HIRDETÉS BEZÁRÁS

18 alkalom, amikor az emberek olyan hibát vétettek, amit már nem lehetett visszacsinálni

Egy apró hiba, és már meg is történt a katasztrófa.
🔥 2 hozzászólás

    A detektívtörténetekben a bűnözőket gyakran egyetlen apró hiba árulja el, egy olyan tévedés, amit nem vettek figyelembe a bűntény kitervelésekor. A való életben néha ugyanez történik.

    HIRDETÉS

    Mai válogatásunk sok hőséről persze elmondható, hogy teljesen jogosan kapták meg a büntetésüket, néhány jó ember pedig csak egyszerűen szerencsétlen volt. Így vagy úgy, de mindannyiuknak egyetlen kis hiba vezetett egy sokkal nagyobb problémához.

    1 ,,Kilógott egy szál a feleségem új pulóveréből…”

    Egyetlen hiba 027
    ©  
    LumpusKrampus / Reddit

    2 ,,Ma az apám rájött, hogy miért nem célszerű grillpácot és számítógép-alkatrészeket rendelni egyszerre.”

    Egyetlen hiba 026
    ©  
    Tac Turtle / Reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    3 ,,A dolgozatomra 0 pontot kaptam, mert a tanár rákeresett, és azt hitte, hogy az internetről másoltam, pedig az is az én saját bejegyzésem volt, amit korábban publikáltam.”

    Egyetlen hiba 025
    ©  
    DaniDan257 / Reddit

    „0 pont, mert ez egy internetes szöveg másolata.”

    4 ,,Azt hittem, hogy karamell.”

    Egyetlen hiba 024
    ©  
    ismeretlen szerző / Reddit

    ,,Tevetej”.

    5 ,,A főbérlő azt mondta, hogy ne aggódjunk, mert itt egyáltalán nem kemény a víz. Csak egyszer forraltunk vizet, és ez lett az eredménye.”

    Egyetlen hiba 023
    ©  
    JohnnySn****3 / Reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    6 ,,Szerettem volna főzni valamit a nagyinak, de nem tudtam, hogy tárolószekrényként használja a sütőt.”

    Egyetlen hiba 022
    ©  
    Ijustwannalurkhomie / Reddit

    7 ,,Az összes rögzítővezetéket elvágtam a dobozban. Kiderült, hogy azt a szürke kábelt is, ami a lányom játékának távirányítójához vezetett.”

    Egyetlen hiba 021
    ©  
    zoso190 / Reddit

    8 ,,Az erkélyajtót egy madzaggal tartom nyitva, hogy nehogy becsapódjon és kint ragadjak. Ma valamiért elszakadt és bezáródott, amíg én a kertben voltam. A barátnőm csak 4 óra múlva ér haza.”

    Egyetlen hiba 020
    ©  
    MrFunkyadaughter420 / Reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    9 Amikor végre kiderül az igazság.

    Egyetlen hiba 019
    ©  
    sunny_hadebe / Twitter

    10 ,,Sütöttem egy 3 szintes esküvői tortát, de az alsó szint szétesett a szállítás közben.”

    Egyetlen hiba 018
    ©  
    habsnkush / Reddit

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

2 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.