A Fundudzi több, mint egy tó. Ez egy természeti paradoxon, ahol a tudomány találkozik a misztikummal, és a valóság mintha egy fantasyregény lapjairól lépett volna elő.
A Fundudzi kívülről aprónak tűnik: csupán 3 km hosszú és 1 km széles. Ám a 27 méteres mélysége olyan rejtélyeket rejt, amelyek álmatlan éjszakákat okoznak a limnológusoknak. Két folyó, a Godoni és a Mutale bőven táplálja a tavat, mégsem rendelkezik lefolyóval.
Logikusnak tűnne, hogy az esős évszakban háborgó áradássá változik… de nem. A vízszint még a szárazság idején is változatlan marad. Mintha maga a tó határozná meg, mennyi folyadékra van szüksége. A tudósok még mindig vitatkoznak: vajon földalatti alagutak hálózata rejtőzik a víz alatt, vagy a feneke rendelkezik egyedi porozitással.
A helyi törzsek úgy hiszik, hogy a Fundudzi egy kapu a szellemek világába. Azt mesélik, hogy 1955-ben Henry Burnside professzor, aki elhatározta, hogy tanulmányozza a tavat, megmagyarázhatatlan dolgokkal szembesült. A légmentesen lezárt vizespalackjai minden éjjel kiszáradtak.
„Ez nem víz, hanem egy élő lény” – mondta Tacker, a vezető.
A modern szkeptikusok ebben egy metaforát látnak: talán a kutatók egy ismeretlen kémiai folyamattal vagy… saját figyelmetlenségükkel találkoztak. De tény marad, hogy egyetlen vízmintát sem sikerült elvinni eddig a Fundudzi partjairól.
A legfélelmetesebb legenda úgy tartja, hogy Burnside és Tacker, kétségbeesve a tó természetének megértése közepette, megkockáztatták, hogy megkóstolják a vizét.
A monda szerint ez a döntés végzetesnek bizonyult számukra: néhány nap múlva mindketten rejtélyes körülmények között elhunytak. Természetesen erre nincs dokumentált bizonyíték – valószínűleg kitaláció az egész, amivel a turistákat akarják ijesztgetni.
A régió törzsei számára a víz itt nem csupán egy folyadék. Hiedelmeik szerint a tó kapcsolatban áll egy Korabalabala nevű szellemmel, aki megbünteti azokat, akik megzavarják a nyugalmát. A víz megivása pedig azt jelenti, hogy magadra vonod az istenség haragját: betegséget, balszerencsét vagy akár halált. Korábban a helyiek békében éltek a szellemmel, míg egy asszony meg nem ijedt a tóban élő szent pitontól. Ezután aszály következett, és az emberek megértették: a természetet jobb nem háborgatni.
A tudósok sem kapkodják el, hogy a tavat „közönségesnek” nyilvánítsák. A vize barnás, a partjai pedig élettelenek – talán a krómvegyületek miatt. Más anomáliák is léteznek: a vizsgálatra vett vízminták néha eltűnnek a szorosan lezárt edényekből, vagy szilárd anyagokká alakulnak át.
A Fundudzi-tó vize veszélyes az ember számára a magas toxikus krómtartalma miatt. Ezek az anyagok komoly gyomor- és bélrendszeri problémákat okozhatnak, súlyos esetekben pedig akár halált is.
Például Burnside professzor, aki az 1950-es években tanulmányozta a tavat, a legenda szerint valószínűleg akut mérgezést szenvedett a vízzel való érintkezés következtében.
Ennek a tónak a vizében van egy különleges tulajdonság: zárt edényekben még nulla fok feletti hőmérsékleten is megfagyhat és kikristályosodhat. Ha ilyen vizet keskeny nyakú edénybe öntesz és lehűtesz, fokozatosan jéggé vagy tömör kristályokká alakul. Emiatt a víz térfogata csökken, és maga az edény néha hangos „pattanást” ad ki – ez akkor történik, ha a fedő nincs szorosan lezárva, és levegő jut be, ami hirtelen nyomásváltozást idéz elő.
A helyi lakosok sokáig hitték, hogy a vizet nem lehet elvinni a tóból: az emberek azt tapasztalták, hogy a vödrökbe merített folyadék „eltűnik”, és csak szilárd kristályok maradnak a fenekén. A tudományos magyarázat a víz egyedi kémiai összetételével függ össze, amely valószínűleg olyan anyagokat tartalmaz, amelyek elősegítik a kristályosodást. Azonban az őslakos törzsek számára ez egy újabb bizonyíték a tó misztikus erejére – mintha maga a természet tiltaná a vizének elvitelét.
Vajon tényleg így van? Vagy minden a kémiai reakciókon múlik? Egyelőre nincs egyértelmű válasz, de egy dolog biztos: a Fundudzi továbbra is ámulatba ejti még a szkeptikusokat is.
Korábban nem volt egyszerű eljutni a Fundudzihoz: hegyekkel körülvéve, egy elhagyatott vidéken rejtőzött, a helyi lakosok pedig nem kedvelték a turistákat, akik fényképezőgépekkel a kezükben járkáltak a szent tavuk körül. Azonban az elmúlt 10 évben minden megváltozott.
Manapság szerveznek ide kirándulásokat, és a Fundudzi partjai nyüzsögnek a látogatóktól. Sokan közülük, akik először látják a vizet, azonnal egy furcsa rituáléba kezdenek: háttal fordulnak a tónak, lehajolnak, és a lábaik között néznek rá.
Ez az ukodola – egy helyi szertartás, amelyet a hiedelmek szerint minden újonnan érkezőnek el kell végeznie. A turisták, akik szeretnének „belemerülni a hangulatba”, örömmel utánozzák a rituálét, kalandjuk részévé téve azt.
Ami korábban elriasztotta az embereket, most vonzza őket: a titokzatosság, a nehéz megközelíthetőség és az ősi hagyományok szelleme. A Fundudzi már nem titok, de nem is vesztette el a varázsát – most viszont már szívesen megosztják azokkal, akik hajlandóak egy kicsit „játszani” a helyi hiedelmekkel.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
