Az Egyesült Államok büszkélkedhet a világ legnagyobb vasúthálózatával. A sínek teljes hossza meghaladja a 220 ezer kilométert – ez több, mint Oroszország, Kína vagy az európai országok hálózata külön-külön.
Mégis van itt egy furcsa paradoxon: a legtöbb amerikai szinte soha nem ül vonatra, ha városok között utazik. Míg Európában a szuperexpresszek naponta milliókat szállítanak, addig az USA-ban már régóta az autó és a repülő a befutó. Vajon miért alakult ez így?
Tényleg nekik van a legtöbb vasútvonaluk
Sokakat meglep, amikor megtudják, hogy a vasúthálózat teljes hosszát tekintve tényleg az USA áll a világranglista élén. Csakhogy ezeknek a vágányoknak a nagy részét egyáltalán nem az utasoknak szánják.
Az amerikai vasutak ma elsősorban árut szállítanak: szenet, gabonát, konténereket, autókat, olajat, vegyipari termékeket és építőanyagokat. A teherszállítás volumenét tekintve az amerikai vasúti rendszert a világ egyik leghatékonyabbjának tartják. Évente több milliárd tonnányi különféle árut mozgatnak meg rajta.
Valaha a vonat volt a legfőbb közlekedési eszköz
A 19. században és a 20. század elején a vasút jelentette Amerika fejlődésének szimbólumát. Épp a vonatok segítettek meghódítani az ország hatalmas területeit, összekötötték a keleti és nyugati partot, és lehetővé tették az emberek és áruk gyors szállítását.
A második világháború előtt amerikaiak milliói utaztak kizárólag vonattal. A nagyvárosok pályaudvarai zsúfolásig teltek, a vasúttársaságok pedig a vagonok luxusával versengtek egymással. Némelyik szerelvényen éttermek, zuhanyzók, külön hálófülkék, sőt, még fodrászatok is várták az utasokat.
Aztán mindent megváltoztatott az autó
A háború után a helyzet rohamosan változni kezdett. 1956-ban Dwight Eisenhower elnök aláírta az államközi autópálya-rendszer (Interstate Highway System) kiépítéséről szóló törvényt, az állam pedig hatalmas összegeket fektetett ebbe a projektbe.
Néhány évtized alatt több tízezer kilométernyi modern, gyorsforgalmi út épült országszerte. Gyakorlatilag minden amerikai család megengedhetett magának egy saját autót. A külvárosokban élők számára a kocsi sokkal kényelmesebbnek bizonyult a vonatnál. Bármikor elindulhattál, nem függtél a menetrendtől, és egyenesen a házad elé parkolhattál.
A repülés is olcsóbbá vált
A másik ok a légiközlekedés gyors fejlődése. A repülési piac 1970-es évek végi deregulációja (állami szabályozásának lazítása) után gyilkos verseny indult a légitársaságok között, a jegyárak pedig fokozatosan csökkentek.
Ma egy New York és Chicago közötti repülőút gyakran olcsóbb, mint a vonatjegy, és az utazási idő is nagyjából a negyedére csökken. Éppen ezért, ha a távolság meghaladja a 700–800 kilométert, a legtöbb amerikai egyértelműen a repülőt választja.
A tehervonatok élveznek prioritást
Van még egy sajátossága az amerikai vasúti rendszernek. A pályák többsége nem az állam, hanem magán teherszállító cégek tulajdonában van. Az Amtrak nevű személyszállító vállalat sok esetben a mások által kiépített infrastruktúráját használja.
Bár a törvény szerint a személyvonatoknak elsőbbségük van, a gyakorlatban a tehervonatok gyakran feltartják a forgalmat. Emiatt a menetrend sokszor kevésbé pontos, mint mondjuk Európában vagy Japánban.
Miért nem épültek nagysebességű vasútvonalak az USA-ban?
Amikor Európa és Japán gőzerővel kezdte fejleszteni a nagysebességű vasutakat, Amerika már egy teljesen más közlekedési modell szerint élt. A lakosság nagy része már autóba ült. A városok közötti távolságok pedig itt jóval nagyobbak az európaiaknál. Csak egy kis ízelítő:
- New York — Chicago: kb. 1300 km
- Chicago — Los Angeles: majdnem 2800 km
- New York — Los Angeles: kb. 4500 km
Ilyen hatalmas távolságokon a repülő szinte mindig nyer. A nagysebességű vonalak kiépítése több százmilliárd dollárt emésztene fel, így a hatóságok sokáig nem is tekintették prioritásnak ezeket a projekteket.
Azért van egy kivétel
A személyszállító vasút nem tűnt el teljesen az Egyesült Államokból. A legforgalmasabb útvonal továbbra is a Boston, New York és Washington közötti úgynevezett Északkeleti Folyosó (Northeast Corridor). Pontosan ezen a sávon él mintegy 50 millió ember, és a városok közötti távolságok is viszonylag kicsik. Ezen az útvonalon közlekednek az amerikai mércével gyorsnak számító Acela vonatok, amelyek bizonyos szakaszokon akár a 240 km/h-s sebességet is elérik. Persze igaz, ami igaz: még ezek is elmaradnak a francia TGV, a japán Sinkanszen vagy a kínai szuperexpresszek csúcsteljesítményétől.
Miért tartják mégis a legjobbnak az amerikai tehervasutat?
A furcsaság az, hogy az amerikai vasutakat összességében egyáltalán nem lehet elmaradottnak nevezni. Ellenkezőleg: pont az amerikai teherfuvarozási rendszer számít a világ egyik leghatékonyabbjának. A több mint két kilométer hosszú szerelvények több száz konténert vagy több ezer tonna szenet szállítanak egyetlen út során. Ez a fajta szervezés sokkal olcsóbb, mint a közúti árufuvarozás kamionokkal, ráadásul tehermentesíti az autópályákat. Az amerikai vasút tehát él és folyamatosan fejlődik, csak épp nem az utasok, hanem a brutális mennyiségű áru mozgatása miatt.
Változhat a helyzet a jövőben?
Az elmúlt években azért lassan kezd visszatérni az érdeklődés a kötöttpályás közlekedés iránt. Kaliforniában már zajlik az első igazi nagysebességű (300 km/h feletti tempóra tervezett) vasútvonal építése. Emellett Texasban és az ország északkeleti részén is egyre többet tárgyalnak új hálózatokról.
Ám valószínűleg még ezen gigaprojektek befejezése után sem fog Amerika lemondani a jól megszokott és imádott közlekedési modelljéről. A hatalmas távolságok, a kiépített autópálya-hálózat és a megfizethető repülőjegyek miatt a lakosság többsége számára továbbra is a volán mögötti szabadság és a kényelmes repülés marad az elsődleges választás.
Végülis egy nagyon érdekes helyzetet kapunk: az a nemzet, amelyik a világ leghosszabb vasúthálózatával büszkélkedhet, szinte alig használja azt személyszállításra. Cserébe viszont pontosan ezeknek a tehervonatoknak köszönhető, hogy az amerikai gazdaság naponta több millió tonna árut képes eljuttatni a kikötőkből a gyárakba és a boltok polcaira.
