Chile hivatalosan a legszélesebb ország észak-déli irányban, lenyűgöző, közel 6500 kilométeres tengerparttal, melyet két óceán nyaldos.
Hosszúságának köszönhetően a klíma változatos, a trópusiból a szubantarktikusba váltva! Hogy alakultak ki Chile határai, és mi teszi még híressé ezt a latin-amerikai országot?
A földrajz meghatározza a politikát
Chile egyedülálló határait három fő tényezőnek köszönheti: a hegyvonulatoknak, Spanyolország gyarmati politikájának, valamint az Arauco-i és a második csendes-óceáni háborúk eredményeinek.
Chile északi és középső részén a táj egy keskeny völgy, melyet keleten az Andok, nyugaton pedig a Chilenskói-partvidéki-hegység határol. A part menti hegység az ország északi határától egészen a Taitao-félszigetig húzódik, természetes módon formálva a tájat.
A sík vidékeket mindkét oldalról hegyek veszik körül – ahhoz, hogy eljussunk a nyugati Csendes-óceánhoz, előbb át kell kelnünk a 3000 kilométer hosszú Parti-Kordillerán (Chilean Coast Range). A lakosság szó szerint minden oldalról földrajzi akadályokkal van körülvéve.
Éppen itt, a Központi-völgyben találhatók a legtermékenyebb mezőgazdasági területek és a legnagyobb városok is. A népsűrűség itt kiemelkedően magas: 4-8-szorosa a legnépesebb magyarországi területeknek. Természetesen ez nem igaz a száraz északi sivatagra, az Atacamára, és a hegyvidéki délre sem.
500 évvel ezelőtt ezen a területen az Inka Birodalom terült el. Meglepő módon az ő határaik is egy keskeny sávban húzódtak a tengerpart mentén! A hegyek és az óceán a régió természetes határait képezik, elválasztva ezzel a területet a kontinens többi részétől. Ezért bármely itteni politikai képződmény „hosszúkás” lenne – nyugatra és keletre terjeszkedni ugyanis nem lehet.
Az inkák után a spanyolok jöttek
A gyarmati hódítások idején Pedro de Valdivia konkvisztádor kapta meg a jogot a jövőbeli kolónia meghódítására. Területe nemcsak a mai Chile területét foglalta magában, hanem Kelet-Argentína egy részét is. A későbbi könnyebb irányítás érdekében a régiót felosztották. Az Andok hegysége természetes határt képezett nyugaton, az Atacama-sivatag pedig északon.
A 19. század őrülete
1598-ban az Araucoania központi provinciától a Tűzföld déli csücskéig terjedő hatalmas régió fellázadt a spanyolok ellen, és egészen a 19. század végéig megőrizte de facto függetlenségét. Chilének, mint önálló országnak, csak 1886-ban sikerült meghódítania ezt a vidéket.
Ugyanezen időszakban, 1879 és 1883 között háború dúlt északon Bolívia és Peru ellen. A konfliktust a Brit Birodalom provokálta ki, és ők maguk is profitáltak belőle a legtöbbet.
Az Antofagasta, Tarapacá, Arica és Tacna régiók gazdag guanó- és nátrium-nitrát-készleteikről voltak híresek. Ezek fontos ásványok voltak, amelyeket nemcsak műtrágyagyártásban, de robbanóanyagok előállításában is használtak. A bányászatot főleg britek végezték.
Az 1870-es években Peru és Bolívia kormánya kiűzte az európai üzletembereket, és monopóliumot hozott létre a saját ásványkincseik bányászatára. Válaszul London arra ösztönözte Chilét, hogy üzenjen háborút a szomszédainak.
A Brit Birodalom anyagilag és technikailag is támogatta a konfliktust. Chile győzött, és a vitatott régiók a területéhez kerültek. A britek így továbbra is folytathatták az ásványkincsek bányászatát.
Mindkét konfliktus hatalmas területeket hozott a latin-amerikai országnak. Chile területe több mint kétszeresére nőtt, és ekkor alakult ki a ma is ismert ország.
Meg kell jegyezni, hogy a Peruval kötött békeszerződés értelmében Chilének a jövőben vissza kellett volna adnia a meghódított területeket. Azonban csak Tacnát adták vissza, a többit megtartották. A peruiak emiatt nagyon dühösek, és a mai napig igényt tartanak ezekre a területekre. Bolívia, amely elvesztette a tengerhez való kijáratát, szintén nem elégedett a hosszúkás szomszédjával.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
