HIRDETÉS BEZÁRÁS

15+ ember, akik megtanulták, hogy az emberi kapzsiság határtalan

🔥 28 hozzászólás

    A takarékosság és a spórolás mindig is elengedhetetlen volt ahhoz, hogy valaki megfelelő anyagi környezetet biztosítson magának és családjának. Sajnos azonban mint minden téren, az emberek ebben is szeretnek átesni a túloldalára, melynek következtében az egyébként természetes spórolás olyan fukarkodássá és kapzsisággá alakul át, amit már mások sem néznek jó szemmel.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál meglepve olvastuk a most következő emberek történeteit, akik az interneten keresztül osztották meg, hogy milyen szokatlan formában szembesültek az emberi kapzsiság határtalanságával.

    • Étteremben ültünk, és épp kifizettük a számlát. Mindenki a saját részét fizette, én azonban borravalót is hagytam. Az egyik kollégám felvette a pénzt, hogy megszámolja, majd zsebre tette a borravalót. Amikor megkérdeztem, hogy mi volt ez, azt válaszolta: „Te már úgyis lemondták erről, az meg mindegy, hogy ki kapja meg. Nekem nagyobb szükségem van rá, mint a pincérnek.” © Grozomai / Pikabu
    • Kisgyerekként imádtam a rokonokhoz járni falura. Természet, játék a szabadban, foci, imádtam. Mindig, amikor lementem hozzájuk, anyám mindig egy nagy zsák ételt küldött velem, húst, konzerveket, gyümölcsöket, stb. – hogy legyen mit ennem. Ennek ellenére, amikor a rokonoknál voltam, én mindig csak zabkását ettem, mindenféle hús nélkül. Soha nem is láttam azokat a dolgokat, amiket anyám leküldött velem. Amikor ezt elmondtam anyámnak, többé nem mentem hozzájuk. © Notwascott / VK
    • Egy barátom és a felesége válnak. Kiderült, hogy az apósa és az anyósa 2 éve írja a számlát vezet a srácról, mióta a lányukkal él. Ez magába foglal minden költséget, amit a barátomra költöttek. Például egyszer grilleztek, azért 2 ezret kell fizetnie. A régi vízforralójukat nekik adták, azt is elszámolták. A barátom természetesen megdöbbent, amikor ezzel szembesítették, mivel eddig soha nem volt arról szó, hogy ezek pénzbe kerülnek. Ekkor az apósa elmondta neki, hogy persze, mert egy rokon számára ezek ingyenesek, idegeneknek viszont nem. Eleinte a barátom szomorú volt a válás miatt, de amikor ez az egész kiderült, örült, hogy viszonylag ilyen hamar elszakadhatott ettől a családtól. © HopeOpe / Pikabu

    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    HIRDETÉS
    Gazdaságos szendvics
    ,,Gazdaságos” szendvics.
    • Egy nyári napon, amikor körülbelül 13 éves voltam, apám nagy nehezen beleegyezett abba, hogy elvigyen látásvizsgálatra. Kiderült, hogy nagyon nagy szükségem lenne egy szemüvegre, bár apám szerint a szakember hülyeségeket beszélt. Apám kijelentette, hogy ő csak a vizsgálatra hozott el, a szemüveget nem fogja megcsináltatni. Ultimátumot adott: vagy születésnapi ajándék vagy szemüveg. Én a szemüveget választottam, mert nagyon szerettem volna látni, hogy mit ír a tanár a táblára. Egyébként a születésnapom karácsonyra esik, és alapból mindig egy ajándékot kaptam a két ünnepre. Az egész szemüveg történet vége az volt, hogy a következő ajándékomat csak 1,5 év múlva kaptam meg. Mivel addig nem kaptam szinte semmit, egész idő alatt magamat hibáztattam, hogy a szemüveget választottam. Megértem, hogy a szüleimnek nem volt mindig pénzük, hogy mindent megvegyenek nekem, amit szeretnék, de ebben a történetben különös kapzsiságot éreztem apám részéről. © neurvon / Reddit
    • A szüleim 25 éven át elhalmoztak engem minden földi jóval – még egy 3 szobás lakást is vettek nekem. Volt egy barátom, akivel egy évig jártunk akkoriban. Neki is volt egy 3 szobás lakása, de jelzáloggal. Így felajánlott egy „remek ötletet” (természetesen csak szerinte volt az): adjuk el az én lakásomat, fizessük ki a jelzálogját, és költözzek hozzá, éljünk együtt. Persze házasságról vagy bármilyen hivatalos papírról, ami ezt alátámasztaná szó se lehetett. © Notwascott / VK
    • Egyszer apám régi osztálytársa a városba érkezett üzleti útra. Megkereste apámat a lakcímén. Egy bőrönddel érkezett, néhány almával és egy kenyérrel. Leültek beszélgetni, majd mivel már esteledett, felkínálták neki, hogy aludjon nálunk az éjszaka. Nos, ez az üzleti út végül egy hónapig tarott, és a férfi az egyértelmű célzások ellenére sem volt hajlandó kiköltözni. Persze fizetni semmit sem fizetett az elfogyasztott ételekért vagy a rezsiért. Mai napig kísért, hogy milyen borzalmas élmény volt találkozni egy ilyen emberrel. © Magnapota / Facebook

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

28 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Custom Avatar
    Amikor felmondtam egy kis magáncégnél, a tulajdonos levonta az utolsó fizetésemből a bolt ajtajának zárcsere-árát, mivel nálam is volt kulcs hozzá (amit természetesen visszaadtam neki), attól tartva, hogy talán másolatot készítettem. Természetesen nem volt másolatom és azt sem bántam meg, hogy eljöttem onnan. Hamarosan egy sokkal jobb helyen kaptam munkát!
  • Custom Avatar
    Volt egy ötletem, alapította rá egy céget. Bevettem a 2 Testveremet, mindenki ugyanannyi résszel. Az egyik testvérem kitalalta h ő lesz az ügyvezető és megtette anyánkat tarsugyvezetove. Ma már nincs cégem, a Testvéreim "kirugtak" és anyám írta alá a kirugasom. A cégnek 2mrd - os forgalma volt. 
    • Custom Avatar
      Hogy rughatnak ki ha tulakdonos vagy? Abszolut tobseghez 75%+1 kene, ha neked volt egyharmadod akkor minden döntést megvetozhattal volna.de tulajdonoskent meg ott kell legyél
  • Custom Avatar
    A főnököm fűt, fát ígért a fizetésemmel kapcsolatban. Heti kifizetést kaptam, ledolgoztam 7 napból 5,5 felet... kevesebb pénzt kaptam mint eddig átlagosan minden héten. Gondolkodás után bezártam a helyet és haza mentem. Azt hitte, hogy majd ezek után még majd engem fenyegethet - és vissza megyek hozzá dolgozni.
  • Custom Avatar
    Kb 20 éve, az akkori munkahelyemen karácsonyi partyt rendeztek, ahol minden dolgozó kapott egy meleg, bár a cég logóját elöl-hátul viselő pulcsit ajándékba. A következő havi bérünkből levonták az árát, ami nem is volt kis összeg.
  • Custom Avatar
    Hát elég lesujtó... Viszont a gáz- és villanyszámlás gyereknél nagyon jót röhögtem... Nekem is van egy sztorim: A volt feleségemmel (mikor még házasok voltunk) úgy döntöttünk, hogy megvesszük a lakást amit az após építtetett. Nem volt részalapunk, így az após azt mondta; sebaj, majd ô kifizeti, nekünk csak a 80%-ot kell felvenni hitelként. Így is tettünk. Sajnos nem néztem meg az adott környéken a lakások négyzetméterenkénti árát, mert megbíztam az apósban. Nos a vége az lett, hogy igazából annyival drágábban vettük a lakást, mint amit ô mondott, hogy letette alapnak, de ez is csak mint kiderült, egy mutyizás volt a bankkal. Ebbôl kifolyólag ma a lakást nem tudom eladni, csak sokkal az alatt az ár alatt, mint amiért felvettem a hitelt...
  • Custom Avatar
    Az exanyósomnak is volt listája, hogy mikor mit adtak bele a házasságba... A fúrt lyukak is ki voltak számolva. Amit én vittem a házasságba: közös. Amit az exnejem vitt a házasságba: az övék.
  • Custom Avatar
    A szemüveges story elég kemény. Remélem az apja azóta békés magányban él és senki nem nyitja rá az ajtót.
    • Custom Avatar
      Egy elfekvő jobb az ilyennek. Ahol öntudatlanul fekszik egy ideje és senki nem látogatja. Csak a nővér hogy kicserélje a pelenkát rajta.
  • Custom Avatar
    Ismert médiasztár főnököm mondva csinált indokkal kirúgott. A hátramaradó fizetésemből levonta azokat az eszközöket, amik az én gondjaimra bízott, bezárhatatlan raktárban voltak (egyébként akkor már csak fél munkaidőben dolgoztam, és nem azért, mert én akartam úgy, tehát a munkanap felében semmilyen ráhatásom nem volt, ki megy be a raktárba, és mit csinál ott), és amely eszközöket egyébként ő vitt magával Amerikába, egy üzleti útra. Az eszközöket amúgy szponzorációba kapta egy cégtől.
  • Custom Avatar
    Az én exférjem még az apámtól kapott névnapi ajándékomat is lenyúlta az új nőjével amit persze tagadnak. Ja és gyerek tartást sem fizet mondván, hogy az én páromnak ( persze nem ilyen finoman fogalmazva ) nem fizet, de a gyerekért azért tud hepajozni 🙄
    • Custom Avatar
      Mire fizetett volna gyerektartást ha ott volt az új pasid aki eltartson? Ingyenélő p***a...
      • Custom Avatar
        Gyerektartás a nevében is benne van , hogy a gyerekre jár ,semmi köze ahhoz hogy ebben az esetben az új párja mennyit keres a hölgynek 
      • Custom Avatar
        Nem ismerem a hölgyet, de kivánom, hogy te is jussál valaha ilyen helyzetbe.
      • Custom Avatar
        A gyerektertást nem az új pasinak kell állnia, mert nem ő a gyerek édesapja, nem köteles !!
      • Custom Avatar
        Mert a gyerek ugyanúgy az övé is te idióta barom 
      • Custom Avatar
        A gyerektartas a gyerek tartasahoz jarul hozza. Ku*vara nincs semmi koze ahhoz h egyedul el a gondviselo vagy a parjaval.  A parja meg mondhatna h miert tartsam el egy masik f*szi gyereket????Ha megcsinalta fizessen a tartasahoz...
      • Custom Avatar
        A gyerektartast az a szulo fizeti aki nem el a gyerekkel es nem nem a holgy uj pasija anyagulag eltartani felnevel i mas gyereket!Mellesleg a gyerektartas osszege szinte semmire sem eleg, jo ha a tanszerek es a gyerek ruhait fedezi.Az a gyereknek jar!Ha az apja fosik tole hogy masra koltik utalhat a gyerel sajat diakbankartyajara is amit a gyerek tud kezelni.Ocsmany dolog megcsinalni egy gyereket otthagyni es meg anyagilag sem tamogatni.Nem a holgynek faj ez hanem majd a gyereknek ha rajon hogy az apja le se szarta mit fog enni.
      • Custom Avatar
        A gyerektartást minden áron kell fizetni. Nincs olyan hogy nem fizetem x és y dolog miatt. Úgy lettek megegyezve mikor elváltak. 
    • Custom Avatar
      Nyugodtan menj a bíróságra , és pereld !! Nem köteles a te gyerekedet az új párod eltartani!, Nekem ezt a bíróságon a Bírónő mondta a volt férjemnek!!
  • Custom Avatar
    Egyszer anyukám bérlőt fogadott hozzánk úgy, hogy volt egy mellék épületünk. Az elején fizetett is mindent szépen majd egyszer csak megjelent a terhes barátnője és véglegesen ott is maradt. Észrevettük, hogy feljárnak enni a házba meg telefonálgatni, amíg nem vagyunk otthon, nem fizették 3 hónapig a lakbért és a csaj (Akkor még szinte csak vezetékes telefon volt.) csinált egy 40 ezres telefon számlát ami akkoriban nagyon sok volt. Ezt anyu már egy kissé igerültebben beszélte meg velük, míg végül elmentek de mondanom sem kell se számla se albérleti díj nem lett kifizetve. 
  • Custom Avatar
    Apám örökölt 12 millió forintot, kaptam belőle százezer forintot mondván mindegy, hogy bankban van vagy nálam, egy hónap múlva jelentkezett az uzsora kamatért 10 %, három hónapig még nem adtam vissza a pénzt havonta zokszó nélkül elvitt 10 ezer forintot! Az öcsémmel ugyanezt játszotta csak 400 ezer forinttal, ja és ő már csak 360 ezeret kapott, mert az első részletet levonta egyből, ott havonta 40 ezer volt a kamat!Most 70 éves, a lóvét eltapsolta, szószerint hajléktalan lett 3 év leforgása alatt, most csak sipákol hogy nem segítünk rajta! 
  • Custom Avatar
    Kommunikációs területen dolgozom, egyszer egy cégnek kellett írnom egy  pr-cikket,. Úgy állapodtunk meg, hogy karakterenként fizetnek X forintot. Amikor kész lettem, jeleztem, hogy a cikk mekkora terjedelmű és ez alapján mi az az összeg, amiről a számlát küldöm. A cég egyik vezetője erre azt mondta, hogy reméli, a szóközöket nem számolom bele, hiszen az nem produktív tartalom... Oké, mondtam neki, akkor elküldöm a cikket szóközök nélkül.  Kis hallgatás után belement, hogy a szóközökkel számolt árat fizetik ki. :-)
  • Custom Avatar
    Ha leírnám a történetem, akkor mindannyian örülnétek, hogy ti milyen szerencsések voltatok. És nem is az anyagiakról van szó, hanem az, hogy az anyagi haszon reményében milyen aljas tud lenni egy szülő és egy testvér.
  • Custom Avatar
    Talán 1998 ban volt az eset...Egyszer péntek kora délután jöttek haza a négyemeletes ház parkolójába a szomszédok. Nyár volt.Vidám ajtócsapkodással kiszállnak. A hátsó ülésről egy felső emeleti szomszédnő száll ki sokkal körülményesebben. Elhozták.Kétségbeesve kapkod, ideges , vinnyog a kíntól...- Mi van????- A retikülöm...!!!!!!Kutatják a kocsit. Keresik padlón hátul, előre hajtják az ülést. Semmi.- Sok pénz volt benne!!!! - Nagyon sok!!! Az asszonyka arca eltorzul, kezébe ejti a fejét.Összefutnak sokan, az erkélyek megtelnek.Mindenki leszól, ad valami tanácsot. Egyszer csak a külső parkolóba lassan begördül egy zsiguli. Megáll.Szakadt, piros, agyonhasznált kocsi.Nyikeregve nyílik az ajtó, fiatal srác kiszáll.. A szembe naptól hunyorgó szemmel forog körbe. Le- lepillant a kezében tartott barna személyire..........A szomszéd asszonyka.. mint a fúria rohan oda, és kikapja a fiatalember hóna alatt tartott fehér hosszúkás női retikült.....Cippzár ki, beletúúúúúúr,..... majd felnéz az égre, sóhajt....- Megvan!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Majd a srácra néz. Hüppögve kezdene hálálkodni, folyik a könnye. Nagyot nyel. Belebújik a táskájába, Nagy borítékot nyitogat elől ujjaival, és kikap belőle egy tízezrest.. ( akkor az volt a legnagyobb...)Még mindig sokkos, remegő mozdulatokkal nyújtja a fiatal fiúnak. Az meg hátrál Két kezét előre tartva, tenyerével hárít, tiltakozik..- Neeem!! Neeeeeeem!! Nem azért hoztam!!  - Maguk után mentem. Láttam mikor beszállt a piacnál a sarkon, és ahogy becsapta az ajtót, alul kiesett a retikül. Kiszálltam, felvettem, de mire visszaültem, úgy eltűnt a kocsijuk, pedig elég hosszú szakasz jött. Gyorsan a kereszteződésig hajtottam, aztán keringtem a környéken kicsit. Nem láttam magukat sehol. Megálltam, majd beletúrtam a ritibe, és kikerestem a személyit a cím miatt... Meg kellett kérdeznem, mert nem vagyok erre ismerős....- Ennnyi!!!... És,…. el is köszönök.....!!!A nő meg csak tuszakolja a pénzt...-De!… de!…de!!!.Fentről többen javasolják, mondják:- Méééééért? Fiatalembeeeer!!! Fogadja csak eeeeeel!! Megérdemliiiii!!!!!! ……Becsületes megtaláló! A srác csak hátrál, fejcsóválva kínlódik... - Hagyják már!!! szólok le erélyesen!!! Azt, amit most Ő érez, azt nem lehet megfizetni!!!!!!!No, ebben maradtak....

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.