Általában 2-7 holttestet találnak rajtuk. 2013-ban a japán újságírók 80 különböző, a szigethez sodródott kis méretű vízi járművet számoltak össze, 2017-ben 107-et, 2019-ben pedig már 156 ilyen hajót jelentettek. Az összesített számuk már bőven 500 felett jár. Ezek a legegyszerűbb, rozsdás, régi csónakok, mindenféle beépített technika, például GPS-nyomkövető vagy vízeltávolító berendezés nélkül, ha esetleg víz árasztaná el őket.
Máig érthetetlen, honnan jönnek és miért hal meg az összes utasuk. Ezt a jelenséget megoldatlannak tartják, pedig most, a technológia és a tudomány viharos fejlődésének korában történik. Azt gondolnád, hogy amikor már vannak megfigyelő kameráink, műholdas navigációnk, és mindenféle rangú és végzettségű tudósunk, fényt deríthetnénk erre az ügyre. De a médiában csak feltételezésekkel találkozhatsz. Ebben a cikkben ezekről lesz szó.
Az, hogy az elhunytak sokáig fekszenek a napon és a szélben, megnehezíti az igazságügyi orvosszakértők munkáját. De a szakembereknek legtöbbször sikerül megállapítaniuk a haláluk hozzávetőleges idejét. A vizsgálatok általában azt mutatják, hogy a holttestek két hónapostól akár fél évesek is lehetnek. Gyakran találni a hajón rosszul konzerválódott maradványokat, már rég elporladt ruhákban.
A leginkább sokkoló és legrejtélyesebb leletet azonban az „elkülönült testrészek” jelentik. Egyes csónakokon fejek hevernek, másokon törzsek. Lehetetlen volt ezeket párosítani, mivel a „szellemhajók” különböző időkben érkeztek. Japánnak nincs kapacitása arra, hogy a testeket hosszú ideig hűtőházakban tárolja.
Az, hogy a csónakok Észak-Koreához tartoznak, egyértelművé tette a holttestek származási helyét. Arra a kérdésre azonban nem adott választ, hogy kik ők, és miért indulnak útnak ilyen veszélyes hajókon a tengerre. A legnépszerűbb verzió szerint ezek az emberek szökevények Észak-Koreából, akik kegyvesztettek lettek, vagy annyira elkeseredtek, hogy rászánták magukat erre a veszélyes lépésre, és a szerencsére bízták magukat.
A második verzió szerint eltévedt halászokról van szó, akiknek nem állt szándékában elhagyni a hazájukat, csak egyszerűen a gyér (gyakorlatilag nulla) technikai felszereltségük miatt nem bírtak el a viharral, túl messzire sodródtak, és nem találták a hazafelé vezető utat. Valószínűleg szomjan és éhen haltak, miközben az áramlattal sodródtak, és abban reménykedtek, hogy az majd partra veti őket.
Mindkét elmélet elég valósághűnek hangzik, ám egyik sem ad magyarázatot a fej nélküli testekre, vagy a test nélküli fejekre. Felmerültek olyan feltételezések is, hogy talán a kétségbeesés áll a háttérben, és hogy a kimerült utasok az éhség miatt estek egymásnak. Azonban semmilyen kézzelfogható nyomát nem találták ilyen barbárságnak.
Az ügy akkor mozdult el a holtpontról, amikor 2017-ben egy partra sodródott csónakban túlélőket találtak. Elsősegélyben részesítették, majd kihallgatták őket. Az utasok megerősítették, hogy Észak-Koreából jöttek. Egybehangzóan azt állították, hogy állítólag elromlott a motorjuk, és emiatt sodródtak ki a tengerre. A japán hatóságok azonban nem hittek nekik, és úgy döntöttek, hogy ez a kémkedés egy egészen sajátos módja lehet. Mégsem romolhatott el 500 csónak motorja!
Létezik még egy magyarázat erre a rejtélyre: eszerint ezek a szerencsétlen utasok mind amatőr halászok, akiknek az észak-koreai kormány megengedte, hogy a tengerre menjenek élelemért. Miután az ENSZ megtiltotta a tengeri termékek importját Észak-Koreába, az ottani hatóságok arra szólították fel a lakosságot, hogy lendítsék fel a halászatot és gondoskodjanak maguk a szükségleteikről. Ennek következtében pedig a szakmai tapasztalat és megfelelő készségek nélküli emberek vakon rohantak teljesíteni a párt utasítását, veszélybe sodorva magukat és egymást, ami végül a halálukhoz vezetett.
Hogy ezek közül a verziók közül melyik fedi a valóságot, arról csak találgathatunk.
