HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgokVicces

13 vicces mondat olyan kisgyerekektől, akik már teljesen felnőttnek tűnnek

Kis emberek nagy dumákkal.

    Úgy tűnik, manapság a gyerekek gyorsabban nőnek fel, mint a szüleik szeretnék. Néha olyan dolgokat mondanak, amiktől az anyukák és apukák csak kapkodják a fejüket, és azon tűnődnek, honnan szerzett ekkora bölcsességet és humort egy ilyen kis lurkó.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu csapata úgy döntött, hogy utánajár a szülőknél, mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha hallottak a gyereküktől. Íme, a 10+ legviccesebb és legbölcsebb mondás az apróságoktól:

    1


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    A „Csip-csip csóka” című mondókát énekeltem a 3 évesemnek, és közölte velem, hogy utálja ezt a dalt. Mondtam neki, hogy milyen kár, mert én ezt énekeltem neki már akkor is, amikor még a pocakomban volt. Ekkor életuntan belenézett a szemembe, majd azt mondta: „már akkor is utáltam”.

    2


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Megkérdeztem az ötévesemet, hogy szeretne-e képet készíteni a Mikulással. Erre nevetett egyet, és azt mondta: „Nem fotózkodom random csávókkal.”

    Határok.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    3


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    A hatéves kislányom hisztirohamot kapott ma reggel, mert nem találta a kesztyűit. Aztán… a nagymama hangján bejelentette: „Megtaláltam őket, bocsánat a felhajtásért!”

    4


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    A 11 éves lányoddal focit nézni jó móka, mert amikor csalódsz a csapatban, megnyugtató kérdéseket tesz fel, mint például: „Apa, tényleg azt hiszed, hogy te jobban csinálnád, mint a játékosok?”

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    5


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Az ötévesem kijelentette, hogy nem tud segíteni a játékok elpakolásában, mert nagyon elfáradt az óvodában. Amikor megkérdeztem, mire gondol pontosan, így válaszolt: „Pfú, mindig arra kérnek, hogy írjuk le a nevünket!”

    6


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Megkérdeztem a hatéves lányomat, hogy kemény legény-e ő. Mire azt válaszolta: „Nem, mert a kemény dolgok összetörnek.” Úgy tűnik, egy életvezetési-tanácsadót kaptam a gyerekem személyében!

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    7


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Imádom, hogy a gyerekek milyen őszintén és gátlástalanul barátkoznak a játszótéren.

    Lányom: Anya ott van (oda mutat). Festi a haját.

    Új barát: Az az én anyukám ott van (oda mutat). 46 éves és fogyózik.

    8


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Senki:

    De tényleg senki:

    A nyolcéves gyerekem: Utálom a lasagnát, ha valaha is hoznának egyet idős koromban, megetetném a feleségemmel.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    9


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Mi volt a legijesztőbb dolog, amit egy gyerek valaha mondott neked?

    Amikor a lányom körülbelül 4-5 éves volt, magabiztosan állította, hogy egykor férjhez ment egy Brad Huffington nevű férfihez. Amikor megkérdeztük, hogy mi történt vele, szomorú hangon válaszolt: „Odaveszett a tengeren.”

    10


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Megkérdeztem az 5 éves gyerekemet, hogy miért van még ébren, mire forgatni kezdte a szemét, majd azt mondta: „Mert még nyitva vannak a szemeim”. Azt hiszem, egyből a tinédzser korba ugrottunk.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    11


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Minden nap, amikor felveszem a gyerekemet az iskolából, azt mondja: „Nem haraptam meg senkit!” És tudod mit? Én is elég büszke vagyok rá, hogy senkit sem haraptam meg én sem.

    12


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Eszembe jutott az az eset, amikor a 3 évesem elfelejtette a csirkefalatkák nevét, és „narancsszínű húsos sütiknek” nevezte őket.

    13


    Követés
    Twitter Profil
    @Liked.hu

    Rájöttem, hogy az 5 évesem túl gyorsan nő fel, amikor az egyik lábával próbálta meg leszedni a másik lábáról a cipőt, és közben azt mondta: „Többé már akarok hajolgatni.”

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.