Biztos vagyok benne, hogy sok lány és fiatal nő álmodik titokban a légiutas-kísérői, azaz stewardess munkáról. Ez nem meglepő, hiszen egy hihetetlenül romantikus, jó presztízsű, jól fizetett és persze némi kockázattal járó munkáról van szó (ami extra adrenalinlöketet ad). A gyönyörű hölgyeket épp ezért vonzzák és csábítják ennek a munkakörnek a lehetőségei.
Valószínűleg nem árulok el vele nagy titkot, hogy a légiutas-kísérői munka állandó utazást jelent a világ különböző tájaira, ahol új és érdekes emberekkel lehet ismerkedni, fejleszteni lehet a nyelvkészségeket, és ki tudja, talán még egy „szőke herceggel” is találkozhatsz a felhők felett! Mi lehetne ennél tökéletesebb egy romantikus találkozáshoz?
A légiutas-kísérői munka a hétköznapi emberek számára, akik nem szenvednek aerofóbiában, szinte tökéletesnek tűnik… leszámítva a fedélzeti konfliktushelyzetek megoldásával járó apró nüanszokat. De ahogy mondani szokás, ez az emberi tényező, és ezzel nem lehet mit tenni. Viszont cserébe az idegsejtekért a légiutas-kísérő ingyenesen utazhat a világban, felfedezheti az új városokat és országokat, megismerheti a különböző népek kultúráját. Ez pedig nagyon izgalmas!
De mint minden mézesmadzagnak, a légiutas-kísérői munkának is megvan a maga hátulütője, és ez összefügg bizonyos útvonalakkal, ahová a gyönyörű légiutas-kísérők kizárólag munkaköri kötelességükből kifolyólag és saját akaratuk ellenére kénytelenek repülni. Ezek azok a ritka pillanatok, amikor a légiutas-kísérők nem igazán szeretik a munkájukat.
Az egyik leginkább nem kedvelt úti cél a légiutas-kísérők körében India, és ennek nem a repülés hossza vagy bonyolultsága az oka. A legnagyobb kellemetlenséget a helyi lakosság okozza, akiknek mentalitása jelentősen eltér az európaitól, a közel-keletitől, sőt még az ázsiaitól is. Amikor az indiaiak felszállnak egy repülőgépre, akkor általában úgy viselkednek, ahogy otthon is helyénvalónak és helyesnek tartanák.
Eszükbe sem jut, hogy a viselkedésükkel kellemetlenséget okozhatnak másoknak, és nagyon felháborodnak, ha a légiutas-kísérő például arra kéri őket, hogy „legyenek halkabbak”. Felháborodnak, már persze, ha megértik, mivel a legtöbb egyszerű indiai nem beszél angolul, így rendkívül nehéz eljuttatni hozzájuk a szükséges információkat.
Például az Indiából repülő utasok – és itt az őslakos indiaiakra gondolok, nem pedig a sors fintora folytán Indiában rekedt európaiakra – gyakran megsértik a repülőgépen való viselkedés szabályait, és ha figyelmeztetik őket erre, akkor botrányt okoznak. Az indiaiak nagyon szeretik az ingyenes alkoholt, amit sokszor a fedélzeten osztanak, de nem tudnak mértéket tartani, ezért… ez általában botrányba torkollik.
Az indiai polgárok emellett nagyon igényesek a szolgáltatásra, és amikor a repülőgép fedélzetén tartózkodnak, a „paisa vasool” – „mindent a pénzemért” elvre esküsznek. Ebben az esetben szeretik hangoztatni, hogy nekik milyen jogaik vannak, ez pedig jó eséllyel szintén botrányba torkollik.
Egy másik úti cél, amit a légiutas-kísérők nem kedvelnek túlzottan, az Ibiza – egy spanyol sziget, amely az Ibizai és San Antonio városokban tartott nyári bulikról vált híressé, amelyeket a vezető európai éjszakai klubok szerveznek. Spanyolország paradicsomi sarka, vidám és pezsgő hely – jogosan merül tehát fel a kérdés, hogy miért nem tetszik Ibiza a légiutas-kísérőknek? Pontosan a határtalan vidámsága miatt, ami sajnos sokszor a repülőgépen sem ér véget.
Még nincs vége! A bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
A légiutas-kísérők beszámolói alapján Ibizáról nagyon furcsa és néha nem teljesen megfelelő állapotban érkeznek az emberek, ami nem mutatkozik meg azonnal. A fedélzetre egy teljesen normális külsejű, tisztességesen öltözött utas száll fel, akiből nem árad alkoholszag, és ezért senki sem számít meglepetésre. Azonban az ibizai nyaralók gyakran olyan emberek, akik teljesen elengedték magukat, és ők azok, akik egy idő után teljesen irányíthatatlanná és emiatt a legveszélyesebbé válnak.
Alkoholt vagy drogokat fogyasztva az ibizai utasok elkezdhetik például levenni a ruhájukat, hogy lehűljenek, ételt követelhetnek, vagy úgy dönthetnek, hogy szeretnének kiszállni, és ezért megpróbálhatják kinyitni a repülőgép ajtaját, amikor az már a levegőben van – miközben minden erejükkel és minden lehetséges eszközzel magukra vonhatják a többi utas figyelmét.
Természetesen ezek a botrányhősök az egész személyzet számára fejfájást okoznak, de a légiutas-kísérőknek meg kell nyugtatniuk ezeket az embereket, és gyakran erőszakhoz kell folyamodniuk, hogy valahogy lecsillapítsák és a helyükre ültessék őket. Előfordult már, hogy a „magán kívül lévő” utast le kellett kötözni, és mozdulatlan állapotban kellett tartani, míg kényszerleszállást hajtottak végre a géppel. Valószínűleg egyetérthetünk abban, hogy nem ez a légiutas-kísérői hivatás legkellemesebb oldala…
A légiutas-kísérők nem szeretik a Kínába tartó repülőutakat sem, mivel a kínaiak minden nyitottságuk és kommunikációs készségük ellenére gyakran nem fordítanak kellő figyelmet például a saját tisztaságukra és személyes higiéniájukra.
Ezért, ha egy repülőgépen egyszerre sok kínai utas van, a levegőben elképesztő aromák terjengenek, és ez nem túlzás. Egy focicsapat öltözője ehhez képes parfümbolt. A koszos ruha és a mosdatlan test émelyítő illatának eltávolítása a kabinból több órát is igénybe vehet. Elképzelheted, hogy mit éreznek az utasok, miután kínai utasok után szállnak fel egy repülőgépre.
Van még egy ok, amiért a légiutas-kísérők rendkívül negatívan viszonyulnak a kínai utasokhoz, ez az étkezés utáni köpködési hagyományuk. Így köszönik meg ugyanis a kínaiak a finom ebédet.
Talán meglepő, de a Maldív-szigetek szintén az egyik legkevésbé kedvelt úti cél a légiutas-kísérők körében, és ennek oka egyetlen dolog: a rendkívül szeszélyes utasok. Furcsa módon a legrosszabbul viselkedő utasok pont a hétköznapi emberek, akiknek végre sikerült összegyűjteniük a pénzt egy „előkelő” utazásra. A tehetősebb emberek sokkal visszafogottabbak a viselkedésükben, míg a csekély luxushoz jutó „hétköznapi” utasok olykor szó szerint elszabadulnak, amint felszáll a repülőgép.
Természetesen a Maldív-szigetek ez esetben nem tehet arról, hogy a partjaikon olyan emberek szeretnének pihenni, akik ennyire kezelhetetlenek, de a légiutas-kísérők a sok éves repülésük során mégis kialakítottak egy tartós ellenszenvet ezen úti cél felé.
Érdemes megjegyezni, hogy hasonló a helyzet az Egyesült Arab Emírségekbe tartó járatokkal is, annak ellenére, hogy a legtöbb turista tisztában van vele, hogy milyen szigorú és kemény erkölcsök uralkodnak az Emírségekben, és milyen súlyos büntetést kaphat valaki a szabályok megsértéséért ebben az országban. A túlzottan agresszív viselkedésért a rendbontónak óriási pénzbírságot vagy börtönbüntetést kell fizetnie, ami egyébként meglehetősen gyakori.
Azonban még ez sem tartja vissza a turistákat attól, hogy az arab mesébe csöppenve újra és újra hülyeségeket csináljanak. Úgy tűnik, hogy a luxus és a gazdagság illata nem csak a fejüket, de a szívüket is megzavarja az utazóknak.
Történt már veled olyan, hogy a kezelhetetlen utasok miatt váratlan kalandban volt részed? Milyen nemzetiségű utasok voltak és hova utaztak?
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
