette a látását. A teste gyengült, és néha görcsrohamai voltak. Szörnyű volt látni, ahogy az állapota napról napra romlik.”

Mégis Peter a mai napig emlékszik arra, hogy barátja erős lelke még élete utolsó napjaiban is betöltötte a szobát és az egész házat, Elton John pedig arra emlékszik, hogy Freddie, ágyban fekve is, még mindig próbált poénkodni, pletykálni és csúfolódni.

Freddie Mercury bronchopneumóniában hunyt el, mivel immunrendszere az AIDS hatására összeomlott.

Peter óriási veszteséget érzett. Freddie rendkívüli ereje egy pillanat alatt teljesen eltűnt a házból. Azt mondta:

„Abban a pillanatban, amikor Freddie meghalt, számomra a ház egyszerű falakká, mennyezetté és padlóvá, téglává és habarccssá vált, elvesztette azt a meleg ragyogást, amit Freddie sugárzott.”

Másnap reggel az egész világnak bejelentették, hogy elvesztette az egyik legnagyobb és legfényesebb csillagát.

Szombaton este Freddie állapota gyorsan romlott, és a következő éjszaka csendben elhunyt. Mindig azt mondta, hogy nem bánja, hogy az emberek hogyan fognak rá emlékezni: „Rajtuk múlik. Ha meghalok, kit érdekel? Engem nem.” De nem akarta, hogy ágyhoz kötött, sovány és törékeny emberként emlékezzenek rá. Néhány hónappal a halála előtt Jim Hutton véletlenül elcsípte a kertben, és 4 fotót készített róla, többek között a macskájával, Oscarral is, és ezeken a gyönyörű felvételeken Freddie utoljára, a legszebb ruhájába öltözve mosolyog a napfényben.

Ezek a fotók azért különlegesek, mert Freddie egy tökéletes pillanatot ragadott meg, hogy örökre megörökítse őt az egyik barátja. Hutton elmesélte, hogy a kertben fényképezte a gyönyörű virágokat a nyugat-kensingtoni kúria kertjében, miközben azt hitte, Freddie bent pihen a házban. Hirtelen Freddie megjelent, elegánsan felöltözve és ápoltan.

Még akkor is, amikor tudatában volt annak, hogy a betegség mennyire megváltoztatta a külsejét, azt kérte, hogy közelről fényképezzék le. A fenti fotók értékes és megható emlékek egy zseniális ember nagyszerű lelkéről, miközben a rajongók a halálának évfordulóján gyászolnak.

Hutton a memoárjában így írja le ezt a pillanatot: „Azon a nyáron Freddie utoljára pózolt a kamera előtt. Így történt: kint voltam a kertben, és a frissen kinyílt virágokat fotóztam, amikor Freddie odajött hozzám. Beállítottam az objektívet – ő pedig egy kicsit hátrébb akart lépni, hogy ne legyen túl közeli kép. Aztán pózolt, és én négy képet készítettem, és mindegyiken sikerült mosolyognia.”

„Annyira sápadt és sovány volt, tudta, hogy nem a legjobb formájában van, de ez egyáltalán nem számított; Freddie összes fényképe közül, amim van, pont ezeket szeretem a legjobban.”

A képeket 1991. augusztus 28-án készítették, három hónappal Freddie Mercury halála előtt. Nyilvánvaló, hogy Freddie gondosan választotta ki az elegáns kék nadrágot és a mintás inget. Ebben a pillanatban jól akart kinézni. Ugyanakkor utolsó fényképeivel gyönyörű emléket hagyott maga után a világnak.

A „Bohém rapszódia” című film bemutatja, hogyan hozta létre Freddie a gyönyörű nyugat-kensingtoni otthonát, és mennyire szerette a kedvenc macskáit.

Freddie-nek a felnőtt élete során legalább tíz macskája volt, és hatan elkísérték az utolsó útjára is – Delilah, Goliath, Lily, Miko, Oscar és Romeo. A kerti képen Oscar, a vörös macska látható. Teljesen természetes, hogy Freddie a szeretteivel – mind a macskáival, mind az emberekkel -, akiket a legjobban szeretett és megbecsült, a kedvenc menedékhelyén töltötte az utolsó napjait.

Freddie 1991-ben hunyt el, de évtizedek múltán is ugyanolyan híres, ha nem híresebb. Zenéje természetesen tovább él, a „Bohém rapszódia” című film pedig egy teljesen új generációnak mutatta be a kiemelkedő előadót. Édesanyja, Jer 25 évvel élte túl fia elvesztését, és beszélt a fia iránti büszkeségéről és a fájdalmáról, amit örökké a szívében hordozott.

Egy megható interjúban Jer mesélt a Queen leghíresebb slágerével kapcsolatos öröm, bánat és büszkeség sajátos keverékéről. Azt mondta: „Bemenetem a boltokba, és mindig nagyon izgatott voltam. A Queen mindenhol ott volt a boltokban, tudod, „Bohemian Rhapsody”, Queen…, és ez azt jelentette, hogy az én Freddie-m is ott van.”

„Megvettem a lemezét, és nagyon büszke voltam, hogy a fiam legjobb lemezét veszem meg. Természetesen most fáj, amikor hallom ezt a dalt. Nagyon fáj… Most igyekszem nem hallgatni.”

Mint mindenki tudja, a dal tartalmazza ezeket a megható sorokat: „Mama (Mama, life had just begun,).”

Jer elbűvölő képet festett Freddie-ről, mint kisgyerekről Zanzibáron, aki már vágyott arra, hogy megmutassa tehetségét, és rendkívüli önbizalommal volt felfűtve. Azt mondta: „Négy- vagy ötéves korában mindenkinek meg akarta mutatni, hogy tud énekelni, ezért amikor elvittük bulikba, ő folyton azt kérdezte: „Én is énekelhetek?”. Akkoriban csokoládét kapott az éneklésért.”

Jer elmondta, hogy Freddie szenvedélye a zene iránt az évek során csak nőtt. Ezt mondta: „Még az egyetemre való bejutás előtt is írta a zenéjét. Papírlapokat tett a párna alá, és azt mondta nekem, hogy ne szedjem ki a papírokat…”

Ugyanebben az interjúban Jertől megkérdezték, hogy a család hogyan birkózik meg Freddie őrült életmódjával és a bulikkal. Volt ez valaha is probléma számukra? Ezt válaszolta: „Nem, mert valahányszor hazajött és találkozott a családjával, ugyanolyan normális volt, mint mindig, és tisztelte mindkettőnket, engem és a férjemet, és azt mondta: „Ne beszéljünk az üzletről… Hazajöttem…”

Freddie azonban emlékezett rá, hogy szülei kétségkívül megdöbbentek az életmódján, főleg a kezdeti időkben: „Időről időre hazajöttem, és botrányos öltözékekben, feketére festett körmökkel jelentem meg, az anyám egyszerűen kiborult. Általában azt mondta: „Jaj Istenem! Nehogy a szomszédok meglássanak.” De most, hogy a szüleim látják, hogy jó pénzt keresünk, úgy tűnik, elégedettek vele.”

Egy megható 2012-es interjúban Jer megosztotta, hogyan találta meg a békét híres fia elvesztése után. Azt mondta: „Az volt a legszomorúbb nap, amikor 1991 novemberében meghalt, de a vallásunk szerint, amikor eljön az ideje, nem tudsz tenni semmit. Isten jobban szerette őt, és azt akarta, hogy vele legyen, és ezt én elfogadom tiszta szívből és lélekből. Egyetlen anya sem akarja látni meghalni a fiát, de ugyanakkor ő a rövid élete során többet tett a világért, mint amennyit sokan 100 év alatt tehetnének.”

A család zoroasztriánus hitben nevelkedett, és Freddie a végrendeletében kikötötte, hogy a temetését a vallása szerint tartsák. A szertartást egy zoroasztriánus pap végezte a Nyugat-londoni krematóriumban. Természetesen a hamvait egy másik, titkos helyen őrzik, amelyet csak legközelebbi barátja, Mary Austin ismer.

Freddie gyakran beszélt a sérülékeny szívéről és a lelkében hordozott „hegekről”. Peter Freestone, a legendás zenész bizalmasa szerint azonban az árulás volt az, ami a legjobban megsemmisítette Freddie-t.

„Amióta ismertem, csak két emberrel hibázott igazán, és mindkettő mély sebet ejtett rajta” – meséli Peter. „Kiválóan átlátott az embereken. Gyakran figyelmeztettem: „Ez az ember csak a pénzedre és a hírnévre hajt.” Mire ő: „Komolyan hiszed, hogy ennyire hülye vagyok? Az én pénzem, az én életem. Tudom, miért vannak itt, de én is kapok valamit cserébe.” Freddie egyszerűen élvezte a társaságot, vagy mulatott a helyzeten, és azt mondta: „Amikor elegem lesz, majd elküldöm őket.”

Freddie Mercury számára a bizalom jelentett minden. Azonban életének végén egyetlen ember, akiben a legjobban bízott, a lehető legszörnyűbb módon árulta el.

„Freddie kitárta a lelkét Paul Prenter előtt” – meséli Peter Freestone. „Úgy gondolta, hogy nem bűn melegnek lenni, szabad randizni és kapcsolatokat kialakítani.” A „Bohém rapszódia” című filmben Prenter a főgonosz szerepét tölti be. 1977-től 1986-ig Freddie menedzsere volt.

„Paul az egész banda ügyeiért felelt, de később elbocsátották, mert a munkaidejének 90%-át Freddie-vel töltötte” – mondja Peter. „Freddie felvette őt a csapatba. Nem volt olyan rossz a helyzet, mint ahogy a filmben ábrázolták. Azonban Prenter valóban megpróbálta eltávolítani Freddie-t a bandából. Végül megbízhatatlanná vált, Freddie pedig rájött, hogy elege van, és elengedte.”

1986-ban Freddie hirtelen felhagyott a „vad” bulikkal, de Prenter nem. Ekkoriban Freddie már attól félt, hogy HIV-pozitív lehet, és változtatni akart az életmódján.

Peter így fogalmazott: „Egy évig minden rendben volt, aztán Paul eladta az emlékiratait a Freddie-vel való munkájáról. Ez nagyon megbántotta Freddie-t! Nem értette, miért csinálta ezt.”

A „The Sun” 32 000 fontot fizetett Prenternek, és a gonosz leleplezések 1987. május 4-én jelentek meg. Ezek leírták a homoszexuális bulikat, Freddie mély magányát, 14 éves kori első homoszexuális élményét és az AIDS-től való félelmét.

A címlapon részletesen szerepelt Freddie két volt szeretőjének, Tony Bastinnak és John Murphynek az AIDS miatt bekövetkezett halála. A cikkben nyilvánosságra hozták Freddie partnerének, Jim Huttonnak a nevét is. Prenter személyes fényképeket is eladott. Prenter családja megvédte a tetteit. Azt mondták, hogy neki pénzre volt szüksége a saját HIV-kezelésére.

Peter elmondta, hogy Freddie tudott erről, de soha nem tudta megbocsátani vagy akár csak megérteni sem Prenter árulását. A mélyen személyes életéről szóló leleplezések nemcsak elszomorították Freddie-t, de azt is sugallták, hogy ő maga is kockáztatta (vagy már el is kapta) a vírust.

Peter így emlékszik vissza Freddie pusztulására: „Azt mondta: „Miért nem kért tőlem egyszerűen pénzt? Annyit adtam volna neki, amennyit csak akart.” Ettől kezdve úgy érezte, hogy nem tud bízni az emberekben, sem helyesen megítélni őket.

„Ez az eset annyira sebezhetővé és bizonytalanná tette őt, és még jobban félt attól, hogy mi történhet, ha valaha is kiderül, hogy beteg. Paul később megpróbált kapcsolatba lépni Freddie-vel, hogy kimagyarázza magát, de Freddie nem akart vele beszélni.”

Freddie-nek hatalmas és könnyen sebezhető szíve volt, de ugyanakkor nagyon gyengéd is. Mindenekelőtt a bizalmat értékelte, és Prenter, aki elárulta, jobban megbántotta őt, mint bárki más.