Ilyen állatok élnek a csernobili tiltott zónában – úgy tűnik, a természet kezdi helyrehozni, amit az ember tönkre tett

33 évvel ezelőtt bekövetkezett az emberiség történelmének legszörnyűbb ember okozta katasztrófája – a csernobili atomerőmű reaktora felrobbant. A baleset következtében 200 ezer km2-es terület szennyeződött be nukleáris hulladékkal, az atomerőmű 30 kilométeres körzete pedig teljesen lakhatatlanná vált. A hivatalosan csak „30 km-es zóna” néven ismert terület állatvilága a katasztrófa után megtizedelődött, ám az ember eltűnését követően regenerálódni kezdett. Cikkünkben most bemutatjuk, hogyan próbálja meg a természet helyrehozni mindazt, amit az emberiség 33 évvel ezelőtt tönkretett.


Vörös-erdő – a katasztrófa során leginkább szennyeződött terület.

forrás: wikipédia

Az 1986-os robbanás után az erőmű közvetlen közelében található Vörös-erdő nevezetű fenyőerdő kapta a legnagyobb sugárszennyezést.

Nevét onnan kapta, hogy a csernobili atomkatasztrófa által bekövetkezett radioaktív kihullás utáni napokban ez az egykori zöld fenyőerdő – szemtanúk elmondása és fényképek tanúsága szerint – vörösesbarna árnyalatban pompázott. Ez a 30 km-es zóna legszennyezettebb része. 1986 nyarán, a katasztrófa-sújtotta környék megtisztításakor az erdő egy részét ledózerolták, a kiirtott fák helyére 1988 és 1990 között újakat ültettek. Egyes növényeken különféle elváltozások is megfigyelhetők, például gigantizmus (óriásnövés) vagy alaki torzulás.

A veszélyes sugárzási szint ellenére az évek során jó néhány állatfaj visszatért.

  1. 1 Przsevalszkij-lovak


    1998-ban 20 Przsevalszkij-lovat vittek a tiltott zónába. Ma a területen élő lovak száma a 100 példányt is meghaladja. Nem ritka, hogy a túrázókat ilyen lovakon vezetik keresztül a szellemvárossá vált Pripjaty-on.

  2. 2 Eurázsiai hiúz


    A tiltott zóna egyik legveszélyesebb ragadozója az eurázsiai hiúz. Ezek a hiúzok nyulakra, rágcsálókra, rókákra és akár őzekre is vadásznak.

  3. 3 Farkasok

    facebook

    1987-ben 3 farkasfalka élt Csernobil közelében, mára a számuk 7-re növekedett és mindegyik falkában legalább 10 egészséges állat található.

  4. 4 A tiltott zónában elhelyezett kameracsapdák segítségével az aktivisták olyan ritka állatokat kaptak lencsevégre, amiket soha nem is reméltek volna.

    Az elmúlt 33 év alatt egyszer sem volt állatvilágot vizsgáló tudományos kutatás a csernobili zónában, így minden megfigyelést és lencsevégre kapott állatot az aktivistáknak – környezetvédőknek és biológusoknak köszönhetünk. Például Dr. Sergey Gashchak-nek, aki a saját költségén telepített kameracsapdákat a 30 kilométeres körzetbe.

    Íme néhány Csernobil közelében élő állat, amit a Sergey és a hozzá hasonló tudósok által telepített kameracsapdáknak köszönhetően sikerült lencsevégre kapni.

  5. 5 Nyestkutya vagy más néven mosómedvekutya


  6. 6 Jávorszarvas és bölény


  7. 7 Európai lappantyú és fekete gólya


  8. 8 Mogyorós pele


  9. 9 Vadon élő sertések


  10. 10 A Pripjaty környékén élő rókák nem félnek az embertől, ezért akár kézből is lehet őket etetni.


  11. 11 Vidrák


  12. 12 Barna medve


  13. 13 Macskabagoly


  14. 14 Nyugati piszedenevér


  15. 15 Óriás harcsák


  16. 16 Bónusz: kóbor kutyák


    Körülbelül 300 kóbor kutya él Pripjaty közelében. Ezek azoknak a háziállatoknak az utódai, akiket a nukleáris katasztrófa idején nem tudtak magukkal vinni a menekülő emberek. Természetesen a város lakói nem szándékosan hagyták hátra az állatokat, hanem egyszerűen nem vihették őket magukkal, mivel az állati szőr rendkívül jól felszívja a sugárzást. A szemtanúk még ma sem képesek elfelejteni azoknak a „síró” kutyáknak a hangját, akik nem tudtak a gazdáikkal beszállni az evakuáláshoz használt buszokba.

    A CLEAN FUTURES alapítvány önkéntesei igyekeznek meggyógyítani a területen élő veszettséggel és egyéb betegségekkel fertőzött kutyákat. Az alapítvány emberei szerint az ott élő kutyák mára elkezdtek összeolvadni a farkasokkal, de ennek a folyamatnak a természetre gyakorolt következményeit még nehéz megjósolni.

    Így néz ki tehát Pripjaty és a 30 km-es zóna modern, ember nélküli változata. Bár a természet nagyon megsínylette a 33 évvel ezelőtti katasztrófát, úgy tűnik, hogy végre kezdi helyreállítani önmagát. A vadon élő állatok és növények szépen lassan levetkőzik magukról a három évtizede történt szörnyű baleset nyomait - a szakemberek becslése szerint néhány évtizeden belül a természet regenerálja önmagát.



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Önismeret teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Send this to a friend