21 fotó, ami bizonyítja, hogy a kereskedelmi dolgozók neve egyet jelent a türelemmel

Ha az ember betér egy boltba, sok esetben csak jobbra-balra lézengő eladókkal találkozhat, akik mintha alibiből pakolásznak néha valamit a polcokon. Ez azonban csak a látszat, vagy inkább haláltusa, mely annak az eredménye, hogy szegény dolgozók előtte már a szívüket-lelküket kihajtották, és most már csak a megváltó halálért esedeznek. Éppen ezért, hogy egy kicsit a külsős emberek is beleláthassanak a boltban dolgozó emberek életébe, hoztunk néhány képet, melyek végére érve garantáltan mindenki más szemmel tekint majd a kereskedelmi szektorban dolgozó névtelen hősökre...


1.  A Glamour és Joy napok gondoskodnak róla, hogy idegösszeomlást kapjon az ember.

Glamour és Joy napok

2.  A vevő a leghátsó olívaolajat szerette volna, mert ugye az 'mindig frissebb, mint amit előre raknak'. Így vagy úgy, de ki is szedte végül...👏

3.  És akkor tartsd szemmel, hogy nem-e loptak közülük... 😀

4.  Ha valahol, akkor a gyerekosztályon aztán különösen felemelő a munka.

5.  Persze józan paraszti ésszel az ember azt gondolná, hogy vagyunk már annyira kulturáltak a 21. században, hogy ha leveszünk valamit a polcról, akkor legalább megpróbáljuk visszatenni azt a helyére...

6.  ...de időről-időre bebizonyosodik, hogy sajnos nem.

7.  Legalább tette volna zsebre, vagy ette volna meg akkor már azt is b**meeg... 😀


MI A REAKCIÓD?

Haha
291
Haha
Cuki
40
Cuki
Okos
176
Okos
Ahhj
842
Ahhj
Izgi
121
Izgi
Fail Fail
72
Fail
Menő
41
Menő
77

Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Önismeret teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Bejegyzés
Sok-sok szöveg, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!