A modern technológia világában minden eddiginél könnyebbé vált az ismerkedés, de azért nem mindenki számára. Aki korábban sem értett az ismerkedéshez és a beszélgetéskezdeményezéshez, annak mindegy, hogy az utcán szólít le valakit vagy üzenetben…
Vannak, akik olyan tehetségesek a flörtölés művészetében, hogy az „áldozataik” azonnal el akarnak…
Napjaink egyik legnagyobb találmánya, hogy már nem kell egész éjjel a diszkóban portyáznunk ahhoz,…
A fényképezés művészete már csak azért is különleges, mert ez egyfajta nemzetközi nyelv. Nem számít,…
Ha valahol, akkor a tengerpartokon aztán biztos, hogy bármivel találkozhat az ember. A tenger…
A világ vezető gyártói mindent megtesznek azért, hogy a legszokatlanabb ötletek segítségével egy kis mosolyt csaljanak vásárlóik arcára, és ezáltal közvetlenül erősítsék az irántuk történő elkötelezettségüket.
A szomszédokkal ugyanaz a baj, mint a testvérekkel: nem választhatja meg őket az ember. Ahogy pedig…
Az édesanyák másképp látják a világot, mint az apukák vagy a gyerekek, ez tény.…
A telefonszerviz egyik alkalmazottja osztotta meg ezt a képet, amin az egyik ügyfél által behozott,…
Minden ember más. Ez még így rendben is volna, de néha annyira különbözünk egymástól, hogy nem…
A lány éppen vásárolni volt, és amikor visszaért a kocsijához, észrevette, hogy valaki nekiment a jobb hátsó sárvédőjének. A szélvédőn egy cetli is volt, ám a megszokott név + cím helyett valami egészen váratlan dolog állt rajta.
Vannak olyan képek, melyek mellé nem kellenek kicicomázott, részletes történetek, hiszen a puszta…
Bár a filmekben legtöbbször teljesen magától értetődőnek és végtelenül tökéletesnek a tűnik, a…
Egyesek a távolugrásban jeleskednek, míg mások az irodai munka területén érnek el kiemelkedő…
A boldog párkapcsolat titka a szeret, a támogatás és egymás kölcsönös megértése. Mindemellett pedig…
Nem mindenki képes gyors és szellemes válaszokkal reagálni a kérdésekre, de egyes embereknek ez veleszületett képességük. Ezek a gyors és szellemes válaszok pedig egy csipetnyi szarkazmussal fűszerezve minden esetben gyilkos egyveleget alkotnak. Az…
Percenként átlagosan 18 millió üzenetet küldenek egymásnak az emberek, de kétség sem fér hozzá, hogy…
A legjobb barátainkkal és rokonainkkal folytatott üzenetváltások néha kiszámíthatatlanabbak, mint…
Míg a legtöbben általában rögtön pánikolni kezdünk egy-egy probléma vagy nehézség esetén, addig…
Valószínűleg senkinek sem kell bemutatni azt a tézist, miszerint az apukák némileg másképp állnak a…
A hosszú és boldog házasság titka nem feltétlenül az, hogy soha ne veszekedjünk a kedvesünkkel. A veszekedés természetes, elvégre az érveink ütköztetésekor, sokszor nem sikerül egyhangúan megállapodnunk a kedvesünkkel. Éppen ezért sokkal inkább lehet…
Az apák teljesen más szerepet töltenek be egy gyermek életében mint az édesanyák, ez így van, kár is…
Egyesek imádják, másoknak pedig egyenesen feláll a szőr a hátukon, ha velük szemben használja…
Amióta csak létezik az internet, az emberek valamilyen furcsa késztetést éreznek aziránt, hogy a…
Tény és való, hogy ha valamivel, akkor a technika fejlődésével és annak napról-napra változó…
Üdvözlünk, jelentkezz be a profilodba.
Most elkészítjük a Liked.hu profilod.
E-mailben küldünk neked egy újat.