Úgy tűnik, manapság a gyerekek gyorsabban nőnek fel, mint a szüleik szeretnék. Néha olyan dolgokat mondanak, amiktől az anyukák és apukák csak kapkodják a fejüket, és azon tűnődnek, honnan szerzett ekkora bölcsességet és humort egy ilyen kis lurkó.
A Liked.hu csapata úgy döntött, hogy utánajár a szülőknél, mi volt a legfurcsább dolog, amit valaha hallottak a gyereküktől. Íme, a 10+ legviccesebb és legbölcsebb mondás az apróságoktól:
1
A „Csip-csip csóka” című mondókát énekeltem a 3 évesemnek, és közölte velem, hogy utálja ezt a dalt. Mondtam neki, hogy milyen kár, mert én ezt énekeltem neki már akkor is, amikor még a pocakomban volt. Ekkor életuntan belenézett a szemembe, majd azt mondta: „már akkor is utáltam”.
2
Megkérdeztem az ötévesemet, hogy szeretne-e képet készíteni a Mikulással. Erre nevetett egyet, és azt mondta: „Nem fotózkodom random csávókkal.”
Határok.
3
A hatéves kislányom hisztirohamot kapott ma reggel, mert nem találta a kesztyűit. Aztán… a nagymama hangján bejelentette: „Megtaláltam őket, bocsánat a felhajtásért!”
4
A 11 éves lányoddal focit nézni jó móka, mert amikor csalódsz a csapatban, megnyugtató kérdéseket tesz fel, mint például: „Apa, tényleg azt hiszed, hogy te jobban csinálnád, mint a játékosok?”
5
Az ötévesem kijelentette, hogy nem tud segíteni a játékok elpakolásában, mert nagyon elfáradt az óvodában. Amikor megkérdeztem, mire gondol pontosan, így válaszolt: „Pfú, mindig arra kérnek, hogy írjuk le a nevünket!”
6
Megkérdeztem a hatéves lányomat, hogy kemény legény-e ő. Mire azt válaszolta: „Nem, mert a kemény dolgok összetörnek.” Úgy tűnik, egy életvezetési-tanácsadót kaptam a gyerekem személyében!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK