HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekFilmek és TV

A Jetson család 61 éve van velünk, és 17 dolgot tökéletesen megjósoltak előre

Nem csak a Simpson család talált be a jóslatokkal.

    A Jetson család első epizódját még a 60-as évek elején adták le. Váratlan sikere miatt a 80-as években még két évadot készítettek hozzá, így összesen 75 epizódja lett a sorozatnak, és mindegyik epizód kicsit több mint 20 perces. A rajzfilm egy jövőbeli család mindennapi rutinját mutatja be egy olyan futurisztikus világban, amit az írók 60 évvel a rajzfilm megjelenésre utánra vizionáltak, vagyis úgy képzelték el, hogy a 2020-as évtizedben már repülő autókkal fogunk járni.

    HIRDETÉS

    Őszintén szólva még a repülő autókkal sem lőttek nagyon mellé, mert tényleg vannak már ilyen próbálkozások, azonban jó pár olyan „jóslatuk” is volt, ami bár még 1960-ban teljesen elképzelhetetlen volt, napjainkra tényleg valósággá vált. A Liked.hu-nál most ezeket gyűjtöttük össze.

    1 Online edzésalkalmazások

    Jetson család 023

    Senki sem kételkedik abban, hogy a rendszeres testmozgás nagyon jót tesz az egészségnek, és ezt orvosok és más szakértők is javasolják. Ma már sok weboldal, alkalmazás és YouTube-csatorna létezik, melyek fizetős vagy ingyenes módon szakértők által tervezett gyakorlatokat kínálnak. Ma már tényleg nem is kell elhagyni a házat ahhoz, hogy formában maradjunk.

    2 Home office

    Jetson család 022

    Az elmúlt években megnőtt azon vállalatok száma, amelyek elkezdtek vagy fokozták az online értekezleteket, és bevezették a home office-t, éppen a könnyebbség és az új technológiákhoz való alkalmazkodás szükségessége miatt, melyet a modern vállalati világ megkövetel.

    Jetson család 021

    Ahogy a rajzfilm is előrejelezte, a videóhívásokat ma már családtagok és barátok között is bonyolíthatjuk, és ez a lehetőség nem korlátozódik kizárólag a vállalatok számára. Ma már az emberek virtuális találkozókat tarthatnak a számítógépük, a mobiltelefonjuk vagy a tabletjük segítségével, feltéve, hogy a készülék rendelkezik kamerával és olyan alkalmazásokkal, mint például a Facebook, Skype vagy a WhatsApp.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    3 Modern kamerák

    Jetson család 020

    A mobiltelefonokon és más hordozható eszközökön, mint például a tableteken és notebookokon ma már a legkorszerűbb digitális kamerák vannak felszerelve, ezzel pedig határozottan könnyebbé vált a családi pillanatok megörökítése. Fontos megjegyezni, hogy bár akkoriban is (1960) léteztek kisebb fényképezőgépek, ezek anyagilag elérhetetlenek voltak a legtöbb ember számára.

    4 Online játékok

    Jetson család 019

    A technika fejlődésének köszönhetően ma már nem kell, hogy az emberek ugyanazon a helyen legyenek ahhoz, hogy játszhassanak egymással. Léteznek weboldalak és alkalmazások, melyekben a felhasználók egyedül játszhatnak és versenyezhetnek a mesterséges intelligenciával, míg más alkalmazások és játékok lehetővé teszik, hogy sok ember egyidejűleg játszhasson egymással, még akkor is, ha világ különböző pontjain tartózkodnak éppen.

    5 Kisállat futópad

    gif1

    A nagyvárosok rohanó életének- és a háziállatot tartó emberek számának növekedésével felmerült az igény arra, hogy lehetőséget biztosítsunk a négylábú barátaink egészségének javítására. Ma már létezik futópad arra, hogy a kutyusod megtehesse a napi sétáját anélkül, hogy ki kellene tennie magát például az esőnek vagy az utcán található veszélyeknek és akadályoknak.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    6 Űrbe utazó civil emberek

    Jetson család 018

    A rajzfilm első epizódjainak idején az űrutazás gondolata még sci-finek számított. Bár Jurij Gagarin 1961-ben már „utazott” a Föld körüli pályán, csak 1969-ben lépett ember a Holdra. A Jetson család viszont már ekkor előrejelezte az űrutazásokat, pont úgy, ahogy manapság például a Virgin Galactic, vagy a SpaceX vállalat viszi ki a világűrbe a tehetős kalandorokat.

    7 Mozgójárda

    gif2

    Bár a mozgójárdák első prototípusát 1954-ben telepítették Jersey Cityben (USA) a Pavonia terminálnál, ez a típusú technológia csak az utóbbi évtizedekben vált elérhetővé a legtöbb ember számára. Ami a rajzfilmben rutinnak tűnt például a munkába járáshoz, ma még mindig csak kevés helyen érhető el, például bevásárlóközpontokban, repülőtereken és szupermarketekben. De ettől ez még a valóság.

    8 Mobiltelefonok

    Jetson család 017

    Más találmányokhoz hasonlóan a mobiltelefon első prototípusát is az 1940-es évek végén találta fel az egyesült államokbeli Bell Labs laboratórium. Azonban csak a 70-es években sikerült az első hívást lebonyolítania a Motorola vállalatnak egy készülékkel, a DynaTAC 8000x-szel, melyet aztán csak a 80-as években kezdtek el forgalmazni. Magyarországon ez a technológia csak jóval később terjedt el.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    9 Mesterséges barnítás

    Jetson család 016

    A mesterséges barnító kabinok (szoláriumok) a 20-as években jelentek meg orvosi javaslatra, de csak a 70-es években váltak népszerűvé, és általában külön erre szakosodott szalonokban, edzőtermekben, wellnessközpontokban és szállodákban lehetett igénybe venni őket.

    10 Okosóra

    Jetson család 015

    A digitális órákat a 70-es években dobták piacra, de csak 1975-ben jelent meg a Pulsar Time Computer. Ez volt az első digitális eszköz, ami valami mást is tudott, nem csak az időt mutatni. Évtizedekkel később az okosórákat ma már egyfajta „hordozható számítógépként” használjuk, hiszen néhány modell már olyan funkciókkal rendelkezik, mint a hívásfogadás, a lépésszámlálás, a kalóriaszámlálás és a szívritmus monitorozása.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    11 Virtuális órák vagy robot oktatók

    gif3

    Manapság a technológia egyre inkább tarol az osztálytermekben is. Az internet segítségével egyre többen választják az online oktatást, főleg, akik messze laknak vagy időt akarnak spórolni. A robotok kísérleti használata is kezd elterjedni az osztálytermekben, és a közeljövőben talán elérhetővé válik a világ minden tantermében.

    12 Ételautomaták

    Jetson család 014

    A 60-as években már léteztek különféle árusító automaták, de az árukínálat nagyon kicsi volt. Ma már ezek az eszközök részét képezik a vállalatok, a bevásárlóközpontok és a szupermarketek mindennapjainak. Kész ételekkel és harapnivalókkal vannak feltöltve, melyek fogyasztásra készek. A készétel automaták ma már világszerte valóságnak számítanak, főleg az olyan fejlettebb országokban, mint például Japán.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    13 Online orvosi konzultáció

    Jetson család 013

    Régen a legtöbb embernek egy fix „családi orvosa” volt, akit sürgősségi esetekben vagy rendszeres vizsgálatok alkalmával kerestek fel. Az új technológiák megjelenésével azonban ez is megváltozott, és ma már sok orvos online konzultációkat is végez, magánúton vagy egészségbiztosítás keretében. Léteznek olyan weboldalak is, melyek platformot biztosítanak a konzultációk lebonyolításához, de ezek SMS-en és WhatsApp-on keresztül is elvégezhetők. Még az orvosi recepteket is képesek közvetlenül a gyógyszertárakba küldeni a felhőrendszernek köszönhetően.

    14 Robotporszívó

    Jetson család 012

    Amikor a Jetson család elindult, az elektromos porszívók már léteztek és részei voltak a háztartások takarítási rutinjának Amerikában. Azonban a rajzfilm túlment ezen és megjósolta a robotporszívók létezését, melyek még jobban megkönnyítik az otthonaink tisztán tartását. Erre azonban egészen a 21. századig kellett várni, ekkor jelentek ugyanis meg az első olyan háztartási gépek, melyek önállóan képesek voltak takarítani a házat. A robotporszívók azóta évről-évre egyre népszerűbbek.

    15 Elektromos fogkefe

    gif4

    Az első elektromos fogkefe egy prototípus volt, amelyet a 30-as években találtak fel és Motodent néven szabadalmaztattak. A 60-as években pedig az GE gyártotta le az első amerikai darabot, mely egy zseblámpa méretű modell volt az akkumulátora miatt. Csak a 90-es években kezdtek alacsony feszültségű (biztonságosabb) töltést használni ezek a készülékek, ezzel pedig egyre népszerűbbé váltak.

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    16 Robotkutyák

    Jetson család 011

    A mesefilmben George főnökének, Mr. Spacely-nek egy robotkutyája volt. Évtizedekkel később, napjainkban, ezek még nem vették át a háziállatok szerepét. Noha ma már léteznek robot kutyák kereskedelmi és ipari használatra egyaránt, a legjobb példa erre mégis a Boston Dynamics Spot-ja, mely képes ajtókat nyitni és akrobatikus mutatványokat is végez. A Ghost Robotics robotjait pedig a biztonság javítására fogják használni, és a jövőben talán egyszer majd képesek lesznek helyettesíteni a térfigyelő kamerákat.

    17 Jetpack, avagy hátirakéta

    Jetson család 010

    A sugárhajtóművel történő utazás mindig a jövő egyik nagy előrelépéseként volt bemutatva a régi rajzfilmekben. Ez a technológia ma már tényleg létezik, de még mindig kevésbé elérhető a hétköznapi emberek számára a magas ár és az utas levegőben tartásának nehézségei miatt, ami csak néhány percig — vagy másodpercig tart, attól függően, hogy milyen modellt és üzemanyagot használnak. A katonaságok körében azonban egyre népszerűbbek ezek az eszközök már most is, köszönhetően az akciók során történő széleskörű bevethetőségüknek.

    Emlékszel még olyan dolgokra, amiket megjósolt ez a nagyszerű rajzfilmsorozat?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

A Liked.hu szerkesztője vagyok, már az idők kezdete óta. Szabadidőmben Jedi lovag és Pokémester. Puszilom édesanyámat.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.