Nagyjából négy méteres mélységben járt, amikor valami olyan elemi erővel csapódott az oldalának, hogy azonnal elvesztette a tájékozódó képességét. Hirtelen minden elsötétült. Forróság vette körül, és borzasztóan szűk lett a tér. Packard azt érezte, hogy valami minden irányból satuként szorítja össze a testét.
Az első, kétségbeesett gondolata az volt, hogy egy cápa kapta el. De valami nem stimmelt: nem érzett harapást, nem volt fájdalom, és hiányzott a csontroppanás hangja is. Csak a vaksötét volt és a folyamatos, sodró mozgás.
Aztán a búvár agyába hirtelen villámcsapásként hasított a felfoghatatlan felismerés: élve nyelte le egy hosszúszárnyú bálna.
A felszínen a társa, Joe Menardi eközben sokkoló jelenetet nézett végig a csónakból: egy gigantikus bálna hirtelen kiugrott a vízből, és egy embert köpött a levegőbe. Packard a vízbe csapódott, majd a társai azonnal a fedélzetre húzták. Eszméleténél volt. A térde kificamodott, és komoly zúzódásokat szenvedett, de élt.
Egy ember számára, akit az imént nyelt le egy tengeri szörnyeteg, ez felér egy orvosi csodával.
De miért akart megenni egy embert a bálna?
A rövid válasz: eszük ágában sem volt ilyet tenni.
A hosszúszárnyú bálnák szinte kizárólag apró halakkal (kapellánlazaccal, heringgel) és krillel (apró rákokkal) táplálkoznak. A vadászati módszerüket „buborékhálónak” hívják: a bálna a halraj alatt köröz, miközben levegőt fúj ki. A buborékok egy hengeres „falat” hoznak létre, amitől a halak félelmükben egy sűrű, pánikoló golyóvá állnak össze. A bálna ekkor tátott szájjal, alulról kilőve magát átvág a rajon, egyetlen másodperc alatt halak ezreit szippantva be.
Pontosan ez történt azon a júniusi napon is. Packard egyszerűen a legrosszabbkor volt a legrosszabb helyen. A bálna nem is látta őt: a halakkal együtt, véletlenül szippantotta be a sötét vízben.
Miért hazudnak a hollywoodi filmek?
Itt jön a történet legmegdöbbentőbb, tudományos ténye: egy hosszúszárnyú bálna nyelőcsöve mindössze 10-15 centiméter átmérőjű. Bár a szájuk akkora, mint egy garázs, fizikailag képtelenek lenyelni egy felnőtt embert.
Packard valójában nem a gyomorban, hanem a szájüregben landolt – egy több köbméteres, hatalmas „zsákban”, amit az alsó állkapocs rendkívül tágulékony redői alkotnak. Odabent nincsenek fogak, csak kefe-szerű, hajlékony szilák, amikkel a bálna a vizet szűri meg. A búvár elmondása szerint volt annyi ideje odabent, hogy kitapogassa ennek a gigantikus, puha üregnek a falait.
Hogyan élhette túl?
Hogy nem ájult el a pániktól, annak nagyon prózai oka van: a búvárfelszerelése végig a szájában maradt. Hiába úszott vele a bálna, a palackból folyamatosan kapta az oxigént. Ez a véletlen faktor mentette meg az életét.
Packard a felszerelésével együtt majdnem 80 kilót nyomott. Bár a bálna 30 tonnás volt, azonnal megérezte a gigantikus szájában aaz oda nem illő, idegen testet. Az állat pánikba esett, kapálózni kezdett, majd a felszínre rontott, és látható erőfeszítéssel, egyszerűen kiköpte a férfit. A tengerbiológusok szerint ez a klasszikus reakció, amikor az állat meg akar szabadulni valami ehetetlen, idegen dologtól.
A bálnák egyébként egyáltalán nem agresszívak az emberrel szemben. Sőt, dokumentált esetek bizonyítják, hogy sokszor más állatokat is megvédenek a gyilkos bálnáktól (kardszárnyú delfinektől).
A kórházban, még bekötözött térddel, Michael Packard megadta élete első interjúját az eset után. Amikor az újságíró megkérdezte tőle, hogy ezek után valaha is visszatér-e a tengerbe búvárkodni, gondolkodás nélkül rávágta:
– Hogyne. Bármikor.
