Mi történt az ókori világ 7 csodájával?

Az ókori világ hét csodája egykor lenyűgözte az embereket. Grandiózus projektek voltak, amiknek célja az volt, hogy évezredekig álljanak.

Sajnos, ebből a listából napjainkra csak Kheopsz piramisa maradt fenn. Ebben a cikkben elmeséljük, mi történt a többi csodával, és mi maradt belőlük napjainkra.

7. A rodoszi kolosszus

A rodoszi kolosszus egy hatalmas szobor volt, ami Héliosz napistent ábrázolta, és az ókori görög Rodosz városában állt.

A története a következő: a Kr. e. 3. században Rodosz ostrom alá került – az akkori makedón király, Demetriosz akarta bevenni a várost (nem hagyta őket nyugodni Nagy Sándor hírneve, de nem tudták megismételni a sikereit).

Rodosz ellenállt, és elűzte a makedónokat. A ostromgépeket elkobozták, eladták, és így nyereségre tettek szert. A bevételt egy hatalmas emlékmű felállítására fordították a dicsőséges győzelem emlékére!

13 tonna bronzot és 8 tonna vasat használtak fel – óriási mennyiségnek számított ez abban az időben!

Kharész szobrász 12 éven át dolgozott a remekművén. Végül elkészült az új Világcsoda!

A kolosszus mindössze fél évszázadig állt, majd egy földrengés ledöntötte.

800 éven át feküdt a földön, a térdeinél eltörve.

A Kr. u. 7. században Rodoszt az arabok foglalták el. I. Muávija kalifa beolvasztotta a szobrot, hogy eladhassa. Egy zsidó kereskedő vásárolta meg, és 900 tevéből álló karavánnal szállíttatta el a kolosszus darabjait.

Sajnos, a rodoszi kolosszusból napjainkra semmi sem maradt fenn. Sőt, a tudósok még mindig nem tudják pontosan, hogy hol állt a szobor. Valószínűleg ott állt, ahol ma a Mandrakki kikötő bejáratánál két oszlop található.

6. A Halikarnasszoszi Mauzóleum

Mauszólosz, Kária uralkodója élete során egy gyönyörű új fővárost épített magának és feleségének, Artemisiának Halikarnasszoszban (a mai Törökország nyugati partján).

Férje halála után Artemisia megbízta a görög építészeket egy síremlék megépítésével. A monumentális építmény, melyet fehér márványból emeltek, egy dombon állt, ahonnan kilátás nyílt a fővárosra.

A mauzóleum valószínűleg egy földrengés során pusztult el a Kr. u. 11. és 15. század között, és köveit a helyi építkezésekhez használták fel.

1852-ben a British Museum Charles Thomas Newton régészt küldte a mauzóleum maradványainak felkutatására. Newton nem ismerte a síremlék pontos helyét, és a környék összes kis földterületének felvásárlása csillagászati összegbe került volna. Ehelyett Newton az ókori írók, mint Plinius feljegyzéseit tanulmányozta, hogy megtudja a mauzóleum hozzávetőleges méretét és elhelyezkedését, majd a legvalószínűbb helyen vásárolt egy földterületet.

Sikerült felfedeznie néhány falat, egy lépcsőt, és végül az alapozás három sarkát. Ezen ismeretek birtokában Newton meg tudta határozni, hogy mely földterületeket kell még megvásárolnia.

Newton ásatásokat végzett, és megtalálta az épület falait díszítő domborművek darabjait, valamint a lépcsős tető elemeit. Felfedeztek egy törött, körülbelül 2 méter átmérőjű kő szekérkereket is, amely a mauzóleum tetőszobrászatának része volt. Végül rábukkantak Mauszólosz és Artemisia szobroira is, amelyek az épület tetején álltak.

Bodrumban ma is áll a johannita lovagrend (a Szent János lovagrend) hatalmas vára, amelynek falai között a mauzóleum csiszolt kő- és márványtömbjeit is meg lehet tekinteni. A mauzóleum helyén napjainkra csak az alapzat és egy kis múzeum maradt fenn.

5. A Szémiramisz függő kertje

A híres kertekről úgy tartják, hogy Babilonban épültek. Azonban fontos megjegyezni, hogy a létezésükre vonatkozóan – a számos ókori görög és római forrásban található említés ellenére – még nem találtak kézzelfogható bizonyítékot.

A függő kertek állítólag egy négyzet alakú területen feküdtek, melynek oldalai mintegy 120 méter hosszúak voltak. Több szintet is magukban foglaltak, és a teljes magasságuk elérte a 60 métert. A vizet Arkhimédész csigájával emelték fel, ami egy spirális cső volt, melyet szélkerék forgatott, és így juttatta fel a vizet a magasabb szintekre.

Hagyományosan úgy gondolják, hogy a kerteket vagy a legendás Sémiramisz királynő, vagy Nabukodonozor II. király (Kr. e. 605-561 körül uralkodott) építtette, hogy feleségét, Amitiszt megvigasztalja, aki honvágyat érzett a hegyes és zöldellő szülőföldje, Média iránt.

Bármi is legyen az igazság, a kertek létezésének 100%-os bizonyítéka továbbra is hiányzik. Azonban az ehhez hasonló szerkezetek nem voltak ritkák abban az időben.

A Szémiramisz függő kertje gyakorlatilag a világ első „légkondicionálója” volt! A fákból, cserjékből és szőlőültetvényekből álló kaszkád oldalról nézve egy gyönyörű zöld hegynek tűnt. A kerteket gyönyörű vízesések díszítették.

De nem csupán az esztétika volt a cél. A kertek egyedülállóan komfortos mikroklímát is teremtettek.

Hasonló szerkezetek gyakran előfordultak az asszírok és a babiloniak körében. Több kilométer hosszú csatorna-, gát- és vízvezetékrendszereket építettek, amelyekkel vizet szállítottak és elosztottak a kert minden szintjén.

Az ilyen kertekben épített házakban kellemes volt élni – a hőmérséklet akár 10 fokkal is alacsonyabb volt, mint a környező területen. Így a hőség már nem okozott akkora kellemetlenséget.

4. Kheopsz piramisa

A Kheopsz-piramis, felülnézetből.

Az egyiptomi Kheopsz-piramisa az egyetlen fennmaradt a „Világ hét csodája” közül. 4500 évvel ezelőtt épült.

Az ókorban a piramis fehér homokkővel volt burkolva. A tetején pedig egy aranyozott kőből készült díszítőelem, a piramidion állt. A burkolat ragyogott és messziről is látható volt. Azonban a háborúk és a fosztogatások során a piramis burkolatát eltávolították.

Eredetileg 146,5 méter magas volt, ami a világ legmagasabb építményévé tette, egészen a 14. századig, amíg a Lincolni katedrális fel nem épült.

Az évek során a mészkő külső rétege erodálódott, ami a piramis magasságát majdnem 8 méterrel csökkentette. Azonban továbbra is a bolygó egyik legkülönlegesebb látnivalója. A becslések szerint a 2,3 millió kőtömb szállítása és elhelyezése körülbelül 14 évbe telt.

Bár a gízai Nagy Piramis, valamint a kisebb piramisok, templomok, emlékművek és sírok továbbra is nagy tiszteletnek örvendtek Egyiptom történelme során, az i. e. 30-ban bekövetkezett római megszállás és annexió után a hely hanyatlásnak indult. A rómaiak az alexandriai városra és az országból származó bőséges termésre összpontosítottak, Egyiptomot Róma éléskamrájává alakítva.

A helyet egészen Napóleon 1798–1801-es egyiptomi hadjáratáig elhagyták, amikor is tudósokból és kutatókból álló csapatot vitt magával az ókori egyiptomi kultúra és emlékek dokumentálására.

3. Az alexandriai világítótorony

Az alexandriai világítótorony az ókori világ hét csodájának egyike, és az egyetlen, melynek kifejezetten praktikus funkciója volt.

Alexandria fontos kereskedelmi kikötőváros volt. A világítótorony egyrészt segítette a tengerészeket, hogy messziről észrevegyék a várost és a kikötőt, ami különösen fontos volt, tekintve, hogy az egyiptomi tengerpart meglehetősen egyhangú. Másrészt a toronyról észlelhető volt az ellenség közeledése is. Alexandriát lényegében csak tenger felől lehetett megtámadni, a szárazföld felől a sivatag nyújtott természetes védelmet.

A világítótorony az egyiptomi Alexandria északi partjainál, a Pharosz-sziget délkeleti sarkában állt. Magassága elérte a 118 métert, alapzata pedig 30×30 méteres volt.

A világítótorony öt földrengést élt túl, melyek mindegyike súlyos károkat okozott. Azonban a tornyot minden alkalommal kijavították.

A 20. században a tudósok rájöttek, hogy az alexandriai világítótorony rendkívül szerencsétlen helyen állt. Itt találkozik ugyanis az Arab- és az Afrikai tektonikus lemez.

Végül egy 1323-ban bekövetkezett pusztító földrengés végleg elpusztította a tornyot.

A világítótorony romjai a Földközi-tenger fenekén nyugszanak.

Kait-baj szultán nem építette újjá a világítótornyot, de a helyet megerősítette a tengerparti védelem részeként.

1968-ban, egy régészeti expedíció során az alexandriai világítótornyot újra felfedezték a Földközi-tenger alján.

2. Zeusz szobra

Ez a szobor egyedülálló abból a szempontból, hogy ez az egyetlen a Világcsodák közül, amely a kontinentális Európa területén állt. Az i. e. 5. században épült.

Az olimpiai játékok óriási népszerűségnek örvendtek. Zeusz tiszteletére rendezték őket, de Athénban nem volt Zeusznak saját temploma. Ezért úgy döntöttek, hogy építenek egyet, egyedülálló szoborral kiegészítve.

A szobor építéséhez 200 kilogramm tiszta aranyat és rengeteg drágakövet szállítottak a helyszínre.

A közel 12 méter magas, aranyból és elefántcsontból készült szobor a trónon ülő istent ábrázolta. A trón cédrusfából készült, és fekete fával, elefántcsonttal, arannyal és drágakövekkel díszítették.

A szobor mindenkit lenyűgözött, aki látta. Zeusz „élő” szemei csillogtak, és maga a szobor isteni fénnyel ragyogta be a látogatókat. Ehhez a szobrász egy ravasz medencét épített, ahol a víz olívaolajjal volt keverve. Ez egyedülálló optikai effektet eredményezett.

Manapság már nem maradt semmi sem a hatalmas templomból, amelyben egykor Zeusz híres szobra állt. Természeti katasztrófák pusztították el teljesen.

Caligula császár, aki őrült hajlamairól volt ismert, el akarta vinni magával a szobrot Rómába. Azt akarta, hogy Zeusz fejét levágják, és a helyére egy kőből készült Caligula-fejet tegyenek.

Caligula uralkodása azonban nem tartott sokáig, és a szobor sorsa másképp alakult. Közel ezer évig állt, szenvedett a földrengésektől, és többször is restaurálták. Ezután Konstantinápolyba szállították. A szobor további sorsa a 5. században Konstantinápolyban pusztító tűzvészek sorozata után homályba veszett.

1. Artemisz temploma

Ennek a Világcsodának a története abból a szempontból figyelemre méltó, hogy kétszer is újjáépült a semmiből.

Artemisz temploma Epheszoszban (a mai Törökország nyugati részén) állt. A grandiózus templomot Krőzus, a líd király építtette az i. e. 550 év körül. Az i. e. 4. században egy helyi lakos, Hérostratosz felgyújtotta. Hérostratosz célja az volt, hogy pusztító tettével bekerüljön a történelemkönyvekbe, amit el is ért.

Nagy Sándor azonban pénzt adott a templom újjáépítésére, így Artemisz temploma ismét felépült.

A templomnak nemcsak vallási jelentősége volt, de a helyi kereskedelem központjaként is szolgált.

A templomot ezután a gótok pusztították el 262-ben, az inváziójuk során. De újból újjáépítették. Azonban 100 évvel később a kereszténység lett az egyedüli vallás Rómában, és minden más pogány vallást betiltottak. Artemisz temploma ezután még egy ideig romos állapotban állt, majd építőanyagként széthordták.

Ma már csak a templom alapzata maradt fenn, és az egyetlen megmaradt oszlop, melyet az eredeti építmény elemeiből állítottak össze, nem a templom egykori nagyságát idézi, inkább melankólikus hangulatot kölcsönöz a helynek, ami egykor a Földközi-tenger egyik legcsodásabb építményének adott otthont.