Az Oscar-díjas Barry Levinson „Esőember” című filmjét sokan ismerik és szeretik. Nehéz elfelejteni az excentrikus autista Raymond Babbitt kalandjait, és nem csodálni őt az emberfeletti képességei miatt. Kevesen tudják azonban, hogy a film egy valódi személyen alapul, akinek a története nem kevésbé izgalmas, mint a híres film forgatókönyve.
A Liked.hu-nál szeretnénk bemutatni nektek a valódi „esőembert”, akit a képességei a bolygó egyik legokosabb emberévé tettek.
Csodálatos tudós
1951. november 11-én a Utah állambeli Salt Lake Cityben egy szokatlan kisfiú született. Vékony testtel és túlméretezett fejjel született, a tarkóján egy baseball-labda méretű koponyasérvvel. Kiderült, hogy a gyermeknek sérült a kisagya is, és hiányzott a corpus callosum-ja, mely a normális embereknél összeköti a két agyféltekét.
Az orvosok azt javasolták, hogy a szülők mondjanak le a babáról. Ilyen rendellenességekkel ugyanis a gyermek valószínűleg nem lesz képes járni, gondoskodni magáról, olvasni vagy a társadalomban szocializálódni.
De az orvosok figyelmeztetése ellenére Fran és Jeanne Peake haza akarták vinni a kisfiút. Úgy döntöttek, hogy egyedül nevelik fel a fiukat, akinek a Kim nevet adták.
Kim nemcsak kinézetre, hanem viselkedésében is nagyon különbözött a többi csecsemőtől. Ritkán sírt, nyugodt és igénytelen volt, amikor pedig eljött a kúszás korszak, valahogy nem akarta elkezdni. Az orvosok autizmust diagnosztizáltak nála, és csak sajnálni tudták Kim családját.
Az apa, Fran Pick azonban nem esett kétségbe. Látta, hogy a baba milyen figyelmesen figyeli őt, és észrevette az átható tekintetét. A fiú 16 hónapos korától elkezdte megmutatni szüleinek az elképesztő képességeit. A könyveket, amelyeket a szülei egyszer felolvastak neki, azonnal a polcra kellett tenni, és soha többé nem használták őket. Kim ugyanis nem engedte, hogy a szülei újraolvassák azokat, mert mint kiderült, már akkor is kívülről megjegyezte az egész tartalmukat.
Csak a játék kedvéért Fran egyszer megmutatott a fiának néhány levelet, és pár nappal később észrevette, hogy a fiú vele együtt olvassa az újságot. A gyerek nemcsak az ábécét jegyezte meg a levelek alapján, hanem azt is megértette, hogyan kell a betűkből szavakat alkotni. Kim akkor 3 éves volt, és még járni sem tudott.
Ezután az olvasás Kim napi rituáléjának a részévé vált. Megtanulta, hogy az ismeretlen szavak megtanulásához, hogyan kell önállóan használni a szótárt. Minden könyvet csak egyszer olvasott el, majd fejjel lefelé fordította őket a polcon, és soha többé nem nyúlt hozzájuk.
A Kim Peek által tanúsított képességek nem voltak jellemzők egy sima autista rendellenességben szenvedő gyermekre. A fiú többszöri vizsgálata után az orvosok megváltoztatták az eredeti diagnózist, és megállapították, hogy a gyermek Savant-szindrómában szenved.
Kim-puter
Kim emlékezete valóban csodálatraméltó volt. Könnyedén idézett egész fejezeteket könyvekből, több ezer verset ismert, és a teljes Encyclopaedia Britannica-t is fejből fel tudta mondani. Fejben hordozta a világ repülőgépeinek és vonatainak menetrendjét, könnyedén beszorozta fejben a négyjegyű számokat, és alaposan megjegyezte számos színész, zeneszerző, író és sportoló életrajzát.
Kim emlékezetből abszolút pontosan tudta reprodukálni a naptárat 2000 évre visszamenőleg: ha valaki mondott egy dátumot, Peak nemcsak az összes akkor történt eseményt tudta megmondani, hanem azt is, hogy az adott nap a hét melyik napjára esett.
Kim Peek memóriájában megtalálható volt Kanada és az Egyesült Államok összes autópályájának térképe, az összes ismert történelmi dátum, a különböző országok és városok telefonkódjai. Egyszer átlapozta szülővárosa, Salt Lake City telefonkönyvét, és kívülről megjegyezte a lakosok összes telefonszámát és adatát. Akkoriban mintegy 1,5 millió ember élt a városban.
Kim azonnal válaszolt a neki feltett kérdésekre. Az agya körülbelül úgy működött, mint a Google keresőmotorja, csak pontosabban. Ezen tulajdonsága miatt kapta Kim a Kimputer (utalva a komputer szóra) becenevet.
Kim Peek a könyvek megszállottja volt, ezért naphosszat a Salt Lake City-i Közkönyvtárban töltötte napjait. Különböző tudományterületek érdekelték, de leginkább a történelemről, a csillagászatról, a földrajzról, a zenéről, a sportról, az irodalomról és a moziról szóló könyveket szerette.
Kim minden nap sokat olvasott, de még többet akart. Ehhez kifejlesztette saját olvasási technikáját: a lapok bal oldalát bal szemmel, a jobb oldalt pedig jobb szemmel olvasta, így mindössze 10 másodpercbe telt neki felfogni egy oldalt. Ennek a módszernek köszönhetően Kim naponta akár 8 könyvet is el tudott olvasni, és az elolvasott információk 98%-át megjegyezte.
A férfi élete végére összesen mintegy 12.000 könyv tartalmát olvasta el és tudta felidézni. Kim teljesen híján volt az elvont gondolkodásnak, egyszerűen képtelen volt felfogni az aforizmák jelentését.
Hihetetlen mentális képességei mellett Kim teste súlyos fizikai rendellenességekkel küzdött. Alacsony izomtónusa miatt csak 4 éves korában tudott egyedül járni (és egész életében furcsa járása volt), lépcsőzni pedig csak tizenévesen tanult meg.
Kim soha nem tanulta meg, hogyan vigyázzon magára. Nem tudta megtanulni azt sem, hogyan kell megkötni a cipőfűzőjét, vagy hogyan kell begombolni a gombjait. Nem tudta, hogyan kell fogat mosni vagy felöltözni, nem volt térbeli tájékozódási érzéke, és a viselkedése inkább hasonlított egy 2 éves gyermek viselkedésére, mintsem egy felnőtt emberére.
Gondoskodó édesapja azonban mindig a fia mellett állt. Fran Pick tanította Kimet, amikor nem vették fel az iskolába, elkísérte sétálni és könyvtári kirándulásokra is. Miután elvált a feleségétől, teljesen a fia gondozásának szentelte életét.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
Egyszer, amikor Kim életéről beszélt, Fran megjegyezte, hogy a fiúról „napi 30 órát és heti 10 napot” kellett gondoskodni. De a nehézségek ellenére Fran mindig szeretetteljesen beszélt a fiáról, és nem rejtette véka alá, hogy mennyire büszke rá.
„Esőember”
,,Úgy vélem, hogy bárki, aki akár csak 5 percet is töltött Kim mellett, az teljesen megváltoztatta a saját magáról, a világról és az emberi képességről alkotott nézeteit.”
Barry Morrow, a Rain Man forgatókönyvírója
Kim 14 évesen már megtanulta az alapvető iskolai tananyagot, és tudásban messze megelőzte társait. Az állami hatóságok azonban fogyatékosságára hivatkozva megtagadták az érettségi bizonyítvány kiállítását Kimnek. Ez nem akadályozta meg a fiatalembert abban, hogy továbbfejlessze képességeit és munkát találjon. Kimet 18 évesen könyvelőként alkalmazták a mormon közösségben.
Kim, aki félt a nagy tömegektől, az új helyektől és az idegenektől, ritkán hagyta el szülővárosát. 1984-ben azonban úgy döntött, hogy részt vesz a Mentális Rendellenességgel Élők Polgári Egyesületének Texasban tartott országos konferenciáján. Ott találkozott Barry Morrow íróval és forgatókönyvíróval.
Kim képességei elragadtatták és lenyűgözték Morrow-t. Beszélgetésük hatására az író egy hónapon át készítette egy új film forgatókönyvét, melynek az „Esőember” címet adta.
Barry Morrow és a színész Dustin Hoffman sok időt töltöttek Kimmel, tanulmányozva életét és szokásait. És bár a film eseményei nagyrészt fikció volt, az 1988-ban megjelent mozifilm négy Oscar-szobrocskát kapott, köztük az év legjobb filmjének járó díjat.
Barry Morrow átadta a díjat Kimnek, aki onnantól kezdve mindenhová magával vitte azt.
Kim Peek az apjával és az Oscar-díjjal.
A hírnév hatása
„Nem szabad a szellemi vagy testi fogyatékosságaidat akadálynak tekintened. Azt se hidd, hogy különlegessé tesznek téged. Mindannyian különlegesek vagyunk. Mindannyian.”
Kim Peek
A film sikere és a film előkészítésében való részvétel nagymértékben szocializálta Kimet. Konferenciákra és más nyilvános eseményekre hívták meg. Magabiztosabbá és nyitottabbá vált, megtanult kommunikálni az emberekkel, és már nem félt tőlük, mint korábban. Sikerült rajongókkal is találkoznia, néhányukkal pedig még barátságot is kötött.
Kim csak a hírnév megszerzése után kapta meg az érettségiét. Ez 20 évvel azután volt, hogy az édesapjával igényelték.
1988-ban a Kim iránt tudósok érdeklődtek, akik tanulmányozni akarták az agyát. A pszichológiai tesztek szerint Peake IQ-ja meglehetősen alacsony volt – 87. Bár az eredmények nagyon eltérőek voltak: egyes esetekben nagyon magas szellemi fejlettségről szóltak, más esetekben demenciára utaltak. Számos vizsgálat után a szakértők arra a következtetésre jutottak, hogy a világon mindenhol használt IQ-szint mérés nem képes kimutatni ennek az embernek az értelmi fejlettségét.
Későbbi éveiben Kim kifejlesztette a humorérzékét, és zongorázni is megtanult. Ezt nagyon szerette. Szívesen játszott emlékezetből, és bárkivel elbeszélgetett a különböző zenei műfajokról vagy zeneszerzőkről – akiknek az életrajzára egyébként kívülről emlékezett.
Kim Peeket egész életében a könyvek érdekelték, a lányok soha. Nem volt házas, és nem született gyermeke. Életének 59. évében egy szívrohamban halt meg szülővárosa, Salt Lake City kórházában.
Miután Kim Peek története széles körben ismertté vált, megváltoztatta a Savant-szindrómában szenvedő gyermekeket nevelő családok életét. Példájával ez az ember reményt adott a „különleges” gyerekeknek, és megmutatta, hogy egy Savant-szindrómás ember is élhet fényes, hosszú és teljes életet.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
