HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉrdekességekInterneten talált dolgok

12 dolog, aminek a célját csak az internetes szakértők tudták megmagyarázni

    Még a nagyon tanult és művelt embereket is képesek olyan tárgyakra bukkanni, melyekről bárhogy is próbálják, egyszerűen nem tudják megmondani, hogy mire való. Néha még az internetes keresgélés is kudarcba fullad, így hát nem marad más választás ilyenkor, mint feltenni egy kérdést az internet titokzatos dolgokkal foglalkozó Reddit fórumán, ahol remélhetőleg a több mint 2 millió felhasználó együttes erővel talál magyarázatot az általunk talált furcsaságra.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál nagyon szeretjük a furcsa, első ránézésre érthetetlen felfedezéseket, épp úgy, mint a most következőket, melyekről csak az internetezőknek köszönhetően derült ki, hogy micsoda is pontosan.

    1. 1 ,,Még régebben fotóztam le ezt a panelt egy hotelben, de elfelejtettem megkérdezni a tulajt, hogy mire való. Most újra rábukkantam erre a képre. Tudja valaki, hogy mi ez?"


      • Válasz: úgy néz ki, mint egy régi homoköntő forma, de hogy milyen alkatrészek öntésére használhatták, azzal kapcsolatban ötletem sincs.
    2. 2 ,,Egy ingatlaneladáskor találtam és hoztam el, de fogalmam sincs, hogy mire való."


      • Válasz: régen ennek az eszköznek a segítségével akasztották fel Japánban az étellel teli üstöket a tűz fölé.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 ,,Mik ezek a fémgolyók és csövek? Tudja valaki?"


      • Válasz: ez határozottan egy gördülőcsapágy alkatrészei.
    4. 4 ,,Milyen dolgot találtam a munkahelyemen?"

      1611602608 1574807921 z8x5wk7by0141

      • Válasz: ez egy elektromos motor forgórésze.
    5. 5 ,,Mi ez a furcsa doboz, aminek a belsejében egy vágószerszám van, az alján pedig lyukak?"

      1611602071 j186ewarscd61

      • Válasz: régen ilyen dobozok segítségével zúzták össze a cukrot.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 ,,Mit épít a szomszédom a telkén?"

      1611602034 lmama

      • Válasz: ez egy speciális tűhely, amit az asado technikával készült ételek, például marhabordák sütéséhez szoktak használni.
    7. 7 ,,Mit talált a barátom az apja garázsában?"

      1611601709 1574805796 su9bpcqgq0141

      • Válasz: úgy tűnik, hogy ez egy régi oxigénpalack. Ilyenekkel szerelték fel a repülőgépeket a második világháború idején.
    8. 8 ,,Mi ez az edény és miért ilyen furcsa a formája?"

      1611601547 gsui2j9dldd61

      • Válasz: ez egy hagyományos indiai réz teáskanna.
    9. 9 ,,Mi ez a furcsa kanál az oldalán lyukakkal, és valamilyen fúrófej szerű dologgal a végén?"

      1611601441 8kxdbdeg5ed61

      • Válasz: ez egy koktélokhoz használt mérőkanál. Pontosan ki lehet vele mérni az ital mennyiségét, majd a pohár tetejére téve, óvatosan beleborítható az ital a pohárba.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    10. 10 ,,A szállodai szobám tévéjéhez volt rögzítve. Mi ez?"

      1611601030 dabdmbam

      • Válasz: ez minden bizonnyal a set-top box vevője. Általában magát a készüléket jól elrejtik, és egy ilyen kis kábel és érzékelő segítségével oldják meg, hogy a távirányító jelét továbbra is venni tudja.
    11. 11 ,,Úgy néz ki, mint egy olló, de furcsa vashurkokkal. Mi ez?"

      1611600372 a59h06i73ed61

      • Válasz: ez egy speciális eszköz, amit a kakukkfű vágásához használnak.
    12. 12 ,,Milyen furcsa dolog került a kezembe?"

      1611600413 4gniavrkhcd61

      • Válasz: ez egy régi, állítható magasságú csillárellensúly. Az alábbi képen látható, hogyan néz ki használat közben.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.