A világ lakosságának 2/3-ának 85 és 115 között van az IQ-ja. A színészekre és színésznőkre nézve pedig gyakran úgy tűnik, mintha nem ők lennének a legokosabb emberek a világon. Ne feledjük azonban el, hogy csak szerepet játszanak.
Jó példa ez arra, hogy mennyire nem szabad borító alapján megítélni egy könyvet, hiszen amíg a filmekben sokszor bugyuta vígjátékokban szereplő színészekről azt hinnénk, hogy butácskák, a valóságban nem ritka, hogy tudományos diplomájuk vagy épp egyéb, magas szintű intellektuális képességeik vannak.
12 Natalie Portman
Bár a színésznő gyerekkora óta filmekben játszik, a szülei gondoskodtak róla, hogy a színészkedésen kívül jó nevelést is kapjon. Még az iskola alatt Natalie tudományos versenyeken vett részt, majd a Harvard Egyetemen pszichológiából diplomázott. A jeruzsálemi Héber Egyetem hallgatója is volt, 5 nyelven beszél, és 140-es IQ ponttal rendelkezik. Nem mellékesen, több tudományos folyóiratban megjelent publikáció is kapcsolódik a nevéhez.
11 Sharon Stone
A színésznő IQ-ja – 154 pont! Stone gyerekként akadémiailag is elismert volt, és 5 évesen már második osztályba járt. 15 évesen Sharon az Edinboro Egyetemre járt kreatív írói ösztöndíjjal, de otthagyta a főiskolát, és New Yorkba költözött, hogy modellként dolgozzon. Hillary Clinton inspirálására Stone később visszatért az egyetemre, hogy 2016-ban befejezze a diplomáját.
10 Meryl Streep
Szerencsére ez a gyönyörű nő és tehetséges színésznő sem okozott csalódást: nemcsak szép, de okos is! Meryl IQ-ja állítólag 143. 2010-ben a színésznőt felvették az Amerikai Művészeti és Irodalmi Akadémia tagjai közé, és a Harvard Egyetem tiszteletbeli művészeti doktori címmel tüntette ki.
9 Salma Hayek
Joggal irigykedhet mindenki, hiszen Salma nemcsak hogy semmit sem öregedett az elmúlt évtizedek során, de ő az egyik leggazdagabb üzletasszony is, ak 5 nyelven beszél (bár diszlexiával küzdött), és az IQ-ja 144 pont körül van.
8 Kate Beckinsale
A színésznő IQ-ja 152! Kate irodalmat tanult az Oxfordi Egyetemen, és több nyelven is beszél.
7 David Duchovny
Ez a jóképű férfi a Yale Egyetem angol irodalom szakán tanult, és épp a doktori disszertációjának megvédésére készült, amikor a színház közbeszólt és átalakította az életét. Az IQ-ja 147!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
6 Ashton Kutcher
A színész azért tanult biokémiai mérnöknek az iowai egyetemen, mert gyógymódot akart találni az ikertestvére szívbetegségére, de aztán felajánlották neki, hogy modellként dolgozzon, és rájött, hogy ezzel gyorsabban kereshet pénzt a betegség gyógymódjára. A színész állítólag 160-as IQ-val rendelkezik – akárcsak Stephen Hawking!
5 Edward Norton
A színész a Yale Egyetemen szerzett diplomát történelemből, és az egyetemen egyúttal elsajátította a japán nyelvet is, olyannyira, hogy egy időben még a nagyapja cégének japán képviselőjeként, illetve elemzőjeként is dolgozott. Az IQ-ja 134.
4 Alicia Keys
Az RnB énekesnő 14 évesen kezdett zenét írni, 16 évesen pedig kitüntetéssel végzett a tekintélyes School of Performing Artsban, majd a Columbia Egyetemre járt, de a zenei karrier miatt ezt később otthagyta. Az énekesnő IQ-ja 154!
3 Shakira
Shakira nemcsak énekelni és táncolni tud, de egyúttal 6 nyelven is beszél, és az IQ-ja 140 pont! A leendő énekesnő 4 éves korában írta meg első versét, nagyjából közvetlenül azután, hogy megtanult írni és olvasni. Shakira 7 éves korában egy írógépet kért az apjától ajándékba, hogy elkezdhesse leírni a verseit, melyekből később az első dalai születtek.
2 Rachel Weisz
A színésznő nagyon nehéz körülmények között, egy zsidó otthonban nőtt fel. Ennek ellenére Rachel a Cambridge-i Egyetemen végzett, ahol angol irodalmat tanult. Anyanyelvén kívül Weisz még három nyelven beszél, színészi tehetségét pedig leginkább az „Oscar” és a „Golden Globe” díjai jelzik.
1 Jodie Foster
A színésznő irodalomból diplomázott a Yale Egyetemen, majd később az egyetem díszdoktori fokozatát is megkapta. Jodie 4 nyelven beszél és 132-es IQ-val rendelkezik.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK