HIRDETÉS BEZÁRÁS
DivatÉrdekességek

10 testmódosítás, ami régen divatos volt, de most csak szenvedést okoz az embereknek

Ma már inkább nem vállalnák be ezeket az emberek.

    Ha valami, akkor a divat aztán tényleg nagyon szeszélyes és változékony. Az egyedi stílus utáni vágy pedig néha arra sarkall bennünket, hogy olyan ruhákat vásároljunk, amiket talán nem is szeretnénk igazán, hiszen pár használat után csak kihasználatlanul porosodnak a szekrényben. Nincs ez másként a testünket érintő divathóbortokkal sem, ám ezesetben célszerű még óvatosabb lenni, néhány elváltoztatást ugyanis nem lehet visszacsinálni és örökre velünk marad.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu készített egy listát azokról a testmódosításokról, melyek egykor nagyon menőnek és időtlennek tűntek, de ma már sok esetben megbánták őket az emberek, mert a divatosság elmúlt és csak kellemetlenséget okoznak.

    10 Műszempillák

    Testmódosítás 019

    A szemorvosok szerint a szempillahosszabbítás lelassíthatja a természetes szempillák növekedését, vagy akár a kihullásukhoz vezethet. Egy másik veszély a száraz szem szindróma. A beavatkozás előtt allergiatesztet kell végezni a ragasztóra, amivel a műszempillák rögzítésre kerülnek.

    • Amikor először meghosszabbítottam a szempilláimat, imádtam az eredményt. De 6 hónap után úgy döntöttem, hogy abbahagyom. A műszempillák túl gyorsan hullottak le, és egy-két hét után nagyon ápolatlannak tűntek. Ráadásul az enyémek, miután a műszempillák meggyengítették, úgy néztek ki, mintha valaki ollóval vágta volna meg őket. © sadiebenz / Reddit

    9 Szemöldök

    Testmódosítás 018

    A szemöldök forma divatja változékony, mint az időjárás. Harminc évvel ezelőtt a vékony, ívelt szemöldökök voltak a divat csúcsán. A vékony szemöldököket aztán vastagabbak váltották fel. Úgy tűnik, hogy ez a ciklus végtelen.

    Manapság a tetoválás és a mikroblading van divatban. Ez nagyon kényelmes: egyszer megcsinálod, aztán csak pár hónaponta kell pár apró módosítást végezni rajta. Valójában a tetoválás minősége az alkotótól függ. Ha a szemöldökök aszimmetrikusak lesznek vagy alacsony minőségű festékeket használnak, akkor jó ideig eltart majd, mire megszabadulunk ettől a „szépségtől”.

    • Középiskolás koromban a szemöldökömet cérnaszál vékonyra szedtem. Miért nem vettem észre, hogy egyáltalán nem áll nekem jól? © Joy Keeler / Quora
    • Elhatároztam, hogy szemöldöktetoválást csináltatok. Kezdetben a szakértő rábeszélt, hogy sötét szemöldöktetoválást készítsek (vörös hajú vagyok és világos bőrű). Ragaszkodtam a kakaó és a sötétbarna színek keverékéhez. Sajnos rossz tintát használt, és amikor a kakaó szín elhalványult, a szemöldököm narancssárgává vált. Ez a szín még mindig velem van. © Elle Hayes / Quora
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    8 Piercingek

    Testmódosítás 017

    A piercing a 90-es évek végén és a 2000-es évek elején vált nagyon népszerűvé. Orrkarikák, szemöldök karikák, ajakpiercingek, stb.

    A piercing legnépszerűbb helye kétségkívül a köldök volt. A szórakoztatóipar sztárjai váltak ennek a divatnak a úttörőivé. A híres énekesnők napbarnított hasán csillogó ékszerek és karikák látványa lenyűgözte a világot, a lányok pedig egész világ szerte rohantak, hogy ők maguk is kilyuggassák a köldöküket.

    • Még mindig sajnálom, hogy kilyukasztattam a köldökömet. Amikor levettem a ruháimat, véletlenül kitéptem egy piercinget, és még mindig látszik a sebhelye. A nyelvemben lévő piercing pedig károsította a fogaimat. © Christi Zelaya / Quora

    7 Tetoválás

    Testmódosítás 016

    A tetoválások meglehetősen gyakori és hétköznapi jelenségek. Egy tehetséges művész keze alatt akár valód műalkotás is létrejöhet. A testre varrott tetoválások segítségével ráadásul elfedhetőek a bőrön lévő hegek és kozmetikai hibák, ami egyértelmű plusz előny. A lényeg, hogy olyan tetoválást válassz, ami tényleg tetszik neked, és ne azt, ami éppen divatos, hiszen a divat múlik, de a tetoválás veled marad.

    • Nagyon szerettem volna minél előbb elkészíttetni az első tetoválásomat, így nem gondoltam át a képet, vagy azt, hogy melyik tetováló szalonban kéne csináltatni. Az első helyet választottam, amit találtam, és megmutattam nekik a kedvenc zenekarom albumának borítóját. Sajnos a kép nem sikerült jól, így 3 év múlva egyszerűen rá tetováltattam egy másik képet (szerencsém volt, és a tetoválóművész meg tudta csinálni). Még mindig azon töprengem, miért választottam az album borítóját a tetoválásra. Már régóta nem hallgattam azt a zenekart. ©Ashley Starr / Quora
    • Majdnem azonnal megbántam, hogy kínai hieroglifákat tetováltattam magamra. Végül kiderült, hogy a fordítás nem azt jelentette, amire számítottam. Egy másik képpel kellett letakarnom a hieroglifákat. © niky45 / Reddit
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    6 Fültágító

    Testmódosítás 015

    Ez a trend kicsit kevésbé népszerű, mint a hagyományos piercingek, de lenyűgözőbb látványt nyújt. A különböző átmérőjű speciális gyűrűk segítségével az átlagos fülcimpák elképesztő méretűre növelhetők.

    Az egyetlen probléma az, hogy a fülcimpák, még minimálisan kitágítva sem nyerik vissza sohasem az eredeti formájukat. Műtéti varrásokra van szükség a kitágult füllyukak befoltozásához.

    • Saját tapasztalatból megtanultam, hogy mit jelent rosszul kitágítani a fülemet. Erőltetve próbáltam tágítani a lyukat, aminek köszönhetően hegesedés alakult ki. Bár azóta megszabadultam a tágítóktól, még mindig nem sikerült visszaállítanom a füleim eredeti formáját. Mindenkit arra buzdítok, hogy gondolja végig alaposan ezt a beavatkozást. A kitágított fülcimpák visszacsinálása általában műtéti beavatkozást igényel. © Daniel Caldwell / Quora

    5 Barnaság

    Testmódosítás 014

    A napbarnított bőr hosszú ideig szépség sztenderd volt. Nyáron mindenki a napon süttette magát már reggeltől. Télen, amikor kevesebb napsütés ért, kénytelenek voltunk szoláriumba menni, hogy fenntartsuk a barna hatást.

    Ez az erőltetett barnulás azonban rendkívül káros hatást gyakorol a bőrre, előrehozott ráncokat, szárazságot és irritációt okozhat. És ezek még nem a legrosszabb lehetséges következmények. Az összes többi már közvetlenül életveszélyes kockázattal jár.

    • A 2000-es években jártam iskolába, és akkor az volt a divat, hogy a lányok magas sarkú cipőt viseltek és alapozóval kenték az ajkukat. Az osztálytársnőim egy csoportja szinte szoláriumfüggővé vált, és mindig úgy néztek ki, mintha épp a strandról érkeztek volna. A barnaságuk nagyon erős volt és egészségtelenül festett. A kémia tanárnő megpróbálta nekik elmagyarázni, hogy egészségügyi okokból nem a legjobb döntés ennyi időt a szoláriumban tölteni, de nem figyeltek rá. 12 évvel a diplomázás után, az osztálytalálkozón már látszottak a negatív hatások: megereszkedett bőr, sok apró ránc. Örülök, hogy ez a túlzásba vitt barnulás kiment a divatból.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

    4 Akril körömhosszabbítás

    Testmódosítás 013

    Ez egy igen népszerű eljárás, mely a múlt században kezdődött. Az akril anyag önmagában nem káros, de amikor ezt az anyagot használod, néha szünetet kell tartanod, hogy regenerálódjanak a körmeid. Az akril bevonat ugyan megvédi a körmeidet a károsodástól, de a köröm vékony és törékeny lesz tőle.

    • Sajnos az akril hatással van a körmeidre. Az enyémek vékonyak és törékenyek lettek. © Katie Gall Costa / Quora
    • Megpróbáltam az akril körmöket, de hamar le kellett őket szednek. Ha a bevonat kissé leválik vagy víz jut közé, az a természetes köröm és a bevonat között, gombásodást okozhat. El kell menned a szalonba, és be kell mártanod az ujjaidat az acetonba. Semmiképp se vedd le az akril bevonatot egymagad. Véletlenül eltávolíthatod vele a természetes köröm felső rétegét is (vagy extrém esetekben az egész körmöt). © Sandy Andina / Quora

    3 Színes kontaktlencsék

    Testmódosítás 012

    A színes kontaktlencsék egyedi külsőt kölcsönöznek a szemeknek, és a felismerhetetlenségig megváltoztatják a megjelenésedet. Ez egy teljesen ártalmatlan kiegészítő, már persze, ha a kontaktlencséket szemészeti konzultáció után vásárolod meg. Ilyen termékeket csak akkor lehet vásárolni, ha hitelesített vállalatok állítják elő; máskülönben súlyos, visszafordíthatatlan károkat okozhatnak a szemnek.

    • Több mint 15 éve használok kontaktlencséket. Egyszer úgy döntöttem, hogy vásárolok néhány színes, szórakoztató lencsét egy ismeretlen márkatól az interneten. Ennek eredményként szó szerint néhány perc után ki kellett vennem őket. Úgy éreztem, mintha homok került volna a szemembe. A szemem még sokáig fájt, és egy héten keresztül a szokásos lencséimet sem tudtam viselni.
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS

    2 Microdermal piercing

    Testmódosítás 011

    A bőrön rejtélyesen ragyogó ékszerek rendkívül vonzónak tűnhetnek. Ma már nincs szükség nyakláncok, karkötők és gyűrűk vásárlására: az ékszereket közvetlenül a testbe is lehet ültetni.

    A lényeg, hogy válaszd ki a megfelelő testrészt az elhelyezéséhez. Az ujjak, ajkak, hát és vállak nem a legjobb helyek. A ruházat és más tárgyak állandóan irritálhatják az ékszert, ami károsíthatja a bőrt.

    • Többször is csináltattam piercinget. De nem sikerült a mikrodermális piercing. A testem még 4 hónappal a beavatkozás után is elutasította az ékszereket. Talán azért, mert rossz helyre tettem őket, közvetlenül a melltartó pánt mellé. Azt mondhatom, hogy a mikrodermális beültetés a legfájdalmasabb volt minden piercingem közül. Ez volt az egyetlen olyan módosítás a testemen, amitől kénytelen voltam megszabadulni. © Cheyenne K / Quora

    1 Tartós smink

    Testmódosítás 010

    A tartós smink igazi megváltás azoknak, akik allergiásak a kozmetikumokra. A fő hátránya azonban már a nevében is benne van. A kontúrt csak lézeres korrekció segítségével lehet eltávolítani. Ezért ezt a beavatkozást mindig megbízható szakembernek kell elvégeznie.

    • Meggyőztek, hogy csináltassak tartós szemceruzát az alsó szemhéjamra. Az eredmény nem lett túl jó. Úgy nézek ki, mint egy volt elítélt, akinek könnycsepp csordul ki a szeméből. Nem tudom, mi tévő legyek. © Anonymous / Quora
    • Ne csináltass tartós szemceruza sminket. Száraz szem szindrómát okozhat. © b***sinseats / Reddit
    • Senkinek sem ajánlanám a tartós sminket. Minden festék megváltozik az idő múlásával. Én tapasztalatból mondom. © snapplesss / Reddit

    A saját egyedi megjelenésünk megtalálása egy kétségkívül izgalmas, ugyanakkor véget nem érő kihívás. A lényeg, hogy a megérzéseidben és a tapasztalataidban bízz, ne pedig a legújabb divattrendekre hallgass.

    Neked volt már olyan testmódosításod, amit megbántál? Meséld el hozzászólásban, hogy mi volt az!

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.