Egy 17. századi felfedezés, amely feje tetejére állítja az elképzeléseinket a hétköznapi kényelem fejlődéséről

Egyszer Nagy Sándor odament a tengerparton egy híres görög filozófushoz, aki egy hordóban élt, rongyokat hordott, és maradékokat evett.

A filozófus olyan erőteljes tanítást fogalmazott meg, hogy rengeteg követője volt. De minden bölcsessége ellenére a filozófus hígítatlan bort ivott a helyi vízvezeték-szerelőkkel, ami a görögök szerint nem is a mélypont, hanem a pokol bugyra volt.

Nagy Sándor odament a filozófushoz, aki a napon sütkérezett, és azt mondta:

• Te nagy elme vagy, gyere velem, megmosdatnak a rabszolganők, adok neked egy palotát, ami méltó hozzád, piros Mercedes-szel fogsz járni, filozófiai iskolát nyitsz, és kényelemben és jólétben fogsz élni.
• Nem kell nekem ilyen boldogság.
• Akkor mit tehetek érted?
• Menj arrébb, eltakarod a napot.

Gyerekkorunktól fogva hozzászoktunk, hogy a haladás nem áll meg, évről évre egyre több és több kényelmi eszköz jelenik meg, amelyek az embert szolgálják, biztosítják a kényelmét. Úgy tartják, hogy egyre több és több a kényelem, míg régen… nos, értitek, az emberek barlangokban éltek, tűznél melegedtek, és a szemétszállítás egyáltalán nem működött.

Sajnos ez nem más, mint mítosz.

Nemrégiben az interneten közzétettek egy ilyen fotót (lásd fent), azzal a magyarázattal, hogy ez egy 17. századi fatüzeléses kályha.

Igen, ez a dolog valóban Szászországban készült 1649 körül, de ami a többit illeti… ez nem teljesen igaz.

Valójában egy hordozható szárító-tűzhely-termosz-fűtőelem-fazék-szamovár-multicooker van előttünk.

A felépítését az emberek már az ókori Rómában is jól ismerték. Igaz, akkoriban ez egy hadi konyha volt a hadvezérek, a legelőkelőbb és leggazdagabb emberek számára. De ez semmin sem változtat – már akkoriban is használták ezt az eszközt, elég elolvasni Egert.

Hogy hogyan?

Nagyon egyszerűen!

A szolgák tábort vertek, sátrakat állítottak az uraknak, fa vagy akár mozaikpadlót, maguknak pedig tüzet raktak az utcán. A tűzből kivették a legnagyobb parazsat, amit a tűzhelybe tettek.

Hogy nézett ki? Két szétnyitható félből állt.

Az egyik fele egy dupla edény volt a levesnek (húslevesnek) és a teának vagy a gyógyteának. A másik fele a parázsnak volt a tartálya, amire rátették a felső, lecsatolható részt, ez volt a serpenyő, amin meg lehetett valamit sütni vagy melegíteni.

Az étel elkészítése után a dupla edényeket megtöltötték vízzel, a parázstartót pedig újra megtöltötték parázzsal. Ez kiváló fűtést biztosított éjszakára, továbbá a tűzhely felett (mivel nem volt füst) kiválóan lehetett szárítani a kimosott vagy átázott ruhákat. Fel lehetett függeszteni a sátor, a szekér, a kocsi közepére, de a lóhoz is lehetett kötni.

Maga a tűzhely a legfinomabb fegyveracélból készült, szegecsekkel rögzítve, az egészet bádogréteg borította. Reggel a tűzből ismét lehetett parazsat szedni, ami gyakorlatilag bármikor biztosította a forró italt. Ez a tűzhely 5,5 fontot nyomott, ami a mi metrikus rendszerünkben 2,5 kilogramm.

Egyetértesz, hogy még mai szemmel nézve sem tűnik elavultnak ez a tűzhely, a funkcióját pedig sok mai turista, utazó is megirigyelné?