HIRDETÉS
Életmód

9 fizikai jellemző, amit sok nő szépséghibának tart, pedig nem így van

    Még a legtökéletesebb emberek is sokszor elégedettlenek valamelyik testrészükkel, és igyekeznek mindent megtenni azért, hogy eltüntessék vagy legalább eltakarják őket. A közösségi oldalak megjelenésével sok nő még elégedettlenebb lett magával, mint eddig bármikor, ezért pedig olyan testi jellemzőket is hibaként értelmeznek magukon, amik valójában teljesen normálisak.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál úgy döntöttünk, hogy ideje felsorolnunk és megvitatnunk azokat a testi jellemzőket, amik miatt biztosan nem érdemes aggódnia egyetlen hölgynek sem a bolygón.

    1. 9 Szőr a térd felett

      b5a8575d69b1f58d6275d5a9fb

      A szőrtelenítő cikkek reklámjainak nyomására teljesen megváltozott minden, amit a női testszőrről gondoltunk korábban. A különféle egész testes szőrtelenítések miatt néha úgy érezhetjük, hogy kizárólag a teljes csupaszság az elfogadott, pedig nem így van.

      Sok más egyéb mellett a combokon és a karokon lévő testszőr például teljesen normális. Ez a legtöbb esetben puha és vékony, nem feltűnő. Más emberek valószínűleg észre sem veszik. Ha azonban elkezdjük ezeket a területeket borotválni, a szőr sokkal sötétebb és vastagabb lesz, mivel levágjuk a vékony hegyüket és a széles részük visszanő.

    2. 8 Szem alatti karikák

      a808a0514bb1526eb3a6bc9f3b

      Minden ember esetében eltérő jellemzői vannak a szem alatti karikáknak. Vannak, akiknek súlyosabb, vannak, akiknek kevésbé. Ez azonban a test egy meglehetősen gyakori reakciója az őt ért körülményekre.

      Egyes esetekben az életkorhoz kapcsolódnak, másoknál a rendszertelen életmód miatt alakul ki, így az elrejtésükre irányuló erőfeszítés helyett inkább a jobb alvásra, a megfelelő táplálkozásra és a nyugodt életre kellene összpontosítanunk. Ha ez megvan, a szem alatti karikák önmaguktól eltűnnek.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 7 Kiálló (nyúl) fogak

      b69e6c51299dd6a5d2d1f8734a

      Az embereket sok kritika érheti gyerekkorukban a fogaik állapota miatt, az iskolai szekálók ugyanis előszeretettel hívják fel a megszokottól eltérő mosolyra a figyelmet. Hasonló helyzetben volt Aimee Lou Wood is, akit gyerekkorában sokszor Tapsihapsinak neveztek az osztálytársai. A színésznő sokáig küzdött ezzel a komplexussal, de egy idő után sikerült leküzdenie.

      El kell fogadnunk, hogy nem mindenki születik hollywoodi mosollyal, és bármennyire is különbözünk az átlagostól, a saját magunk érdekében sokkal jobb, ha megbarátkozunk ezzel és nem próbáljuk meg kétségbeesetten tökéletesnek mutatni magunkat a külvilágnak.

    4. 6 Kerek áll

      53cf235eb2bb7c82eb3d7be401

      A kozmetikai és plasztikai műtétek köre évről-évre bővül. Napjainkban egyre több nő igyekszik korrigálni a lekerekített arcvonásait, hogy minél élesebb állkapcsa legyen.

      De vajon tényleg érdemes ennyire megszállottan követni a divatirányzatok váltakozását? Természetesen nem. Annál is inkább, hiszen egyetlen ilyen beavatkozás sem képes még tartós eredményt produkálni, szóval ha bele is vágnánk, fel kell készülnünk rá, hogy egy idő után újra és újra el kell majd végeztetnünk ezeket.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 5 Hosszú második lábujjak

      8a88625fdea4970e597b51a92e

      Talán észrevetted már, hogy a legtöbb ókori görög és római festmények illetve szobrokon látható személyek második lábujja hosszabb, mint a nagy. Ezt először Dudley Morton ortopéd sebész figyelte meg, aki sokat tanulmányozta a témát.

      Figyelembe véve, hogy az ókori görögök a tökéletesség megtestesítői voltak, nekünk sincs okunk szégyenkezni amiatt, ha esetleg ilyen lábujjakkal lettünk megáldva. Szépségideálként kell rá tekinteni, és pont.

    6. 4 Zsíros bőr

      Termeszetes kinezet es smink utan

      A zsíros bőrt sokan ősellenségnek tekintik, megfeledkezve az általa nyújtott előnyökről. A zsíros bőr például bizonyítottan segít elkerülni a ráncokat, emellett példátlan hidratáló és antibakteriális tulajdonságokkal bír.

      A bőrgyógyászok régóta igyekeznek felhívni a figyelmet rá, hogy a zsíros arcbőr nem ellenség, és a vele történő harc helyett inkább próbáljunk arra figyelni, hogy gyakrabban mossunk arcot hideg vízzel, ne használjunk olajos és alkoholos tisztítószereket és kozmetikumokat, és ne nyúljunk az arcunkhoz koszos kézzel.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    7. 3 Striák testen

      16463056459958d19994140634

      A striák megjelenésének fő oka a hirtelen súlynövekedés vagy csökkenés, ami miatt a bőrnek egyszerűen nincs ideje reagálni az őt ért változásokra. Sokak már tinédzserkorukban szembesülnek az első striákkal, és emiatt kínosan zavarban érzik magukat vagy esetleg szégyellik a testüket.

      Ilyenkor érdemes emlékeztetni őket, hogy ez teljesen normális és átlagos. Szinte mindenkinek a testén találhatók ilyenek, ez alól pedig a legnagyobb sztárok és modellek sem kivételek.

    8. 2 Vékony ajkak

      ea960d56818c872095cb459b10

      Szintén nagyon népszerű kozmetikai beavatkozás manapság az ajakfeltöltés. Sok nő szégyelli a vékony ajkait és minél nagyobb és teltebb ajkakat szeretne magának.

      Fölösleges azonban kínosan feszengeni a közösségi oldalakon látott felöltött ajkú influencerek miatt, hiszen rengeteg ember, köztük olyan hírességek, mint Emma Watson, Kate Middleton vagy Gwyneth Paltrow is teljesen elégedettek a vékony szájukkal, és nem érzik úgy, hogy változtatni kellene ezen az éppen aktuális trendek hatására.

    9. 1 Pöttyök a karokon és a lábakon

      df9ba556b0a672b15f30c10c78

      Ezek a jelenségek hasonlítanak a pattanásokra, de nem azok. Legtöbbször a karokon és a lábakon jelennek meg, az orvostudomány pedig keratosis pilaris-ként hivatkozik rá.

      Ez egy gyakori, ám de ártalmatlan bőrbetegség, mely nem okoz kellemetlenségeket és nem igényel kezelést. Ha nagyon zavarnak ezek a ránézésre libabőr és pattanás kombinációjának tűnő pöttyök és dudorok, akkor érdemes lehet felkeresni egy bőrgyógyászt, aki biztosan segítségünkre lesz a kezelésükben, de emiatt nem érdemes félénknek lenni, ugyanis majdnem mindenki találkozik ezzel valamilyen formában az élete során.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Ezek is érdekelhetnek

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni