HIRDETÉS
Érdekességek

Legfurcsább Darwin-díjak: ezek az emberek a létező leghihetetlenebb módokon vesztették életüket

    Aki esetleg nem tudná, a Darwin-díjat olyan emberek kapják, akik ügyetlen és buta módszerekkel veszítik el az életüket vagy a nemzőképességüket. Nevét a világ legismertebb természettudósáról, Charles Darwinról kapta, mivel a híres elmélete szerint az ilyen emberek „szívességet tesznek” az emberiségnek azzal, hogy nem örökítik tovább az ostobaságukat. Az általános tévhittel ellentétben a Darwin-díj elnyeréséhez nem elég csak ügyetlenül meghalni, szigorú kritériumoknak is meg kell felelni:

    HIRDETÉS
    • A jelöltnek halottnak kell lennie, vagy el kell veszítenie a nemzőképességét.
    • A jelöltnek az amerikai autóvezetői korhatárnál idősebbnek kell lennie, és mentálisan egészségesnek kell lennie.
    • A jelölt halálának egyértelműen a saját hibájából kell bekövetkeznie.
    • Az esetnek különlegesnek kell lennie – ha többször is haltak már meg így, az nem olyan érdekes.
    • Az eseménynek bizonyíthatónak kell lennie, például szemtanúk leírásával, képekkel, videókkal stb.

    A Liked.hu-nál most megpróbáltuk összegyűjteni a történelem legfurcsább és leghihetetlenebb Darwin-díjasait, akik tényleg páratlan módon vesztették életüket. Mielőtt belevágnánk, érdekességképpen illik megjegyezni, hogy a Darwin-díjra jelöltek 90%-a férfi.

    1. 12 Réz csövek (1999)


      Wayne egy kis extra pénz akart keresni a lopott fémhulladékok eladásával, ezért bement egy bontás alatt álló épület telkére, hogy megnézze, nincs-e valami értékes zsákmány. A férfi tekintetét felkeltette egy hét centiméter átmérőjű rézcső. Egyedül azonban nem tudta elvinni az egészet, így hát elszaladt gyorsan egy fémvágó ollóért és visszatért. Nagy meglepetésére azonban, amikor megérintette a rézcsövet, kiderült, hogy 11 ezer voltos töltés alatt állt. Olyan nagy volt a feszültség, hogy a kiérkező mentők sem tudták megközelíteni a pórul járt fickót, aki végül meghalt és soha nem kellett felelnie a lopásért.

    2. 11 Szerencsétlenkerék (1999)

      1bd18aa35c57983d649ef7d795232265.jpg

      A 47 éves Daniel Nolan egy Ford márkakereskedésből próbált meg gumikat és kerekeket lopni az éjszaka közepén. A férfi már félig pakolta gumikkal a teherautóját, amikor az egyik felemelt teherautó alól kicsúszott az emelő, a teherautó pedig ráesett a férfira. A tolvaj holttestét a hétfő reggel munkába érkező dolgozók találták meg.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 10 Vörös forradalom (2017)

      afe4a72591b0a09d63138271c56adcf7.jpg

      Következő történetünk hőse hegesztő volt az oroszországi Kurgán régióban. Egy tavaszi napon a férfi úgy döntött, hogy tűzoltókészüléket helyez egy régi, leszerelt tüzérségi tarackba. Nem tudni, mi történt pontosan, de a tarack belsejében lévő poroltó felrobbant, a kirepülő fémdarabok pedig fejbe találták a hegesztőt.

    4. 9 A hülyeség csúcsa (2020)


      A japán Tetsu Shiohara élő adásban közvetítette a közösségi oldalán, ahogy meghódítja a Fudzsi-hegyet. A férfi egy ponton azonban hirtelen megcsúszott és leesett. Ez önmagában még nem lenne Darwin-díjas baleset, az eset különlegességét az adja, hogy a tudatlan férfi nyáron próbálta meg meghódítani a hegyet, amikor köztudottan meleg van és a megolvadt hó miatt az egész hegység olyan, mint egy korcsolyapálya.

      A férfi által készített videóból kiderül, hogy Tetsu utolsó szavai a következők voltak: "Itt vigyázni kell". Holttestét körülbelül 3 ezer méteres magasságban találták meg, vagyis körülbelül 770 métert zuhant.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 8 Nézeteltérés (2021)

      1b86b2f9220011ebf3c276642eb4d79c

      Forró őszi nap volt Kaliforniában, amikor az autópályán két sofőr összetűzésbe került, nézeteltérésüket pedig úgy próbálták meg rendezni, hogy félreálltak megvitatni, ki is felelős pontosan a helyzetért. Ebben a pillanatban azonban mindkettőjüket halálra gázolta egy harmadik gépkocsi, így a vita magától véget ért.

    6. 7 Moszkvai martalóc (2000)

      a5b2fbeb4fad8640e0760ec0753454a2

      Történetünk hőse a "Moszkvai martalóc" becenevet kapta, mivel a férfi, miután rájött, hogy a felesége megcsalja, úgy döntött, hogy saját titokban aláaknázza a házat, ahol a felesége és a szeretője enyelegtek. Valami azonban menet közben félresikerült, és a férfi felrobbantotta magát.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.