17 kép, ami jól mutatja, hogy mennyire könyörtelen is az idő vasfoga

Az idő vasfoga olyan könyörtelenül és kíméletlenül munkálkodik, hogy még ha sokszor nem is vesszük észre, bizony napról-napra amortizálja a minket körülvevő világot. Azt pedig, hogy mennyire súlyos is ez a folyamat, csak akkor láthatjuk igazán, ha néha megállunk és egy picit a ’dolgok mögé’ tekintünk. Épp úgy, ahogy azt a most következő fényképek is tették.


  1. 1 Ebben a bankban a gyakori ügyfelek miatt teljesen elkopott a padló és előbukkant a régi linóleum.


  2. 2 A szóbeszéd szerint, ha Veronában járunk és megdörzsöljük Júlia szobrát, akkor szerencsénk lesz. Szemmel látható, hogy hol dörzsölik leggyakrabban a turisták.


  3. 3 Jól látható, hogy hol tartják leggyakrabban a lábaikat az utasok.


  4. 4 Ebben a liftben is látszik, hogy hol állnak legtöbbet az emberek.


  5. 5 Egy slusszkulcs, aminek 300.000 kilométer van a ,,háta mögött" és a pótkulcs, amit még egyszer sem használtak.


  6. 6 Egy kút, amiből olyan sok vizet mertek ki az évek alatt, hogy teljesen eldeformálódott a széle a kötelektől.


  7. 7 Egy szappan ,,életútja".


  8. 8 Egy sírkő mellett ültetett fa, ami mára teljesen benőtte azt.


  9. 9 Egy kávézó pultja előtti padló, ahol olyan sokat ácsorognak az emberek, hogy rétegről-rétegre látható az évek során lerakott padlótípusok.


  10. 10 A középső részt évente egyszer használja a család, a többi részt minden nap.


REAGÁLJ A TARTALOMRA EMOJIVAL!

0
Ez igen!
0
Nem tetszik!
0
Vicces
0
Imádnivaló
1
Meglepő
1
Szomorú
0
Bosszantó

SZÓLJ HOZZÁ!



Hozzászólások

Mit készítsünk?!
Kép
Fotó vagy GIF.
GIF
GIF képek vagy MP4 formátumú videók.
Videó
Youtube, Vimeo vagy Vine.
Szöveg
Szöveg-orientált bejegyzés, beágyazásokkal, videókkal és képekkel.
Lista
Klasszikus internetes lista, számozással.
Szavazás
Véleménynyilvánítás az előre megadott kérdésekre.
Visszaszámlálás
Ugyanaz, mint a sima lista, csak fordított számozással.
Személyiség teszt
Egy sor kérdés, melyek végül lelepleznek valamit rólunk.
Kvíz
Tudáspróba, melyekre csak jó vagy rossz válasz van.
Nyílt lista
Egy lista, melyet a látogatók szabadon bővíthetnek.
Ranglista
Egy lista, melynek elemeire a látogatók szavazhatnak.

Küldd el egy barátodnak!