17 érdekes tény, ami egészen új oldalról mutatja be kedvenc filmjeinket

Kedvenc hollywoodi mozifilmjeinket legalább kismilliószor láttuk és még ma is épp olyan örömmel nézzük őket, mint amikor először ültünk le a képernyő elő. Ennél már csak egy dolog van, ami nagyobb örömöt képes okozni: a velük kapcsolatos izgalmas kulisszatitkok. Szerencsére ezekből is van egy pár, az alábbi cikkben például 17 felettébb szórakoztató darabot gyűjtöttünk össze ezek közül.


  1. 1 Az „Armageddon” című filmet a NASA az új alkalmazottainak képzésére használja. Feladatuk, hogy minél több valósággal ellentmondó részletet találjanak a filmben, amiből legalább 168 darab van.


  2. 2 A „Terminátor” című film forgatása közben Arnold Schwarzenegger úgy ugrott ki ebédelni, hogy elfelejtette lemosni előtte a sminket az arcáról. Az étteremben dolgozók pánikrohamot kaptak, mivel nem volt szeme, ki volt akadva az állkapcsa és meg volt égve a bőre.


  3. 3 A „Gyűrűk ura” című film forgatása során a stáb helikopterrel közelítette meg a hófödte hegyvidékeket, ám a Boromirt játszó Sean Bean szörnyen félt a repüléstől, ezért ő mindig gyalogosan közelítette meg a forgatási helyszíneket, a stáb tagjai pedig froclizták őt a helikopterből.


  4. 4 Tom Hanks nem kapott fizetést a Forrest Gump című filmben nyújtott alakításáért, ehelyett a jogdíjak bizonyos százalékában egyezett meg a filmstúdióval. Ennek köszönhetően, mára több mint 40 millió dollárt kaszált a filmmel.

    forrás

  5. 5 A „Harcosok klubja” című film forgatásához Edward Norton és Brad Pitt valóban megtanulták, hogyan kell szappant készíteni.


  6. 6 A Wonder Woman főhősét játszó Gal Gadot terhes volt a film forgatása közben, így bizonyos jeleneteknél zöld krémmel kenték be a hasát és utólag tették azt lapossá számítógépes trükkök segítségével.


  7. 7 A "Mielőtt meghaltam" című filmben a stáb összesen 250 dollárt költött sminkre, ám a film ennek ellenére elnyerte a „legjobb smink és frizuráért” járó Oscar-díjat.


  8. 8 A "Nevetséges Napóleon" című film főszereplője, Jon Heder csak 1000 dollár fizetést kapott (~250 ezer forint) a munkájáért, ám a film végül több mint 40 millió dollár bevételt hozott a stúdiónak.


  9. 9 Bárhogy próbálta, Audrey Tautou nem tudta megtanulni, hogyan kell kacsázni, ezért a kacsázós jelenetet számítógépes trükkökkel oldották meg az "Amélie csodálatos élete" című filmben.


  10. 10 A Titanic című film pontosan 2 óra 40 percig tart (leszámítva a jelenkori jeleneteket és a stáblistát), ami azért is érdekes, mert pontosan ennyi ideig tartott, míg a Titanic teljesen elsüllyedt 1912-ben. Még arra is ügyeltek, hogy a jégheggyel való ütközést pontosan 37 másodpercig tartson – ahogy történt az a valóságban is.




Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Önismeret teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Send this to a friend