18 kép, ami megmutatja, mennyit változtak a 2000-es évek lázadó tinédzserei

Mindannyian voltunk fiatalok és mindannyian csináltunk hülyeségeket fiatal korunkban. Ahogy pedig azt sejteni lehetett, a 2000-es évek elején tomboló EMO-láz sem tartott örökké, az akkor lázadó tinédzserek ugyanis mára felnőttek és komoly, céltudatos felnőtt lett belőlük. Hogy pontosan milyen változásokon mentek keresztül, arról az alábbi 'akkor és most' fényképek árulkodnak igazán...


  1. 1 ,,A hajam végül megbocsátott azért, amit fiatal koromban tettem vele..."


  2. 2 ,,16 évesen és az esküvőm napján..."


  3. 3 2008 és 2017.


  4. 4 ,,10 évvel később, immár apukaként."


  5. 5 ,,Kilencedikes diákként, a jobboldali képen pedig már kilencedikes diákokat tanító pedagógusként."


  6. 6 ,,Még mindig ugyanazt a zenét hallgatom."


  7. 7 ,,Ha 8 évvel ezelőtt azt mondják nekem, hogy levágatom a hajam és tűzoltó lesz belőlem, valószínűleg nem hittem volna el."


  8. 8 ,,Nemcsak eltűnt a frufru, de meg is ismerkedtem életem szerelmével."


  9. 9 ,,10 év alatt rendesen megváltozott az életem, de még mindig imádom a feketét."


  10. 10 ,,Diákként, majd 12 évvel később tanárként."


MI A REAKCIÓD?

Vicces Vicces
4
Vicces
Imádom Imádom
3
Imádom
Érdekes Érdekes
3
Érdekes
Szomorú Szomorú
2
Szomorú
Ötletes Ötletes
0
Ötletes
Hűha Hűha
23
Hűha
Cuki Cuki
3
Cuki
Menő Menő
4
Menő

Hozzászólások 0

Mit készítsünk?!
Önismeret teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Bejegyzés
Sok-sok szöveg, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Send this to a friend