HIRDETÉS
Csináld magadÉrdekes

8 izgalmas tudományos kísérlet, amit feltétlenül meg kell mutatnod a gyerekednek

    Régen az iskolai fizika- és kémiaórákat izgalmas kísérletekkel tették érdekesebbé a tanárok, de mára jóval szárazabbá vált a tananyag. Ma már ez egyre kevésbé szokás tudományos kísérletekkel lenyűgözni a diákokat, éppen ezért nem is csoda, hogy a gyerekek próbálnak ódzkodni minden féle-fajta tudományos dologtól.

    HIRDETÉS

    Noha az alábbi kísérletek persze nem fogják helyettesíteni az iskolaiakat, azért mindenképpen érdemes lehet megmutatnunk őket a gyermekünknek, hiszen ettől függetlenül rendkívül izgalmasak, és ki tudja…talán a gyerkőcök is több kedvet kapnak majd a tudományos világgal való megismerkedéshez.

    1. 1 Ceruzatrükk


      Kell hozzá: műanyag tasak, pár darab ceruza, víz.
      Bemutató videó: LINK
      Töltsük meg a tasakot vízzel, majd zárjuk össue a száját. Ezután jöhetnek a ceruzák, amiket határozott, folyamatos mozdulattal egyszerűen szúrjunk át rajta, egymás után. Bármilyen furcsa is, a víz nem fog kifolyni a tasak oldalán keletkezett lyukakon.

    2. 2 Kilyukaszthatatlan lufi


      Kell hozzá: lufi, rajzszögek.
      Bemutató videó: LINK
      Szemléltetésképpen először fogjunk egy darab rajszöget, tegyük le az asztalra, majd tegyünk rá egy lufit, és mutassuk meg, hogy milyen könnyen kipukkan. Ezután fogjuk meg az összes rajzszöget, majd tegyük őket egymás mellé, lehetőleg minél közelebb egymáshoz. Az egy darab rajzöggel ellentétben, a lufi most nem fog kidurranni, bárhogy nyomkodjuk azt a rajzszögekre.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 Színes káposzta trükk


      Kell hozzá: 4 vízzel teli pohár, ételszínezék, néhány káposztalevél.
      Egyszerűen öntsünk egy adag ételszínezéket a vízzel teli poharakba, majd helyezzük el bennük a káposztaleveleket, szárral lefelé. Pár óra, és teljesen megszínezi őket az egyveleg.

    4. 4 Tűzálló lufi


      Kell hozzá: két lufi, víz, gyufa, gyertya.
      Bemutató videó: LINK
      Fújjunk fel egy lufit, majd tegyük a gyertya fölé, és mutassuk meg, milyen könnyen kidurrantja a tűz. Ezután fogjuk meg a másik lufit, töltsük fel vízzel és helyezzük úgy a gyertya fölé. A vízzel töltött lufi bármilyen hihetetlen is, de nem fog kidurranni.

    5. 5 Lebegő tojás


      Kell hozzá: 2 tojás, két üvegpohár, víz, só.
      Bemutató videó: LINK
      Töltsük meg a poharakat vízzel, majd tegyük beléjük a tojásokat. Ezután az egyik pohárba kezdjünk el sót szórni és voilá, a tojás elkezd felemelkedni a pohár fenekéről.

    6. 6 Saját avokádó fa


      Kell hozzá: egy avokádó mag, négy fogpiszkáló, egy pohár víz.
      Bemutató videó: LINK
      Szúrjuk bele a fogpiszkálókat az avokádómagba, a képen látható módon. Ezután helyezzük bele a pohár vízbe úgy, hogy a gömbölyű vége érjen bele a vízbe. Ezután nincs más dolgunk, mint várni, és napról-napra nyomon követni, ahogy az avokádómagból kifejlődik a saját kis avokádó fánk.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 7 Kristályos cukorka


      Kell hozzá: 2 pohár víz, 5 pohár cukor, pár darab fa pálcika, néhány üvegpohár, egy edény, pár ruhacsipesz és ételszínezék.
      Bemutató videó: LINK
      Fogjuk a fa pálcikákat, egyik végüket először merítsük vízbe, majd forgassuk meg őket cukorban, hogy egy kevés rá ragadjon a külsejükre. Ezután tegyük fel a vizet forrni és adjuk hozzá a cukrot. Várjunk, míg összeforrnak, majd vegyük le őket a tűzről. Tegyünk pár csepp ételszínezékez a poharak aljára, majd öntsük beléjük a cukros vizet. Ezután már csak annyi a dolgunk, hogy a cukros pálcikákat a ruhacsipeszek segítségével rögzítsük a poharak tetején úgy, hogy a cukorba mártott végük lógjon bele a színezett-cukros vízbe. Pár héten belül láthatjuk, ahogy a cukor kikristályosodik a pálcikákon és saját cukorkáink nőnek.

    8. 8 A gyufaláng, aminek nincs árnyéka


      Kell hozzá: néhány gyufaszál, lámpa.
      Bemutató videó: LINK
      A feladat igen egyszerű, fogjunk egy gyufaszálat, gyújtsuk meg, majd helyezzük körülbelül 10-15 centiméter távolságra a faltól, és világítsunk rá egy zseblámpával. A gyufalángnak bármilyen hihetetlen is, de nem lesz árnyéka, ami igazán furcsa látványt képes nyújtani.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Ezek is érdekelhetnek

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.