Képzeld el, hogy 1867-ben, egy új szőlőültetvény telepítése közben a németországi Speyer városában egy római légiós sírjára bukkannak.
A szarkofágban nemcsak a katona csontjai, de egy üveg bor is rejlett, elegáns delfin alakú fogantyúkkal díszítve. A benne lévő folyadék sötét és zavaros volt, akár egy középkori varázsló főzete, de valójában ez a legrégebbi, folyékony halmazállapotban fennmaradt római bor!
A történelem ironikus fordulata, hogy az üveget egy új szőlőültetvény telepítése során találták. A rómaiak idején ez a terület Noviomagus néven volt ismert, és a Rajna menti útvonal mentén feküdt. A légiós szarkofágja és a benne lévő bor Kr. u. 300 körül került a sírba, így ez a nedű vitathatatlanul a legrégebbi „vidámító” ital a világon.
Egy rövid ideig (kevesebb, mint egy óráig) volt egy vetélytársa is: 1838-ban Großkarlbachban is találtak egy üveg bort. A történetírók szerint a munkások azonban azonnal kinyitották és elfogyasztották. Vajon mi hajthatta őket arra, hogy egy ilyen kincset elpocsékoljanak?
A „Speyeri üveget” (ahogy a kiállítási tárgyat hivatalosan nevezik) szigorúan tilos kinyitni. Hosszú évek óta a Pfalzi Történeti Múzeum vitrinében áll, még kiállításokra sem viszik. A kutatók azonban alaposan átvizsgálták és átvilágították már.
A vizsgálatok kimutatták, hogy a 1,5 literes üvegbe temetés előtt vörös szőlőbort töltöttek, rengeteg fűszerrel. A tetejére olívaolaj réteget öntöttek a tartósítás érdekében, majd viasszal zárták le.
Idővel a színezőanyagok, a fűszerek és az olaj egy sűrű masszává alakult, amit az üveg felső részén láthatunk. A folyadék a legalján (kb. 150 gramm, ha jól saccolom) – az a bizonyos bor. De miért került ital az elhunyt sírjába?
A rómaiak úgy hitték, hogy a lélek útja a túlvilágba hosszú időt vesz igénybe – akár száz évet is. És hát hogy indulhatna útnak egy légiós bor nélkül?
A bor az „Istenek nektárja” és stratégiai árucikk volt a birodalomban. A hódítások kezdeti szakaszában Róma megtiltotta a bortermelést az újonnan meghódított területeken, hogy a saját borukat exportálva meggazdagodjanak. Később azonban a leszerelt légiósokat a birodalom peremére telepítették. Egy hős katona mégiscsak méltóbb a szőlőültetéshez, mint a földműveléshez, nem igaz?
A bal oldalon egy amforát láthatunk, amelyben bort szállítottak a kereskedelmi hajókkal (Róma, Kr. e. 100 körül). A jobb oldalon pedig egy kis üveget (11×5 cm), amforák alakjában, amelyeket gyakran találnak római sírokban (üveg, 1. század, Kr. u.).
Miután a veteránok összeházasodtak a helyi lakossággal, gyermekeik örökölték apáik szőlőültetvényeit. A Kr. u. 300-ra a Rajna menti vidéket a birodalom egyik legjelentősebb bortermelő régiójának tartották.
De a rómaiak által „bornak” nevezett ital meglehetősen eltért a mai modern elképzeléseinktől. Gyakran sűrű, szirupos állagú volt, télen forró vízzel, nyáron pedig jéghideg vízzel hígították.
A szőlőt egész fürtökben préselték, a gallyakat nem távolították el a bogyóktól, így a „nektár” kesernyés ízű lett. Az édesség fokozása érdekében nagy ólomtartályokban tárolták, vagy ólomport adtak hozzá. Igaz a mondás: a jót nehéz javítani, de a rosszat könnyű még rosszabbá tenni.
A bal oldalon egy római üvegkorsót látunk (4. század, Kr. u.), a jobb oldalon pedig egy ezüst kancsót a bor felszolgálásához (1. század, Kr. u.).
A bor erjesztéséhez mézet is adtak, hogy növeljék az alkoholtartalmat (így könnyebb volt szállítani). A bort néha füstölték is, hogy felgyorsítsák az érlelési folyamatot. Martialis római költő a verseiben gyakran panaszkodik a füstös ízű bor kellemetlen utóízére.
A fehéret (amelyet kevésbé értékeltek, mint a vöröset) néha cseresznyével, szederrel vagy bodzával ízesítették, hogy drágább árnyalatot adjanak neki. Természetesen mindezt hígítani kellett, hogy elviselhető legyen az íze.
Ezen a képen római edényeket látunk a bor fogyasztásához (üveg és kerámia, 1-4. század, Kr. u.).
Mindezek ellenére az ókori római borászat hagyománya nemcsak a történelembe, de a mi mindennapi életünkbe (és ünnepeinkbe) is beépült. Amikor egy német ember felemeli a poharát és azt mondja, hogy „prosit!”, valójában latinul beszél. Ez azt jelenti, hogy „váljék egészségedre!”. Tehát hivatalosan is az „Egészségedre!” a világ legrégebbi pohárköszöntője.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
