Szinte az egész életemet régi, nyikorgó parkettás panelekben és huzatos gangos bérházakban töltöttem. Szentül hittem benne, hogy egy új társasházba költözni életünk legjobb döntése és a legbiztosabb ingatlanbefektetés lesz.
A valóság? Egy évig csináltuk a lakásfelújítást, utána két évig próbáltunk ott élni, most pedig eladjuk az egészet, hogy minél hamarabb visszameneküljünk egy régebbi, használt lakásba. Elmondom, miért dőlt össze az álmunk.
Túl sok az ember egy pici helyen
A mi lakóparkunk több egybefüggő és különálló tömbből állt, amelyeket több ütemben húztak fel egy nevetségesen kicsi területen. Összesen nagyjából talán 200-300 lakásról beszélünk. Ha csak átlagosan két emberrel számolunk háztartásonként, az azt jelenti, hogy több mint 600 ember élt összezárva egy zsebkendőnyi területen.
Gyakorlatilag egy kisebb falu lakossága volt összezsúfolva egy olyan helyen, ami százszor kisebb, mint egy átlagos magyar település. Hamar kiderült, hogy alapvetően introvertált típus vagyok, és ezt a folyamatos, elkerülhetetlen tömeget elképesztően nehéz elviselni.
Mivel egyéni vállalkozóként szinte végig itthonról dolgozom a gép előtt, egész nap a nyakamban éreztem a lakópark nyüzsgését.
Rémálom volt.
A csend teljes és abszolút hiánya
Már az elején figyelmeztettek minket, hogy egy újépítésű háznál az első egy-két évben folyamatos lesz a fúrás-faragás. Mi viszont már az átadás után vettük meg a lakást, a munkálatok javán már túl volt a ház, és abban bíztunk, hogy lassan lecseng a dolog. Három év telt el, és semmi sem változott.
A legnagyobb baj azonban nem is a flexelés, hanem a papírvékony falak. A lakásban szó szerint mindent hallani a szomszédokból! Amikor a neten próbáltunk megoldást keresni, rájöttünk, hogy ez az úgynevezett strukturális zaj, ami a modern, gyorsan felhúzott betonépületek tipikus rákfenéje. Még a legdrágább, milliós tételt jelentő utólagos hangszigetelés sem garantálta volna a teljes csendet.
- Tipp lakásvásárlóknak: Ha most vettél új lakást, vagy még a lakásfelújítás tervezési fázisában vagy, mindenképpen kalkuláld bele a költségvetésbe a hálószobák profi hangszigetelését! Egy minőségi kőzetgyapotos előtétfal csodákra képes, de utólag megcsinálni anyagilag és lelkileg is megterhelő.
A parkolás egy mindennapos háború
Bár a társasház alatt volt egy hatalmas teremgarázs, a parkolóhelyek száma töredéke volt a lakók autóinak. Nekünk már esélyünk sem volt helyet venni: az összeset elkapkodták még a tervezőasztalról. Később párat megpróbáltak visszaértékesíteni a lakáspiacon, de olyan csillagászati áron, mintha aranyból lettek volna leöntve.
Nekünk egy 2013-as Audi A5-ösünk van. Aki vezetett már ilyet, tudja, hogy nem egy könnyen manőverezhető, pici városi cirkáló. A szűk lakóparki utcákon kész rémálom volt vele egyáltalán megfordulni, nemhogy szabályosan leparkolni. Napközben még csak-csak lehetett vadászni egy üres foltot, de aki este ért haza a munkából, annak 500-1000 métert kellett sétálnia a sötétben, mert a ház környékén a fűre, a járdára és egymás hegyére-hátára parkoltak az emberek. A lakók közös Facebook-csoportjában mindennaposak voltak a vérre menő viták, a fenyegetőzések és a karcolások miatti botrányok.
Zéró infrastruktúra, igazi betondzsungel
Az előző albérletünk a városközponthoz közel, egy klasszikus bérházban volt, egy gyönyörű, fás parkkal szemben. Meleg nyári estéken csak átsétáltunk fagyizni, sétálni, leülni a padra. Egy igazi kis nyugalom-oázis volt.
Az új lakópark körül viszont csak a rideg beton „dzsungel” fogadott minket. Tudom, hogy léteznek olyan prémium újépítésű társasházak is belvárosban, ahová bepréselnek egy modern, 4-6 emeletes tömböt a régi házak közé. Ott megvan a jó infrastruktúra, de cserébe a négyzetméterárak másfélszer magasabbak, mint a külsőbb kerületekben. Ha egy pici garzont vettünk volna befektetésnek, talán belefért volna a lakáshitelbe, de mi egy tágasabb, élhető otthont kerestünk, így a belvárosi újépítésű anyagilag teljesen esélytelen volt.
Mi a tanulság?
Mit mondhatnék zárszóként? Ha nincs gondod a pénzzel (és a hitelkereteddel), biztosan találsz prémium kategóriás újépítésű lakást a város szívében is. Bár az is igaz, hogy a papírfalak és a hangszigetelés hiánya ott is lutri, hacsak nem egy luxus minősítésű projektbe vásárolod be magad.
A folyamatos felújítások és a parkolási rémálom viszont a legtöbb modern „lakótelep” tipikus és gyógyíthatatlan betegsége, teljesen függetlenül a lokációtól. Abba, hogy a villámgyorsan felhúzott házban minden szinten repedezni kezdtek a falak már az első években a gyors és rossz kivitelezés miatt, inkább már bele sem megyek.
Mi időközben már kinéztünk néhány zárt udvaros, régebbi, klasszikus téglalakást. A lakók fele idősebb, a folyosókon csend van, a parkolás sokkal élhetőbb, és ami a legfontosabb: kiváló a tömegközlekedés, és minden fontos dolog (bolt, orvos, sétatér) gyalog is elérhető. Jó lenne hinni, hogy egyszer a jövőben az építtetők nem csak hatalmas, lélektelen lakóparkokat húznak fel a semmi közepén, hanem élhető közösségi tereket is építenek.
De addig is… a mi választásunk a jó öreg, megbízható használt lakás.
Neked is volt már hasonló tapasztalatod újépítésű lakással, vagy épp ellenkezőleg, esküszöl rájuk? Írd meg kommentben, kíváncsi vagyok a véleményedre!
