6 furcsa, de rendkívül érdekes találmány az első világháborúból

Gáz elleni ventilátorok

Ezt egy tudós találta fel, aki fizikus, matematikus, elektromos mérnök és feltaláló volt egy személyben. És nő volt. Greta Ayrton Cambridge-ben tanult, és ő lett az első nő, akit felvettek az Institute of Electrical Engineers intézetbe (1899). Ő találta fel ezeket a legyezőket, amikor eljutottak hozzá a hírek, hogy a németek tömegesen használnak mérgező gázokat – 1915 áprilisában.

Ayrton azt írta: “1915. május 6-án jutott eszembe az ötlet, hogy az embereink elűzhetnék a mérgező gázokat és helyettesíthetnék friss levegővel, egyszerűen légsodrásokat létrehozva kézi legyezőkkel. Május 14-én készítettem egy kis modellt, ami csodálatosan jól működött, és írtam az egyetlen hadügyminisztériumi képviselőnek, akit személyesen is ismertem, hogy felajánljam a találmányomat a hadseregnek”.

Ez a legyező egy vízálló vászonlap volt, amelyet nádból készült keret tartot, és egy hikoridió készült fogantyúhoz volt rögzítve. A használatának komoly korlátai voltak: az első – a természetes szél nem haladhatta meg a 10 km/órát, a második – ezt a legyezőt embereknek kellett lengetniük. A folyamatos lengetés és a megfelelő szélerősség azt eredményezte volna, hogy a gáz kifújódik az árkokból és az ellenség felé repül.

A katonák kezdetben elutasították ezt a találmányt, de ekkor bürokratizmussal vádolták őket, és végül be kellett adni a derekukat. A nyugati fronton 104 ezer legyezőt helyeztek el. “A bürokraták” a Hadügyminisztériumnak írt levelükben a következő következtetést vonták le: “A hosszú távú tapasztalatok azt mutatták, hogy ezek (a legyezők) semmilyen módon nem védenek meg a gáztól.”

Tőrkesztyű

Ez a találmány a kilátástalanságban született, a katonai árkok mélyén. A szűk árkokban valahogy és valamivel harcolni kellett, de a kardforgatás körülményes volt, kések pedig nem mindig álltak rendelkezésre megfelelő mennyiségben. A németeknél valamivel jobb volt a helyzet – ők már régen hordtak magukkal egy-két kést, igaz, étkezési célokra. De hát, amivel enni lehet, azzal harcolni is, ugyebár. A franciáknál és az angoloknál nem voltak ilyen hagyományok. Ekkor valaki, az árokba ragadt katonák közül kitalálta a “tőrkesztyűt”.

Ez a fegyver egy durva pengéből és egy könnyű lemezes acélból készült védő “kesztyűből” állt. A kesztyű belsejében volt egy rúd, amelyet meg lehetett fogni, és a kesztyűn voltak horogok, amikkel valószínűleg a kézhez lehetett rögzíteni. Nincs semmilyen információ a találmány szerzőjéről, de a megjelenése 1917-re datálható. A teljes hossza 460 mm, a penge hossza 118 mm, a súlya 711 g volt.

Flechette

Ezeket a fegyvereket az első katonai repülőgépek megjelenése idején fejlesztették ki. Az olaszok kitalálták, hogyan lehet egy egyszerű téglát, amelyet az ellenség fejére is dobnak egy repülőgépből, szép és annál veszélyesebb tárggyá alakítani.

Hogy ne kelljen annyira ügyelni a célzásra, kitalálták, hogy kis nyilakat fognak szórni az ellenség fejére, melyek kialakításánál gondosan ügyeltek az aerodinamikára. Az ötlet világos volt: ha kiszórják őket egy gépből, a dárdák a kialakításuk miatt stabilizálódnak a levegőben, hogy a hegyük a föld felé mutasson, illetve elegendő sebességre gyorsulnak ahhoz, hogy halálos sérüléseket okozzanak.

Annyit tudunk, hogy az olaszok ezeket a dárdákat még 1911-1912-ben kifejlesztették, de nem láttak bennük különösebb lehetőségeket, ezért elvetették a projektet. A franciák azonban 1914-ben elhatározták, hogy elsajátítják ezt a találmányt, és létrehozzák a saját flechette fegyvereiket. Aztán csatlakoztak hozzájuk a németek, a britek és az oroszok is. A németek, mellesleg, gyorsan kifejlesztettek néhány olyan gúnyos változatot is, melyekre azt a feliratot nyomtatták: “francia fejlesztés – német gyártás”. A flechette-eket ezután repülőgépekről és léghajókról dobták le speciális kazettákból, amelyekben körül 200-500 darab ilyen dárda volt.