Az ókori civilizációk tanulmányozása során elkerülhetetlen az úgynevezett kulturális sokk. Még hosszú évek kutatása után is mindig akad valami, ami meglepődésre késztet. Kevés ókori társadalom volt képes olyan jelentős hatást gyakorolni a modern világra, mint az ókori Róma.
Kultúrájának, vallásának és jogrendszerének nyomai még ma is fellelhetők a modern társadalomban. De ez nem jelenti azt, hogy a rómaiak minden tette logikus és érthető volt. Íme tíz meglepően furcsa tény az ókori Róma lakóiról:
10. Betiltották a lila viselését
Manapság elterjedt az a vélemény, hogy a rómaiak, sok más társadalomhoz hasonlóan, ragaszkodtak a társadalmi osztályokra való felosztáshoz. Azonban sokan nem értik, mennyire mélyreható volt ez a ragaszkodás.
Például a római szabad polgárok többségének nem volt szabad lila színű ruhát viselnie. A római társadalomban ez a szín a dicsőség, a hatalom és a császári hatalom szimbóluma volt. Ezért csak a császár és más, rendkívül magas rangú rómaiak viselhettek lila színű tógát.
De miért volt a bíbor színnek ekkora státusza? Ez annak köszönhető, hogy a bíbor festékanyag előállítása hihetetlenül drága volt. A bíbor festékanyagot kizárólag Föníciában állították elő. Egyetlen tóga megfestéséhez tízezer kagylót kellett összezúzni. Ez azt jelentette, hogy a bíbor festékanyag ára megegyezett az arany árával.
A rómaiak szerették a ruházat alapján megítélni az emberek társadalmi helyzetét. A császárok megengedték a szenátoroknak és Róma leggazdagabb lakóinak, hogy bíbor szegéllyel díszített tógát viseljenek, de ennél többet nem. A római társadalmi osztályrendszerben mindenkinek a helyén kellett maradnia, és csak a felsőbb osztályok tagjai mutathatták ki nyíltan a gazdagságukat.
9. A prostituáltaknak szőkének kellett lenniük:
Ez a szabály ismét rávilágít a rómaiak osztályokhoz és társadalmi státuszhoz való ragaszkodására. A legtöbb római nőnek sötét haja volt, míg a szőke hajat a gallokkal és barbárokkal társították.
Az ókori Rómában a prostitúció teljesen legális volt, és a szolgáltatást igénybe vevő férfiak nem szembesültek semmilyen társadalmi következménnyel. Ugyanakkor a prostituáltakat, főleg az alsó osztályból származókat, általában megvetették.
Annak érdekében, hogy ne legyen bonyodalom, és senki ne tévesszen össze egy tisztességes római nőt egy prostituálttal, törvényt hoztak, amely előírta, hogy a prostituáltaknak (akik közül sokan rabszolgák voltak, és nem volt választásuk) szőkére kell festeniük a hajukat. Célja az volt, hogy barbár galloknak tűnjenek, ne pedig nemes római hölgyeknek.
Ez a törvény egy ideig érvényben volt. Azonban a törvényhozók bánatára az arisztokrata római nők hamarosan irigyelni kezdték a szőkék vonzó külsejét. Először maguk is elkezdték festeni a hajukat, majd azt követelték a szegény prostituáltaktól, hogy borotválják le a fejüket, hogy a hajukból szőke parókákat készíthessenek.
8. Az apák eladhatták a fiaikat rabszolgának (de nem túl gyakran):
Közismert, hogy a rabszolgaság elterjedt volt a rómaiak körében. Fenséges birodalmukat a legyőzött ellenfelek munkájára építették. Rómában a rabszolgáknak nem voltak jogaik, és nyomorúságos életet éltek. A római polgárok alapvetően védve voltak a rabszolgaság fenyegetésétől, hacsak nem szegték meg a törvényt.
Egy szokatlan kivétel azonban létezett. A római apák eladhatták (vagy pontosabban bérbe adhatták) fiaikat rabszolgának, de csak ideiglenesen. Az apának és a lehetséges vevőnek meg kellett állapodnia a fiú rabszolgaságának árában és időtartamában. A megadott időtartam lejárta után a vevő köteles volt visszajuttatni a fiút az apjának, körülbelül ugyanabban az állapotban, ahogyan kapta.
Mint a római társadalom sok más tagja, az apa is csak ésszerű keretek között adhatta el fiát rabszolgának. Ugyanazt a fiút kétszer is eladhatta, és ez normálisnak számított. Azonban ha harmadszor is eladta a fiát, már rossz apának minősült. Bármely fiút, akit az apja háromszor eladott, jogilag felszabadították a kapzsi szülei alól (de csak a harmadik rabszolgaságának lejárta után).
Ugyanakkor a „három eladás szabálya” minden egyes gyermekre külön-külön vonatkozott. Ez azt jelentette, hogy ha az apa továbbra is bevételt akart szerezni gyermekeiből, akkor háromszor bármelyiket bérbe tudta adni, mielőtt elkobozták tőle az adott gyermeket.
7. Az apáknak jogi felhatalmazásuk volt a családtagjaik megölésére:
Az ókori Rómát áthatotta a patriarchátus, de a korai időszakban ez a jelenség szélsőséges formában jelentkezett. Akkoriban a családtagok tulajdonképpen a családfő (az apa) tulajdonában álltak. Teljes mértékben az ő hatalma alá tartoztak, és mint azt már említettük, ez a hatalom még a fiúk rabszolgává adását is lehetővé tette.
Az apa belátása szerint büntethette a gyermekeit. Ha úgy ítélte meg, hogy halált érdemelnek, jogában állt kivégezni őket anélkül, hogy jogi következményekkel kellett volna szembenéznie. Még a családi ház elhagyása sem jelentett feltétlenül biztonságot a gyermekek számára. Az apa a házasságkötés és az elköltözés után is megölhette például a lányát. A fiúk sem érezhették magukat biztonságban. Csak a háromszori eladás (ami nyilvánvalóan nem kellemes) vagy az apa halála után válhattak teljes mértékben függetlenné.
Később ezeket a szabályokat enyhítették. Az i. e. 1. századra az apa jogát a családja megölésére lényegében eltörölték. Azonban ha egy fiút olyan bűncselekmény elkövetésén kaptak, amely gyalázatot hozott a családra, az apának továbbra is joga volt őt megölni.
6. A római büntetési rendszer kegyetlen eszközei:
A saját apa általi megölés nem számított a legrosszabb sorsnak. A rómaiak kifinomult módszereket alkalmaztak a bűnözők és foglyok megbüntetésére. Lehetőség volt lefejezésre, mélybetaszításra a magasból, sőt, kényszerítették őket gladiátorharcokon és előadásokon való részvételre is.
A legkegyetlenebb büntetést azoknak tartogatták fenn, akik a legsúlyosabb bűncselekményt, a patricidát (apagyilkosságot) követték el. Az apjuk megölésével vádolt személy szemét először bekötötték, mert úgy tartották, hogy nem méltó a fény látására. Ezután kivitték a városból a legközelebbi nagyobb víztározó felé.
A helyszínre érve botokkal addig verték, amíg félholttá nem vált. Ezután összekötözték, és egy nagy (de nem hatalmas) bőrzsákba zárták egy kígyóval, kutyával, majommal és kakassal. Ezután ezt a „csomagot” a vízbe dobták, ahol a szerencsétlenek vagy megfulladtak, vagy a hisztérikusan vergődő állatok áldozataivá váltak.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
