5 éve élek Kanadában, és néhány dologtól még mindig kikerekedik a szemem

A nevem Mária, és egész életemben arról álmodoztam, hogy Kanadában fogok élni. Megvalósítottam az álmom: 5 évvel ezelőtt a férjemmel Torontóba költöztünk. Azt gondoltam, hogy itt minden más lesz, mint otthon, de nem számítottam rá, hogy ennyire.

A számunkra megszokott viselkedés itt néha furcsának tűnik, és ami a kanadaiak számára normális, az néha sokkol bennünket.

Az évek során, amióta Kanadában élek, sokféle helyzetbe kerültem, és egy kicsit megismertem a helyi élet sajátosságait, amelyekről most mesélni szeretnék nektek.

Nyelv

• Annak ellenére, hogy a Kanadába költözéshez nyelvet tanultam, az elején nehéz volt.
• Nem azért, mert rosszul tudtam angolul, hanem inkább azért, mert itt rengeteg bevándorló él a világ minden tájáról. És minden népnek megvan a maga akcentusa. Ezenkívül van egy helyi szleng is, amit nem tanítanak a tanfolyamokon.
• Az első munkám egy bisztróban volt, ahol volt néhány srác Indiából. Azért mentem oda, hogy dolgozzak és javítsam az angolbeszédemen. Néhány hónap múlva tényleg jobban kezdtem beszélni … indiai akcentussal.
• Ontarióban élünk, itt nagyon sok a bevándorló, ezért az emberek megértőek a frissen érkezettekkel szemben: nem mutatnak elégedetlenséget a rossz kiejtés miatt, sőt még igyekeznek is lassabban beszélni. De nem mindenhol toleránsak ennyire: ahol kevés a bevándorló, ott általában nem kímélik az embert. Sőt, néha direkt gyorsabban kezdenek beszélni, hogy kellemetlen helyzetbe hozzanak.

Ingatlan

• Torontóban nagyon nagy a kereslet az ingatlanok iránt, és létezik egy bizonyos vásárlási procedúra. Például nekünk megtetszett egy ház, de csak a ingatlanosunk küldhet ajánlatot a vásárlásra az eladónak – mi magunk nem. Reméltük, hogy alkudhatunk és lejjebb vihetjük az árat, ahogy ez nálunk megszokott. De kiderült, hogy itt minden fordítva van: nem alkudozás van, hanem aukció. Egy kicsit hezitáltunk, és a ház tulajdonosa már tízezer dollárral magasabb ajánlatot kért tőlünk a megszokottnál.
• A zord telek ellenére itt könnyűszerkezetes házakat építenek, gyapottal szigetelve. Nekünk, akik a téglaházakhoz szoktunk, az ilyen házak faháznak tűnnek. Sokáig nem tudtunk beletörődni ebbe a helyzetbe, de más lehetőség egyszerűen nincs. Vagyis van, de egészen más áron. A házakban gázkazánnal fűtenek. Ha a kazán elromlik, a ház pár óra alatt jéghideg lesz. Egyébként ezekben a házakban borzalmas a hangszigetelés.
• 30-40 emeletes lakóházakat építeni Toronto belvárosában, amelyek ablakai közvetlenül a város főpályaudvarának számos vágányára néznek – miért ne? Naponta 24 órában, minden percben áthalad ott egy vonat, de ez senkit sem zavar – az emberek százezrek dollárért vásárolnak ott lakást. Hiszen ez a belváros.

Költségek

• Kanadában a gyest egy évig fizetik. 4 évesen a gyerek iskolába megy (valójában ez egy óvoda az iskola épületében). A gyes és az iskola közötti időszakban pedig választani kell a tanúsítvánnyal rendelkező óvoda (1300 dollártól + étkezés és extra foglalkozások) és a tanúsítvánnyal nem rendelkező, azaz otthoni minióvoda (maximum 5 gyerek) között. Ez megengedett, de a gyermekek felügyelete a minióvodákban lényegesen rosszabb. Viszont feleannyiba is kerül. Van még bébiszitter is: körülbelül 8 dollár óránként, azaz 1400 dollár havonta.
• Köztudott, hogy Kanadában az egészségügy ingyenes. De ha fáj a fogad, akkor a zsebedbe kell nyúlnod. A szépészeti beavatkozásokról pedig nem is beszélve: például a lányunk fogszabályzója 6000 dollárba került nekünk.
• A Kanadába költözés előtt az egész családdal többször is elmentünk hetente étterembe. Most az étterem inkább egy társasági esemény. El tudunk rágcsálni valamit menet közben viszonylag egészséges gyorsétteremben, de az, hogy beüljünk és vacsorázzunk az egész családdal, most már drága mulatság. Nem mindenki engedheti meg magának, hogy vacsoránként minimum száz dollárt hagyjon ott az éttermekben. És annak ellenére, hogy a férjemmel mindketten dolgozunk, és korántsem éhezünk, van ennél fontosabb kiadásunk is.

Étkezés

• Kanadában teljesen hiányzik az éttermi kultúra. Még egy középszintű, nem is rossz helyen is valószínűleg olcsó csempét és egyszerű bútorokat fogsz találni. Az étterem fő célja az étel, nem a vendégek vizuális élvezetének kielégítése. Finom ételeket szolgálnak fel, van asztal és szék – ez itt elég. A fotón például egy tipikus, nem is alacsony kategóriájú éttermet látsz. Otthon egy ilyen műanyag székekkel berendezett helyre be sem tenném a lábam. De itt ez normális.

• Az itt tartózkodásunk első évében a férjemmel elmentünk egy meglehetősen jó étterembe megünnepelni a születésnapját. Szépek és csinosak voltunk – ez mégiscsak egy ünnep volt. A szomszéd asztalnál egy munkásruhás srác ült. Lesokkolódtunk. Nálunk egyszerűen nem engedték volna be. De itt demokrácia van. Most már megszoktuk ezt, és nem várunk sokat az éttermektől.

Társadalom

• Kanadában nem illik közvetlenül kifejezni a nemtetszésünket. Ha egy eladó vagy taxisofőr goromba velünk, a cég irodájában jelezhetjük a problémát, vagy üzenetet hagyhatunk a weboldalukon. Mindenhol kamerák vannak – a vezetőség meg tudja tekinteni/meg tudja hallgatni a felvételt, és eldönti, hogy jogosak-e a panaszok. Ha igen, a munkavállalót továbbképzésre küldik. Nem kell veszekedni és idegeskedni.
• Néhány évvel a költözés után vettünk egy házat Toronto külterületén. Az első nyáron már kaptunk is egy bírságot a magas fű miatt (a fotón látható, az út melletti rész). Kiderült, hogy a lakónegyedekben speciális szolgálat járőrözik, és figyeli a rendet. Kicsit késlekedtünk a fűnyírással, és azonnal jött a bírság. Ez annyira „külföldi” volt, hogy még nevettünk is rajta. Azóta viszont szorgalmasan nyírjuk a füvet.

• Minden tanév végén feloszlatják az osztályokat, és a következő tanév elején újra összeállítják őket, mindig új osztályfőnököt kapnak. Eleinte nem értettem, hogy miért van ez, és dühös voltam: a gyerek éppen megszokta és beilleszkedett, a következő tanévben pedig megint ismerkednie kell a gyerekekkel és a tanárral. De aztán rájöttem: így megszűnik a verseny az osztályok között, a gyerekeknek nincsenek riválisai, és ezzel igyekeznek minimalizálni a zaklatást.
• Karácsonykor ajándékot szokás adni mindenkinek: kollégáknak, szomszédoknak, a barátok családtagjainak, tanároknak, sőt még a boltban kedves eladónak is. Az első évben nem tudtunk erről, ezért néhányszor kellemetlen helyzetbe kerültünk. A karácsonyi ajándékok rengeteg pénzbe kerülnek, és hosszasan kell agyalni, hogy kinek mit vegyünk. Jobb már nyáron elkezdeni a karácsonyi készülődést – akkor nem terheli meg annyira a költségvetést. Viszont utána nagyon kellemes érzés ajándékozni.

• Kanadában szokás mosolyogni az idegenekre, és pláne a szomszédokra. De ez nem jelenti azt, hogy barátok vagytok. Egyszer cseréltük a régi kerítést. A szomszéd jóindulatúan figyelte a munkánkat, és amikor a kerítés elkészült, közölte, hogy 20 cm-rel meghaladja a megengedett magasságot, és le kell bontanunk, különben bepanaszol és megbírságolnak. Ezúttal már nem nevettünk. Igaz, az összes szomszéd közül csak ő volt ilyen kellemetlen.
• Összességében az emberek nagyon kedvesek, mosolygósak, és mindig készek pár szót váltani. De senki sem siet összebarátkozni veled. És ha egy nagyvárosban ez normálisnak tűnik, akkor a kisvárosokban és falvakban ez észrevehető. Például a helyiek rendezhetnek egy közös bulit a környéknek, de téged nem hívnak meg – még 5-10 év ott lakás után is idegennek számítasz.
• A kanadaiak rengeteg szemetet termelnek. Rengeteg a műanyag, és senki sem foglalkozik különösebben ezzel a témával. De igaz, hogy igyekeznek szelektíven gyűjteni. Néhány helyen még speciális kukák is vannak a pizzásdobozok számára.

• Az 1960-as években Kanadában törvényt fogadtak el a háziasszonyok védelmében: válás esetén a férjnek pénzzel kellett ellátnia a volt feleségét a viszonylag gondtalan megélhetéshez. Az idő telt, és mostanra a törvény gyakran bumerángként üt vissza: ha a férj és a feleség bíróságon válik el, és a feleség hivatalos jövedelme meghaladja a férj jövedelmét, akkor a feleségnek kell tartásdíjat fizetnie a volt férjének. Ezenkívül a bíróság kötelezheti a nőt arra is, hogy megossza vele a nyugdíját, amiért egész életében dolgozott.
• Ha már a válásról beszélünk: a bíróságon való válás hihetetlenül drága „mulatság”. Ez több tízezer dollárba kerül. Egy átlagos ügyvédi konzultáció 500 dollárba kerül. A viszonylag „békés” válás kb. 30.000 dollárba kerül, és ez még nem a legrosszabb forgatókönyv. Ezért a megegyezni tudó házastársak általában csak egy speciális megállapodást írnak alá a közjegyzőnél, amelyben rögzítik az összes pénzügyi és személyes kapcsolatukat.

Még nincs vége, a bejegyzés a hirdetés alatti gombra kattintva folytatódik!

Bevásárlás

• A nagy boltláncokban van egy dolog, ami mindig lenyűgöz: a visszaküldési politika. Ez azt jelenti, hogy bármit vissza lehet vinni a boltba, a nem tetsző készételtől kezdve az egy-két évvel ezelőtt vásárolt használt elektronikai cikkekig. Ez különösen jól működik az olyan láncokban, mint a Costco, ahol éves tagsági kártyát kell vásárolni. A kártya körülbelül 100 kanadai dollárba kerül, de az áruk alacsony ára miatt nagyon gyorsan megtérül.
• Tényleg szinte mindent vissza lehet vinni: például egyszer vettem tojást, betettem a hűtőbe, és megfeledkeztem róla. 2 hét múlva lejárt a szavatossági ideje. Addigra már vettem újat, de aztán összekevertem, és azt hittem, hogy az újnak járt le a szavatossági ideje. Felháborodva elmentem a boltba, hogy visszavigyem, de az eladó elnézést kért, elvette tőlem, és adott újat, frisset. Még a számlát sem kérte el. Csak később jöttem rá, hogy összekevertem a tojásokat, és nem a bolt volt a hibás.
• Vagy itt van egy másik példa: vettünk kínai tésztát. A férjemnek ízlett, nekem nem: nem volt csípős, annak ellenére, hogy a címkén spicy volt feltüntetve. Elmentem a boltba, hogy visszavigyem a felét, de az eladó meg sem rezzent: elvette a tésztát, és adott újat.

• Pár hónappal ezelőtt rendeltem egy fűtött törölközőtartót, de nem volt megfelelő. Írtam az eladónak, hogy vissza akarom küldeni, de ő azt válaszolta, hogy ne tegyem, és küldött inkább még egyet belőle. Most van két fűtött törölközőtartóm – az egyik felesleges. Ezelőtt rendeltem a lányomnak egy íróasztalt. Az asztalt kiszállították, de nem tetszett nekünk. Ismételten az eladó egyszerűen felajánlotta, hogy válasszunk egy másik példányt a weboldaláról, elküldte nekünk az új asztalt, az előzőt pedig vissza sem kérte.

Az utakon

• Mindenki vezet: már az iskolában jogosítványt szereznek a diákok, 18 éves kortól pedig egyedül is vezethetnek autót. Úgy tűnik, hogy addig vezetnek, amíg meg nem halnak: sehol máshol nem láttam ennyi idős embert vezetni. Nem csak időseket, hanem nagyon-nagyon öregeket is. Néhányan közülük alig tudnak járni. De még mindig vezetnek.
• Soha nem szabad kikerülni egy megálló iskolabuszt. Ez súlyos szabálysértés, amelyért súlyos bírság jár. Az első hónapokban annyira lenyűgözött minket minden Kanadában, hogy ezt véletlenül megtettük. A rendőrség a semmiből tűnt fel, megállított minket, szigorúan leteremtett, bírságot szabott ki, és pontokat írt jóvá, amelyek miatt a következő évben sokkal többet kellett fizetnünk a gépjárműbiztosításért.
• Itt másképp érezzük a távolságokat. Korábban úgy tűnt, hogy 50-100 km-re ingázni a munkahelyre irreális. Most ez normális: sok ismerősöm vidéken lakik, és mindennap vonattal ingázik a belvárosba. Ez kényelmes: a vonat óránként jár, nem késik, és van rajta olyan zóna, ahol tilos beszélgetni és hangoskodni – nyugodtan lehet még egy órát aludni utazás közben.

Időjárás

• Ha melegkedvelő ember vagy, akkor Vancouver a te helyed. Márciusban ott már gyönyörűen virágoznak a fák. Ontarióban viszont a tél fél évig tart. Nem mindig van hó, de a hideg erőteljes: a közeli tavaknak köszönhetően a szél gyakran jeges. Februárban általában nagyon megunjuk a telet, és nagyon vágyunk már a melegre.

Már október végén is eshet hó.

• Quebec tartományban enyhébb a tél és nagyon havas, a Mont-Tremblant hegység pedig a kanadai síelés igazi fővárosa. A kormányzat ösztönzi a téli sportokat, és igyekszik bevonni a felnövekvő generációt is. Ezért idén a gyermekek számára ingyenes például a felvonójegy.

Szokatlan szokások és hagyományok

• Kanadában csak engedéllyel lehet felújítási munkálatokat végezni. Engedély nélkül nem lehet, még akkor sem, ha te vagy a világ legjobb építője. Sok bevándorló mégis engedély nélkül dolgozik, általában más bevándorlóknak, és ilyenkor feleannyit kérnek készpénzben. De egy kanadai sosem alkalmazna ilyen munkavállalót magához, hiszen ez azt jelenti, hogy meglopja az államot.
• Kanadában nem szokás hazudni: ha feltesznek egy kérdést, általában senki sem várja el, hogy hazudj. Mindenki automatikusan az igazságot várja, és a tőled kapott információt megbízhatónak tartja. Eleinte még vicces is volt, de idővel hozzászoksz. Talán ezért nem vársz mindenhol trükköt és átverést. Azt mondták, hogy így lesz – akkor az tényleg így lesz.
• Itt semmilyen protekció nincs – nem lehet „megbeszélni” a dolgokat egy ismerőssel, vagy pénzt adni valakinek a szolgáltatásért. Az illetőt azonnal elbocsátják és gyakran előfordul, hogy még a jogosítványát is elveszik. Senkinek sem jut eszébe itt ilyet csinálni.
• A gyerekeket arra tanítják, hogy a rendőrségre ne úgy tekintsenek, mint egy büntető szervre, hanem mint olyan barátokra, akik segítenek. A nagymamánk egyszer az európai szellem jegyében a rendőrséggel fenyegette meg az unokáját, hogy jól viselkedjen. De az unoka meglepődve válaszolt: „Miről beszélsz, nagyi, a rendőrök a barátaink!”

Amikor Kanadába utaztam, egyfajta ígéretföldnek képzeltem el, ahol minden tökéletes. De idővel rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van – nincs tökéletes ország. Mindazonáltal nem bánom a költözést. A nehézségek ellenére Kanada idővel az otthonommá vált. Megszoktam a furcsaságait és a hibáit – számomra még mindig több előnye van, mint hátránya.