A Sixtus-kápolna 16 freskójának titka, melyeket még a túravezetők sem fognak elmondani nekünk

A Sixtus-kápolna mennyezetének freskója a reneszánsz művészet egyik legmonumentálisabb alkotása, ami napjainkig fennmaradt. A lenyűgöző, egy futballpálya hatodának megfelelő méretű festménycsoport még akkor is elkápráztatja az embert, ha tudja, hogy kevesebb, mint 5 év alatt készült el. Érdekes, hogy maga Michelangelo, aki szobrásznak tartotta magát, nem festőnek, sosem dolgozott korábban freskótechnikával. Talán ezért is fogadta el némi vonakodással a megbízást. Bár egyes életrajzírók úgy vélik, hogy nem más késztette munkára, mint a képességeinek bizonyítása iránti vágya.

A Liked.hu csapata úgy döntött, hogy közelebbről is megvizsgálja a zseniális művész remekművét, amit naponta átlagosan 30 ezer ember néz meg személyesen.

A Sixtus-kápolna a Vatikánban épült 1473 és 1481 között IV. Sixtus pápa megbízásából, akiről a nevét is kapta. A kápolna falainak díszítésére a kor legnevesebb festőit hívták meg, köztük Sandro Botticelli-t. A mennyezet sem maradt üresen: Piermatteo d’Amelia mester arany csillagokat festett rá kék háttérrel.

1504-ben repedések keletkeztek a mennyezeten, amiket téglával foltoztak be. Azonban II. Julius pápa úgy döntött, hogy újjáalakítja a mennyezetet, és 1508-ban a híres firenzei művész, Michelangelo Buonarroti kezdte el létrehozni az egyik legnagyszerűbb művét.

1871 óta a Sixtus-kápolna az egyetlen hely, ahol a pápaválasztás zajlik. Itt száll fel a fehér füst, jelezve a világnak, hogy hamarosan bemutatják a katolikus egyház új vezetőjét.

• A közhiedelemmel ellentétben Michelangelo nem fekve, hanem állványról festette a mennyezetet, hátrahajtva a fejét. A freskó elkészítése kétségkívül megviselte a mestert, aki 1508-ban, a munka kezdetekor mindössze 33 éves volt: fülgyulladást kapott a festék arcára kerülése miatt, ízületi gyulladás és gerincferdülés alakult ki nála. Sőt, a munka során uralkodó gyenge fényviszonyok miatt hosszú ideig csak úgy tudott olvasni, ha a szöveget magasan a feje fölé emelte.
• Michelangelo az afresco technikát alkalmazta: a mennyezetre annyi vakolatot vittek fel, amennyit egy nap alatt terveztek befesteni. Az afresco technikával, ellentétben a secco technikával, ami száraz vakolatra való festést jelent, tartósabb művek hozhatók létre. Ha a vakolt felületet nem borították be teljes egészében festményekkel, a vakolatréteget lekaparták és másnap újat vittek fel. Azonban a freskó egyes részleteit secco technikával készítették, emiatt a 1980-1994 közötti restaurálás során helyenként elvesztek az alakok árnyékai és a szemeik.

A freskók mellett haladva észrevehetjük a vakolat szélét, ami egy-egy napi munka befejezését jelzi.

• Sokan úgy gondolják, hogy Michelangelo egyedül festette a teljes mennyezetet. Azonban az 1980-1994 közötti restaurálás során gyűjtött adatok azt mutatják, hogy legalább három segédje volt, akik a puttókat (a reneszánsz művészetre jellemző kisfiúkat ábrázoló alakokat) és az építészeti elemeket festették.
• A freskó központi jelenetei mellett Michelangelo héber prófétát és öt szibillát ábrázolt. A szibillák ókori jövendőmondók, akik a legenda szerint a jövőt is meg tudták jósolni. Összesen tíz szibilla volt, de nem tudjuk pontosan, hogy Michelangelo mi alapján választotta ki közülük ezt az ötöt. Egy elmélet szerint a Föld különböző tájait jelképezik.

Delphoi szibilla

• Michelangelo egy speciális technikát alkalmazott, amellyel úgy tűnik, mintha az építészeti elemek (pilaszterek, bordák, párkányok) elválasztanák a freskókat. Valójában ezek a díszítőelemek is festmények: a trompe-l’oeil technika segítségével sík felületen hoz létre ál-háromdimenziós ábrázolást.
• A freskókon három szakaszban végezték a munkát. A határvonalakat általában a boltozat mentén húzzák: az első szakasz a „Noé feláldozása” freskóval, a második pedig az „Éva teremtése” freskóval zárul. Noha a freskók összességében harmonikusnak tűnnek, és a laikus számára nem feltétlenül észrevehető a különbség, a „harmadik szakasz” ábrázolásai némileg eltérnek az elsőtől és a másodiktól. Ennek oka, hogy az „Éva teremtése” befejezése után lebontották az állványzatot, hogy áthelyezzék a kápolna másik részébe, és Michelangelo ekkor először tudta alulról is megnézni a művét. A művész úgy ítélte meg, hogy az alakok túl kicsik és nehezen kivehetőek, ezért a harmadik szakaszban megnövelte a szereplők méretét és leegyszerűsítette a gesztusaikat.

• A nagy magasságban végzett munka elvégzéséhez Michelangelo speciális állványzatot tervezett, amelyet a kápolna falainak gerendáihoz rögzítettek. Ez lehetővé tette a munkafolyamatot a mennyezet teljes területén anélkül, hogy zavarta volna az alul tartózkodókat: a freskók festése közben ugyanis istentiszteleteket is tartottak a kápolnában. A reneszánsz zseni csak a munka befejezése és az állványzat végleges lebontása után tudta teljes egészében alulról is megtekinteni a művét. A mennyezeten összesen 343 figura található, a többi díszítőelem mellett.
• A tölgyfaleveleket és makkokat, amelyeket néhány ignudo (meztelen ifjú) tart a kezében, II. Gyula pápának szánt tiszteletadásként értelmezik. Ennek oka, hogy a pápa családja, a Della Rovere család címerében tölgyfa szerepel.

• A mennyezet lunettáiban – a kerek, ablakok feletti boltozatokban – Michelangelo Jézus ősét ábrázolta. Eredetileg 16 lunetta volt, de a szentélyfalon lévő kettőt maga a mester pusztította el, hogy helyet biztosítson az „Utolsó ítélet” kompozíció egyik részének.

Még nincs vége, a bejegyzés a hirdetés alatti gombbal folytatódik!