Sokan tudják, hogy a fa általában jól lebeg a vízen – régen a fatörzseket időt és energiát spórolva egyszerűen leúsztatták a legközelebbi folyón. De akadtak furcsa fák is, amelyek nem voltak hajlandóak kompromisszumot kötni a favágókkal, és egyszerűen elsüllyedtek.
Ilyen például a vörösfenyő, ami nagyon sűrű, gyantás, nehezen rothad, de frissen vágva vízbe kerülve még nehezebb lesz és elsüllyed – nem rögtön, de nagyon hamar. Más módszereket kellett tehát alkalmazni, ami jelentősen fékezte az emberi mohóságot.
Persze vörösfenyőt mindenki látott már parkokban és erdőkben, ezért ez nem annyira érdekes. Ma azonban a guajakfa nevű fáról fogok nektek mesélni. Ez a szó a Guaiacum nemzetség több fajának, általában a guaiacum officinale (latinul Guaiácum officinále) fájára utal.
Ez a fa a dél-amerikai kontinens északkeleti partvidékének (Venezuela, Kolumbia, Guatemala) száraz vidékein és a Nyugat-Indiákon nő. Indiában a természetes elterjedési területén kívül termesztik is. Magassága nem nagy – 6, maximum 10 méter -, bőrszerű, vaskos levelei vannak és halványkék, öt szirmú virágai, amelyek ernyős virágzatban fejlődnek. Ezek a virágok egyébként Jamaica szimbólumának számítanak. Az embereket azonban természetesen elsősorban a fa érdekli. A törzsek nem túl vastagok, szürke, réteges kéreg borítja őket. Alatta világosbarna, illatos szíjács található, amit rágógumi helyettesítőként is használhatnánk, mivel rágás közben megpuhul. A guajakfából guajakgyantát is nyernek, amelyet aromás célokra használnak, és valamikor köszvényt és reumát próbáltak vele kezelni (bár ez nem volt a legolcsóbb és leghatékonyabb szer).
A guajakfa legértékesebb része a geszt, másnéven a fatest belső, elhalt része. Sűrűsége 1300-1450 kg/m³, egy köbcentiméter tömege pedig 1420 gramm. Nem csoda, hogy elsüllyed a vízben, a viszkozitás és a gyantatartalom miatt pedig először is gyakorlatilag nem rothad, másodszor pedig nem lehet belőle tűzifát aprítani. Ez a zöldes, vöröses foltokkal tarkított guajakfa nagyon szép. Régen rendőrbotokat, krikettütőket és bowlinggömböket készítettek belőle (azaz mindent, amit alkalmanként nagyon kemény ütőfegyverként lehet használni).
A guajakfának van egy nagyon hasznos tulajdonsága.
A benne lévő gyanta természetes kenőanyagként is szolgálhat, ezért ezt a fát régen hajók építésére használták – a bordák mentén futó pallóktól a propellertengely-csapágyakig és a vízturbinákig. Még az egyik legmagasabb keresztény templomot is guajakfából építették. Manapság persze ezt a fát sokkal ritkábban használják, hiszen ebből a fából alapból is kevés van, ráadásul nagyon lassan nőnek, ezért nem túl gazdaságos hajók építésére pazarolni ezeket. Egyszerűbb furnért használni továbbá a bútorok díszítésére is, míg a tömör guajakfát inkább apró tárgyak, például késnyelek és hamutartók készítésére használják. Drága, de szép és presztízsértékű. A forgácsból és fűrészporból egyébként kellemes aromateát lehet készíteni.
Ennyit mára erről a nagyon érdekes és közepesen hasznos fáról. Remélem, hogy tetszett a cikk, hamarosan találkozunk!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
