Ő az, aki a történelem leghíresebb vérdíját kapta: harminc ezüstpénzt Jézus Krisztus elárulásáért.
A Júdás név mára már fogalommá vált, de vajon mit jelent az Iskarióti? Erre több elmélet is létezik:
- utalhat Júdás származási helyére (egy adott városra);
- eredhet egy arámi szóból, ami „hazugot” jelent;
- vagy egy héber szóból, ami „árulót” jelent;
- tükrözheti a latin sicarius (orgyilkos/rabló) szót (arámi és héber közvetítéssel);
- esetleg egy „vörös” vagy „vörös hajú” jelentésű arámi szóra utal.
Mi lehetett Júdás fő indítéka a Megváltó elárulására?
Az evangélisták szerint a haszonszerzés vágya vezérelte (Máté 26:15, Márk 14:10-11, Lukács 22:5). Azt, hogy Júdás a pénzéhség rabja volt, az Evangélium azon tanúságtétele is alátámasztja, miszerint tolvaj volt (János 12:6):
„Mária azért vévén egy font igazi drága nárdus kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé az ő hajával a lábait; a ház pedig megtelé a kenet illatával. Monda azért egy az ő tanítványai közül, Júdás Iskáriótes, a Simon fia, a ki őt elárulandó vala: Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és miért nem adták a szegényeknek? Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és a tarsoly nála vala, és a miket abba tettek, elcsené.”
Júdás volt az apostoli közösség kincstárnoka. Jelentős összegek felett rendelkezett, mivel Jézus tisztelői között voltak gazdag asszonyok is, akiket Ő gyógyított meg a gonosz lelkektől és betegségekből. De mivel Jézus közömbös volt a gazdagság iránt, az adományokat szétosztották a szegények között, leszámítva azt a kis részt, amit Krisztus és tanítványai élelmezésére költöttek. A pénzügyeket kifejezetten Júdás intézte, és senki sem ellenőrizhette, hogy valóban szétosztotta-e a pénzt, vagy eltette egy részét. Ez az elszámoltathatóság hiánya volt az, ami egy rossz pillanatban megkísértette a pénzéhes Júdást.
A tanítványok felismerték Krisztusban a Messiást. Ám ahogy akkoriban minden zsidó, ők is egy földi uralkodót láttak benne, aki hatalomra kerülve Izraelt erős és gazdag országgá teszi. És ha Krisztus király lesz, akkor Júdásból királyi kincstárnok válik – vagyis a Messiás utáni legbefolyásosabb ember.
Júdás elment a főpapokhoz és megkérdezte: „Mit adtok nekem, ha a kezetekre adom Őt?”. Ők harminc ezüstöt ajánlottak. A lehetőség már a következő éjszaka adódott. Júdás egy fegyveres osztaggal és a főpapok szolgáival a Gecsemáné-kertbe ment, ahol Krisztus és az apostolok általában az éjszakát töltötték.
„Aki pedig elárulta Őt, jelet adott nekik, mondván: Akit megcsókolok, Ő az, fogjátok el. És azonnal Jézushoz lépett, és ezt mondta: Üdvözlégy, Mester! – és megcsókolta Őt. Jézus pedig így szólt hozzá: Barátom, miért jöttél?”.
Miért pont 30 ezüstöt adtak Júdásnak Krisztus elárulásáért?
A helyzet az, hogy a 30 ezüst egy szimbolikus ár, amely a Szentírásban egy meghatározott kontextusban szerepel. Az ószövetségi törvény kimondja, hogy ha valaki megölte más rabszolgáját, 30 ezüst kárpótlást kellett fizetnie a gazdának. Vagyis amikor a főpapok felbecsülték Jézus Krisztust, minden megvetésüket kifejezték iránta azzal, hogy egy rabszolga árát adták érte. Ezzel kapcsolatban jutnak eszünkbe az akathisztosz himnusz szavai: „Megbecsülhetetlen Jézus, kit áron vettek meg”…
Miután elárulta Krisztust, Júdás visszaadta a pénzt a főpapoknak, amiből aztán földet vásároltak az idegenek eltemetésére:
„…Akkor Júdás, aki őt elárulta, látván, hogy elítélték, megbánta dolgát, és visszavitte a harminc ezüstpénzt a főpapoknak és a véneknek…”
Milyen érmékről van szó?
Az „ezüstpénzek” valószínűleg a Krisztus idejében forgalomban lévő ezüst sékelek voltak. Egy ilyen érme mérete nagyjából az ötforintoséhoz hasonlítható. Súlya kb. 14-16 gramm ezüst volt, és értékben megfelelt 4 görög drachmának – azaz egy tetradrachmának.
Éppen ezért írta Mihail Bulgakov A Mester és Margaritában:
„– Mennyit kaptál most? Beszélj, ha kedves az életed!
Júdás szívében feléledt a remény.
Kétségbeesetten kiáltotta:
– Harminc tetradrachmát! Harminc tetradrachmát! Minden, amit kaptam, nálam van. Itt a pénz! Vegyétek el, de hagyjátok meg az életemet!”
Ha a tetradrachma és a sékel közötti átlagsúlyt vesszük alapul – ami kb. 15 gramm ezüst –, akkor Júdásnak mintegy 450 gramm jutott. Ha elfogadjuk azt a verziót, hogy az ezüstpénz tetradrachma volt (4 drachma = 4 dénár), akkor a 30 ezüst 120 dénárnak felel meg, ami heti hét nap munkával számolva négyhavi bérnek felelt meg. A 30 ezüst vásárlóerejéről sokat elárul az a tény, hogy ennyi pénzért vettek egy telket Júdea fővárosa, Jeruzsálem mellett.
A művészetben:
Az európai festészetben Iskarióti Júdás hagyományosan Jézus szellemi és fizikai ellentéteként jelenik meg (például Giotto „Júdás csókja” című freskóján vagy Fra Angelico freskóin, ahol fekete glóriával a feje felett ábrázolják).
A bizánci-orosz ikonográfiában Júdást általában profilból ábrázolják (ahogy a démonokat is), hogy a néző ne találkozhasson a tekintetével. A keresztény festészetben Júdást gyakran sötét hajú, kreol bőrű emberként festik meg, többnyire fiatalnak és szakálltalannak, néha pedig János evangélista mintegy negatív hasonmásaként (általában az utolsó vacsora jeleneteiben).
Az „Utolsó ítélet” nevű ikonokon Júdást gyakran a Sátán ölében ülve ábrázolják. A középkor és a kora reneszánsz művészetében előfordul, hogy Júdás vállán egy démon ül, aki szavakat suttog a fülébe.
A festészet egyik legelterjedtebb motívuma a kora reneszánsz óta Júdás fára akasztása (ilyenkor gyakran ábrázolják úgy, hogy a belei kifordulnak – ez a hátborzongató részlet népszerű volt a középkori misztériumjátékokban és csodajátékokban).
Júdás öngyilkossága.
