HIRDETÉS
Interneten talált dolgokVicces

12 férj, aki díjat érdemelne a házassághoz való hozzáállásáért

    Vannak férfiak, akik úgy tudják felvenni a harcot a különféle problémákkal és váratlan élethelyzetekkel, mint senki más ezen a földön.

    HIRDETÉS

    Ez persze több mindent is jelenthet, de most próbáljunk elvonatkoztatni a negatív jelentésektől és kizárólag a pozitív, vagy legalább vicces szituációkra gondolni, mint ami az alábbi házastársak esetében is történt..😏

    1. 1 Igaz ami igaz…úgy fest, jól mulatnak.


    2. 2 ,,A férjemet idegesítette, hogy mindig neki csapom (véletlenül) az ajtót a falnak. Ezerszer szólt már érte, de nem tudtam leszoktatni magam róla. Most hála neki, egy hatásosabb módszerrel próbálkozunk…”


    3. 3 ,,Megkértem a férjemet, hogy mosogasson el. Meg is tette természetesen, most viszont egy másik problémával találtam szembe magam, ugyanis még hozzáérni is félek…” – szerintem még levegőt venni is kockázatos.


    4. 4 ,,Felhívtam a férjemet, hogy nézze meg a tejet, nem-e romlott meg esetleg. Azt mondta, hogy a legjobb, ha majd én megnézem, amikor hazaérek. Mire hazaértem, ez a látvány fogadott…” – velejéig ‘romlott’, ez kétségtelen.


    5. 5 ,,A férjemre bíztam, hogy felejthetetlen születésnapot szervezzen az ikreinknek. Azt hiszem, ez 100%-ig összejött…”


    6. 6 ,,Az évfordulónk alkalmából egy romantikus vacsorára mentünk a párommal, mivel azonban tudja, hogy velem nem egyszerű az elindulás, ezért ezt a cetlit hagyta az estére kitett ruhámon…”


    7. 7 Ez a fiatalember gondoskodott róla, hogy a lány kedvenc animációs filmjéhez (Szépség és a szörnyeteg) illően történjen meg a lánykérés.


    8. 8 Egy másik, semmi máshoz sem hasonlítható, kreatív lánykérés.


    9. 9 ,,A férjem folyton nyaggatott, hogy mit művelek a pulóverjeivel, mert egyre kisebbek és már alig tudja felvenni őket. Bevallom őszintén, nem tulajdonítottam túl nagy jelentőséget a hisztijének, azt hittem, hogy csak viccel. Egészen addig, míg egyik nap ezt a képet nem küldte nekem üzenetben…”


    10. 10 ,,Megkértem a férjemet, hogy hozzon 6 darab krumplit a boltból, mire hazaállított ezekkel…” – ha jól értelmezem, nem esett szó a méretekről, szóval én a férjjel vagyok…✋


    11. 11 Ennek a lánynak a férje elkészítette őt, mint Disney mesehős, Valentin-nap alkalmából.


    12. 12 ,,Még az első gyermekünkkel voltam terhes, amikor egyre nagyobb megpróbáltatásokat okozott a növekedő pocakom. Csúnyának és taszítónak éreztem magam egészen addig, míg a férjem egyszer ezt az üzenetet nem hagyta nekem az íróasztalomon…”


    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.