Egy személyes történet arról, hogy miért nem fogadok többé vendégeket az otthonomban

Szia! Anna vagyok. Az utóbbi időben nem igazán szeretem a vendégeket, pedig régen gyakran hívtam őket magamhoz. Minden az új munkahelyemen kezdődött, ahol rengeteg új barátot szereztem.

Eleinte imádtam őket magamhoz hívni, és rengeteg időt töltöttünk együtt. Azonban idővel észrevettem, hogy a barátaim rendkívül tolakodóak és tiszteletlenek tudnak lenni. Elmesélem, hogyan kezdtek irritálni a vendégek, és mi lett a vége.

Az a helyzet, hogy le kell venni a cipőt

A vendégek általában csapatostul jöttek. Gondolom, el tudod képzelni, hogy megy ez: beront egy csomó ember, minél gyorsabban be akarnak jutni a lakásba, és elfelejtik levenni a cipőjüket. Néha úgy éreztem, mintha olyan filmeket néztek volna, ahol az emberek az utcáról hazajönnek, és majdnem beugranak az ágyba a cipőjükben. Lehet, hogy máshol ez így van, de nálam nem.

Egyszer volt egy ilyen eset. A barátaim korábban jöttek. Még készítettem az előételeket, szóval egyenesen a szobámba mentek. Bemegyek hozzájuk a tányérokkal, és majdnem leejtem őket a padlóra, a döbbenettől. A három barátom a ágyamon hevert, cipőben és kabátban. Mivel nem volt időm megágyazni, egyenesen az ágyneműre huppantak. A takarót simán összegyűrötték, a párnákat pedig a hátuk mögé tették, hogy kényelmesebb legyen. Amikor megkértem őket, hogy menjenek ki az előszobába, vegyék le a cipőjüket, és jöjjenek vissza, még fel is háborodtak, hogy milyen nyűgös vagyok.

„És hol van a cicus?”

„Így nem lehet pihenni.”

Két macskám van. Az egyikük kövér és nagyon puha. Ezért a vendégek állandóan meg akarják érinteni, megszorongatni, simogatni és a kezükben tartani. A macska pedig utálja ezt. De persze a vendégek nem kérdezik meg tőle, és minden alkalommal az ajtóból kérdezik meg, hogy hova bújt a macska.

Nem az a baj, hogy nem akarom, hogy bárki is megérintse a macskát. De képzeld el, hogy egyszerre öt ember jön vendégségbe, és közülük három férfi mély hangú, a macska pedig azonnal megijed. Ő egy éjszakai ragadozó éles, érzékeny hallással. Még a halk hangokat is jobban hallja, mint az emberek. És egyszer ez az öt ember körülvette a macskát, aki addig békésen szunyókált a fekhelyén. Nemcsak felébresztették, de ki is vették a kiságyából, és bevitték a konyhába.

• Általában az öledben ül? – kérdezi a barátnőm.
• Nem, nem szereti – felelem.

Az érvelés nem hat, és a barátnőm mégis felveszi a szerencsétlen macskát. Én pedig ebben a pillanatban félek, hogy ismét hisztisnek tűnök, és igyekszem a lehető legudvariasabban beszélni.

• Noémi – mondom -, most tele leszel szőrrel. Inkább engedd el a cicát. Különben is, magad is látod, hogy nem szeret az ölében ülni.
• Ó, hagyd már. Kibírja.

A macska öt másodpercig ült Noémi ölében, majd vadul kitúrta magát, és pánikolva elmenekült egy másik szobába.

• A francba – háborodik fel Noémi -, most tele vagyok szőrrel! Miért hullik ennyire? Nem fésülöd?

„Csukd be az ajtót, légyszi.”

A vendégszeretet árnyoldala

Egyik alkalommal, egy ünnepnap alkalmából ismét vendégeket hívtam magamhoz. Az egyik barátnőm belépett a szobába, és az első dolga az volt, hogy végighúzta az ujját a szekrény szélén. „Jaj, de koszos itt!” – kiáltotta, és az ujját olyan közel nyomta az arcomhoz, hogy a por beleszállt az orromba. Nem szóltam semmit, de nagyon dühös lettem, hiszen előző nap még takarítottam is a vendégek kedvéért. Miért kell ilyet csinálni? Én sem megyek el mások lakásába, és nem kutatok por és piszok után.

Emlékek a múltból

Vannak, akik pont az ellenkezőjét gondolják. Egyik barátnőm imád vendégeket fogadni. Szinte minden pénteken összegyűlik náluk egy csapat ismerős. Meglepő módon, még egy kellemetlen eset után sem hagyta abba az összejövetelek szervezését.

• Halloweenkor vendégeket hívtunk meg. Az egyik barátunk egy új lánnyal jött, akivel rögtön a fürdőszobába vonult, és a buli végéig ott is maradtak. Amikor a vendégek elmentek, bementem a fürdőbe, és majdnem elájultam. A mosógépen ott hevert egy Joker és Harley Quinn jelmez. Kiderült, hogy a lányék leöntötték magukat valamivel, átöltöztek, és a vizes ruhákat otthagyták a fürdőben. A rikító jelmezek festéke ráment a mosógép hófehér burkolatára, amit alig tudtam lemosni. Sőt, a fehér törölközőmet is használták. Gyorsan távoztak a buliból, de sajnos nem nyomtalanul.

Amikor elfogyott a türelmem

Egyszer úgy döntöttem, hogy soha többé nem lesznek vendégek a lakásomban. A párom születésnapját ünnepeltük, és csak a legközelebbi barátainkat hívtuk meg. Ők viszont hoztak magukkal másokat is. A barátnőm egy új pasit, a barátom pedig egy számomra idegen ismerőst hozott. A hab a tortán egy házaspár volt, akik két kisgyerekkel jöttek, bejelentés nélkül.

Természetesen nem küldtünk hivatalos meghívót, amiben leírtuk volna, hogy hány fővel jöhetnek. De naívan azt hittem, hogy ez magától értetődő. El sem tudom képzelni, hogy elmenjek valahova, és magammal vigyem az egész családomat vagy az új ismerőseimet, ha csak engem hívtak meg. És mindenképpen megkérdezném, hogy vihetek-e magammal gyereket.

Mi egy meghitt összejövetelt terveztünk, és csak azokra számítottunk, akiket meghívtunk. Annyi ételt is készítettünk, amennyi nekik elegendő. A székekből sem volt elég. Amikor megérkeztek a nem várt vendégek, káosz lett úrrá. Az emberek kóboroltak a lakásban, minden szobába bekukucskáltak, és persze a macskámat is piszkálták. Többször is találtam csészéket és tányérokat a hálószobában, de igyekeztem türelmes lenni. Addig, amíg az egyik gyerek a filctollaimmal össze nem rajzolta az új függönyeimet.

Amíg a gyerekek a függönyről áttértek az új rúzsaimra a hálószobában, a hangomat felemelve kitettem kitettem a barátaim szűrét. Tudom, hogy nem volt szép tőlem, de már nem bírtam tovább magamban tartani. Mindig igyekeztem tapintatos lenni, és csak udvariasan figyelmeztetni őket. De ez lett belőle. Az emlékezetes este a következő mondattal zárult: „Srácok, többet nálam nem fogunk így összeülni.”

A barátaim megsértődtek, de pár nap múlva elült a harag, és megbeszéltük a történteket. Voltak, akik bocsánatot kértek, mások elgondolkodtak a viselkedésükön. A lényeg, hogy nem lettünk ellenségek. Továbbra is tartjuk a kapcsolatot, de most már nem jönnek hozzám vendégségbe. Így sokkal jobban érzem magam, mert hosszú ideig csak tűrtem azt, ami nem tetszett.