5 furcsa dolog, ami normálisnak számított a középkorban

A középkor, amely a 5. század végén kezdődött és ezer éven át tartott, bővelkedett a furcsa szokásokban és hiedelmekben.

Nehéz elképzelni, hogy egykor a temetőkben pezsgő kereskedelem folyt, az emberi csontokból díszes lámpásokat faragtak, a csíkos ruházatot pedig ördögi jelképnek tartották. Az orvoslás terén is bőségesen akadtak furcsaságok, hiszen a legkülönfélébb anyagoknak és tárgyaknak is tulajdonítottak gyógyító erőt.

5. Közösségi tér a temető?

A középkori temetők az egyházhoz tartoztak, és adómentesek voltak. Ez vonzotta a kisebb kereskedőket, akik nappal élénk kereskedelmet folytattak a sírok között: bort, sört árultak, sőt kenyeret is sütöttek.

A sírok közelsége nem zavarta a vásárlókat, akik úgy vélték, hogy a frissen sült kenyérnek gyógyító ereje van. A csontokat időről időre kiásták a sírokból, és osszáriumokban tárolták, de ez sem tántorította el a vevőket.

Éjszaka egészen más hangulat jellemezte a temetőket. A szerelmi szolgáltatásokat nyújtó nők itt keresték a megélhetésüket, adómentesen. A templom védelmét élvezték a hajléktalanok és koldusok is, akiket a társadalom kirekesztett, de a holtak között menedéket találtak. A világi hatalom nem merészkedett be a temetőkerítésen belülre, így a szegényeket nem zavarta senki.

A temetők ideális helyszínei voltak a baráti összejöveteleknek, ahol bort ittak és kockáztak. Randevúkat is szerveztek ide, sőt párbajokat is vívtak. Párizsban a „Paradicsomkert” néven ismert temető volt a legkedveltebb a lakosság körében.

A sétálók könyvárusok, ágyneműárusok és textilkereskedők portékáit bámulhatták. A középkori és kora újkori keresztényeket nem zavarta a talajból áradó bűz, még a legkeményebb fagyok idején sem.

4. A „gonosz keleti” találmány

Manapság a villa nélkül enni illetlenségnek számít. A középkori Európában azonban az egyház elítélte a villa használatát. A templomokban és kolostorokban a papok arra tanították a népet, hogy a villa az ördög szerszáma, a gonosz erők találmánya.

Az első villák kétágúak voltak, és a 5-6. században jelentek meg a Közel-Keleten. Innen Bizáncba, majd Itáliába jutottak el.

Először 1004 nyarán, Velence városában láthattak villát a helyiek, Giovanni Orseolo doge fiának és a bizánci hercegnőnek, Máriának a menyegzői lakomáján.

A hercegnő aranyból készült, kétágú evőeszközt használt, amit magával hozott a hozományában. Ez rendkívül megdöbbentette és megbotránkoztatta a vendégeket. A papok azonnal sátáni eszköznek kiáltották ki a furcsa tárgyat, és amikor a hercegnő három évvel a menyegző után betegségben meghalt, isteni büntetésnek tartották a halálát.

3. Kedves csontok

A középkorban a száraz maradványokat egy különleges helyen, az osszáriumban (csontház) tárolták. A temetőkben korlátozott volt a hely, ezért ki kellett venni a csontokat, és kápolnában tárolni őket, hogy újabb elhunytnak legyen hely.

Az osszáriumokat általában templomok mellé építették. A leghíresebb osszáriumok a következők:

• Csehországban (Sedlec osszáriuma)
• Olaszországban (Santa Maria della Concezione, Róma)
• Portugáliában (Csontkápolna, Évora)
• Görögországban (Athosz-hegyi osszárium)
• Franciaországban (párizsi katakombák)

A templomokban, a rosszul lefektetett padló alatt és a temetőkben állandóan mozgatták a porladó maradványokat és a már kiszáradt csontokat. Emiatt a temetkezési helyeken elviselhetetlen szag terjengett, és a fertőzés veszélye is fennállt.

Néha az emberi csontok díszítőanyagként is szolgáltak. A prágai Sedlec osszáriuma, amely 80 km-re található Prágától, gazdagon díszített csontból készült ikonosztázzal, keresztelőmedencékkel és vázákkal büszkélkedhet.

A mennyezeten egy óriási csillár lóg, amelynek elkészítéséhez a híres fafaragó, František Rintal szinte egy komplett emberi csontvázat felhasznált.

2. Megfizethető fertőtlenítőszer

Napjainkban a vizeletterápia nagyon elutasítják, de a középkorban ezzel a folyadékkal kezelték a sebeket, az állatharapásokat és a fekélyeket.

VIII. Henrik király sebésze, Thomas Vicary a katonák harci sebeit is vizelettel törölte, hogy megakadályozza a fertőzés terjedését. Más orvosok ezt a megfizethető szert a bubópestis kezelésére is ajánlották.

A 14. században a járvány idején a betegeket ebben a folyadékban fürdették, abban a reményben, hogy ezzel megtisztítják őket a kórtól. A nemes hölgyek pedig az arcukat mosták vele, mert azt hitték, hogy a bőrük ettől megpuhul és megfiatalodik.

1. A csíkos ruha tiltott volt

A vidám csíkok ma is divatosak, de a 12-13. században az ilyen ruházat komoly problémákat okozhatott viselőjének.

Számos korabeli forrás tanúskodik róla, hogy a csíkos ruhadarabokat a társadalom törvényellenesnek tartotta – csak a hóhérok és a szerelmi szolgáltatásokat nyújtó nők hordtak ilyen ruhát.

Törvény vagy szokás előírta, hogy a csíkos ruhadarabokat a társadalom szélén élők viseljék – a leprabetegek, a fogyatékkal élők, az eretnekek, az elítéltek, valamint a bohócok és a zsonglőrök.

A nem megfelelő öltözködésért súlyosan megbüntethették az embereket: 1310-ben Rouenben egy cipészt halálra ítéltek, miután csíkos ruhában kapták el. Michel Pastoureau „Az ördögi ruha: A csíkok és a csíkos szövetek története” című könyvében két lehetséges okot is említ a csíkos ruha elutasítására:

• A „Ne viselj kétféle anyagból készült ruhát” bibliai idézet félreértelmezése az egyház részéről;
• A rossz látás szürkületben.

A középkori emberek nehezen különböztették meg a csíkos ruhát viselőket a szürkületben, mert a csíkok elhomályosították a test és a háttér közötti kontrasztot. Ezért mindig nagyon gyanakodtak ezekre az emberekre, hogy esetleg szándékosan akarnak észrevétlenek maradni, gonosz szándékot tulajdonítottak nekik, és ezért megbüntették őket.

Ezt a mechanizmust egyébként a zebrák sikeresen fordították a maguk javára: a csíkoknak köszönhetően kevésbé észrevehetőek a legyek számára.

A középkori szokások furcsának és megdöbbentőnek tűnnek a modern ember számára, de talán a jövő generációi már minket is nevetségesnek és furcsának fognak tartani.