- Hogyan kell inni? © jcapi1142 / Reddit
- Szívószál segítségével. Érdekes élmény volt. © googlymooglygooby / Reddit
Minden országban izgalmas tud lenni megismerkedni a helyi kultúrával és szokásokkal. Még egy sima séta alatt is annyi új élményt képes szerezni ilyenkor az ember, amire egyetlen útikalauz sem tud felkészíteni.
Szingapúrban pedig ez hatványozottan is igaz, itt ugyanis kevés olyan dolog van, amit ne tátott szájjal néznének a turisták.
1 Szingapúrban vannak okostelefonnal bérelhető esernyők.
„Esernyők minden időben. Azért vagyunk itt, hogy szárazon tartsunk.”
2 Kiderült, hogy vannak íves mozgólépcsők.
3 „Így néz ki egy állami fiúiskola.”
„Az iskolában van kosárlabdapálya, rögbi- és focipálya, uszoda, tornaterem. A srácoknak választaniuk kell egy klubot is, ahol péntekenként 3 órát tanulnak. A választás a következő: kemping, kosárlabda, röplabda, sakk, rajz, stb. Van egy kert gránátalmákkal és egy ökosarok egy kis tóval, ahová a gyerekek járnak etetni a pontyokat. Az iskolai tandíj havi 10 dollárba kerül, a díjat automatikusan a szülők nyugdíjpénztárából kerül levonásra.”
4 “Kávét rendeltem, és így öntötték ki nekem.”
5 „Ez az én egyetemi épületem.”
6 A mi utcáinkon macskák rohangálnak, Szingapúrban pedig vidrák.
7 „Csak gondoltam, megosztok egy fotót az út szélén növekvő ananászról.”
8 A biciklizés egy remek módja annak, hogy feltöltsd a telefonod, és közben el is égess néhány kalóriát!
9 „Az egyetemi könyvtárunkban van egy alváskapszulánk. Ingyenesen foglalhatunk benne 30 percet, és szundíthatunk egyet, ha belefáradtunk a könyvolvasásba.”
10 Eső Szingapúrban.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
11 A szingapúri repülőtér WC-jét külön értékelheted.
„Jó estét. Kérjük, értékelje WC-nket.”
12 Függőszékek a nemzetközi repülőtér egyik kávézójában.
13 ,,A parkban külön hinták vannak a tolószékesek számára, így ők is tudnak pihenni és szórakozni.”
14 „Mindenki, aki Szingapúrba érkezik, megpróbál bejutni a Marina Bay Sands szállodába. Ha este vagy tiszta éjszakán érsz oda, készíthetsz egy ilyen felvételt.”
15 „Erről a tájról az Oroszlánkirály jutott eszembe.”
16 ,, A nővérem a lakása ablakából fényképezett egy közeledő zivatarfelhőt.”
17 A szingapúri fagylaltszendvics nagyon finom. Igaz, a helyiek szó szerint értelmezik a „szendvics” szót.
18 „Az idősebbek felmutathatják a személyi igazolványukat a közlekedési lámpánál, és így több idejük lesz az úton való átkelésre.”
19 „Szingapúrban egy kísérlet keretében 10 városi busz tetejére növényzetet telepítettek.”
Szingapúr egy felhőkarcolókkal teli metropolisz, amit ennek ellenére mégis zöldövezet, és különféle emberbarát mérnöki vívmányok vesznek körül.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK