Miután Jordániába költöztem, a főnököm meghívott vacsorázni. Eszembe jutott, hogy amikor a szülőföldemen, Mexikóban történik hasonló, akkor udvariasságból illik mindent megenni ilyenkor a tányérról. Ennek megfelelően amikor kihozták a hatalmas tányér rizst, bárányt, salátát és péksüteményeket, én gondosan ügyeltem rá, hogy az utolsó szem rizst is megegyem. Ekkor azonban váratlanul egy újabb adag ételt hoztak elém. Kértem mellé egy kávét, de nem kaphattam, mert épp a tea következett.
Késő este aztán még arab palacsintát is kaptam néhányszor, én pedig már szó szerint rosszul voltam, de mindent megettem. Amikor ezt másnap elmeséltem az egyik palesztin barátomnak, dőlt a röhögéstől. Ezután elmondta, hogy itt az a szokás, hogy az emberek csak akkor hagyják abba az evést, ha már jóllaktak, ezért amíg nem marad egy kevés étel a tányéron, addig úgy veszik, hogy az illető éhes és ezért újabb és újabb adagokat hoznak neki. Ez volt életem első kulturális sokkja, és egyben a nap, amikor majdnem felrobbantam a rengeteg ételtől. © Pao Schietekat / Quora
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
