HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÉletmódTippek és trükkök

20 olyan tárgy, amit sokkal gyakrabban kellene tisztítanunk, mint gondoltuk

Vannak emberek, akik a tisztaság szerelmesei, és a legkisebb kosz láttán is azonnal rohannak a szivacsért és a takarítószerekért, hogy ismét kifogástalan legyen az otthonuk. Vannak persze olyanok is, akik ennél kicsit lazábbak és nem törődnek annyira a részletekkel. A takarítás titka abban rejlik, hogy milyen rendszerességgel tisztítjuk a különböző szobákat, ezért célszerű olyan szokásokat kialakítani, melyek segítenek úgy alakítani a szabadidőnket, hogy mindig jusson idő a soron következő helyiség takarítására.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most összeállítottunk egy listát azokról a tárgyakról, melyeket legtöbbször egyáltalán nem vagy csak ritkán tisztítunk meg, és emiatt komolyan veszélybe sodorhatjuk az egészségünket.

    1. 1 Vágódeszka

      1d09ec5c01a0f84c6052953cd2

      Ez az az eszköz, mely bár minden konyhában megtalálható és a tisztítása is rendszeres, legtöbbször mégsem eléggé alapos. Először is célszerű minden élelmiszercsoportnak egy külön vágódeszkát fenntartanunk, hogy például ne ugyanazon a felületen vágjuk a nyers húsokat és a zöldségeket.

      Használat után antibakteriális tisztítószerrel és forró vízzel kell leöblíteni a deszkákat, hogy minden ételmaradékot eltávolítsunk, illetve az is nagyon fontos, hogy mindig jól szárítsuk meg, ellenkező esetben penész és egyéb mikroorganizmusok szaporodhatnak el a nedves felületeken.

    2. 2 Faeszközök

      a855355df490b355b6e71cc6dd

      A fa nagyon porózus anyag, amely lehetővé teszi például az ételmaradékok és nedvesség felszívódását. Éppen ezért az ilyen eszközöket használat után azonnal meg kell tisztítani, és tárolás előtt jó alaposan megszárítani, hogy elkerüljük ezáltal a baktériumok elszaporodását.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 A WC és környéke

      2cd2c253d888c4c0b010ae2271

      A fürdőszoba, egészen pontosan a WC és annak környéke az E. coli baktériumok otthona, melyek a WC-től akár 2 méterre is megtalálhatók. Legalább hetente egyszer javallott átfogó tisztítást végezni tehát ezen a területen, hogy meggátoljuk a baktériumok elszaporodását.

      Egyébként a fürdőkádat is célszerű 15 naponta jó alaposan fertőtleníteni, vagy még gyakrabban - használattól függően.

    4. 4 Zuhanyfüggöny

      eeafe35971b10b9912e2147cc9

      A penész a fürdőszobák egyik legnagyobb ellensége, köszönhetően a magas páratartalomnak, a rossz szellőzésnek és az állandó hőmérsékletváltozásnak. Éppen ezért a zuhanyfüggönyt minden használat után le kell takarítani, eltüntetni róla a szappanmaradványokat és jó alaposan kiszellőztetni, magával a helyiséggel együtt.

      Hetente vagy kéthetente azonban szódabikarbóna és szappan keverékével is érdemes átmosni a zuhanyfüggönyt, majd hagyni kiszáradni anélkül, hogy közvetlen napfénynek lenne kitéve.

    5. 5 Törülközők

      cb354c5536bf8b553f6c03ff4f

      A folyamatos használat miatt a törülközők mindig sok baktériumot, verejtéket és elhalt bőrsejteket halmoznak fel magukban, így ha nem szárítjuk ki őket rendesen, akkor biztosak lehetünk benne, hogy komplett ökoszisztéma jön létre a belsejében - baktériumokból, természetesen. A törülközőket épp ezért célszerű kétnaponta cserélni, és lehetőség szerint minél magasabb hőmérsékleten mosni olyan mosóporral, ami elpusztítja a baktériumokat. Az is fontos továbbá, hogy mosás közben ne keverjük a többi ruhánkkal.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 Lepedők

      ea951a5cfb993cf125c0556d3b

      A lepedők felszívják az izzadtságot és az alvás közben bőrből kiváló olajokat. Ezenkívül természetesen a szobában található minden port is elnyelik, ezzel a koszos felülettel érintkezve pedig korpásodás és pattanásos bőr alakulhat ki. Hetente egyszer érdemes cserélni a komplett ágyneműt annak érdekében, hogy az ágy mindig tiszta és mikroorganizmusoktól mentes legyen.

    7. 7 Konyharuhák és konyhai szivacsok

      ee6ae252828a907a3e0b531980

      Kutatások kimutatták, hogy a konyhai szivacsok és rongyok több mint 75%-a tartalmazhat szalmonellát, E. Colit, székletmaradványokat, míg a fürdőszobában lévő csaptelepen például csak 9% ennek az esélye.

      A baktériumok elszaporodásának megakadályozásához nem kell különösebb küzdelem, elég csak forrásban lévő vízbe dobni a szivacsokat és ruhákat körülbelül 2 percre. Ez elegendő ahhoz, hogy a felületükön lévő baktériumok elpusztuljanak, így csak akkor kell majd őket cserélni, ha elszakadnak vagy túlságosan foltossá válnak.

    8. 8 Párnák

      2f33ad534599b56c4f220853b6

      A szakértők szerint a párnákat három-hat havonta kell mosni, bár ez az egyes személyek izzadtságától függően változhat. A párnák szintén rengeteg izzadtságot, elhalt bőrt, port és baktériumokat hordoznak magukban, melyek allergiát, könnyező vagy viszkető szemeket, bőrkiütéseket okozhatnak, de az asztmás megbetegedés kockázatát is növelik.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9 Hűtőszekrény

      8cf80d54bdb1e06a5c7b821d3f

      A hűtőszekrényben kis túlzással minden étel megfordul, amit elfogyasztunk, ezért komplett ökoszisztémának adhat otthont. A szakértők szerint évente négyszer kell teljeskörű-, hetente egyszer pedig felületes tisztítást végezni, hogy elkerüljük a baktériumok elszaborodását.

    10. 10 Tűzhely

      543ec75ecc90ad7a95f5d671bc

      A tűzhelyeket általában elhanyagolják az emberek, pedig ahogy Philip Tierno, a New York -i Egyetem Orvostudományi Karának mikrobiológia és patológia klinikai professzora is mondja: "A fel nem tisztított fröccsenések és kiömlött élelmiszerek kiváló táptalajt biztosítanak a baktériumok terjedéséhez."

      A szakértők szerint a tűzhelyeket minden használat után érdemes áttörölni egy nedves antibakteriális kendővel, 3 havonta pedig a sütő belsejét is alaposan kitisztítani, vagy gyakrabban, ha úgy vesszük észre, hogy használat közben füst jön ki belőle az odaégett élelmiszerek miatt.

    11. 11 Mosógép

      Feherito

      Egy tanulmány szerint a mosógépek sincsenek védve a kórokozóktól, különösen akkor, ha nem használunk fehérítőt a mosáshoz. Hetente egyszer vagy kéthetente érdemes üresjáratot indítani, amikor csak vizet és fehérítőt használunk a mosáshoz. Ha a mosógép speciális gondoskodást igények, akkor érdemes a gyártó utasításait követni, melyeket a géphez kapott használati utasításokban találunk.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12 Mosogatók

      71b41357af8c0ca81b3a91fd5c

      Az élelmiszer- és szappanmaradványok felhalmozódása olyan szennyeződésrétegeket képez, melyek táptalajjá válhatnak mind a baktériumoknak, mind a gombáknak, ráadásul folyamatosan érintkeznek az étkészleteinkkel és evőeszközeinkkel, ezért különösen veszélyesek. Ennek elkerülése érdekében célszerű heti egyszer enyhe fehérítő segítségével alaposan letakarítani a mosogatót és annak környékét.

    13. 13 Hűtőégép gumik

      11371c5ad88394aec4a300b0f2

      Ez a gyakran elfelejtett tartozék halmozza fel a legtöbb nedvességet és szennyeződést. Mivel ez a terület teszi lehetővé a hermetikus lezárást, ezért az időnkénti tisztítás elmulasztása az élelmiszerek eltarthatóságát és a hűtőgép élettartamát is veszélyeztetheti. Célszerű évente kétszer fogkefe és fogkrém, majd nedves ruha segítségével átpucolni ezeket a gumikat, és a legjobb, ha le is tudjuk szedni őket, mivel takarítás után alaposan ki kell száradniuk, mielőtt újra használatba állítjuk.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14 Turmixgép

      bd3f575d7f8446ec48d8997b51

      Egy másik olyan eszköz, ami könnyedén megfertőzheti az élelmiszereinket. A turmixgépben feldolgozott élelmiszerek maradványai ugyanis még az alapos tisztítás után is könnyen benne maradhatnak a gépben, ezért fontos, hogy használat után lehetőleg azonnal antibakteriális tisztítószer és forró víz segítségével tisztítsuk meg őket. Minden harmadik vagy negyedik használat után egyébként érdemes egy ecet, víz és mosogatószer egyvelegéből álló üresjáratot futtatni, és körülbelül 5 percig járatni a gépet, majd alaposan kiöblíteni, hogy eltűnjenek belőle a kellemetlen szagok.

    15. 15 Fésűk

      6ca14457cd89215727aa957027

      Az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia szerint naponta 50-100 hajszálunk hullik ki, és ezek többsége belegabalyodik a fésűnkbe - emiatt pedig szennyeződések, baktériumok és gombák forrásává válhat.

      Bár nem létezik fix szabály a fésűk takarítására vonatkozóan, a használat intenzitásától, illetve attól függően, hogy használunk-e krémeket, zselét vagy hajlakkot a hajunkon, érdemes lehet akár hetente is tisztítani. Ha nem használunk semmilyen vegyszert, akkor a havi tisztítás is elég lehet.

    16. 16 Mobiltelefon és kulcsok

      9e6e185a0c9eba2195d9278b37

      Ezek azok a nélkülözhetetlen kiegészítők, amik minden helyre elkísérnek bennünket. Bárhová letesszük őket, és nem riadunk vissza attól sem, hogy koszos kézzel nyúljunk hozzájuk, ezért rengeteg baktérium jöhet létre rajtuk, mely az arcunkhoz, szemünkhöz vagy szánkhoz érve komoly egészségügyi problémákat okozhatnak. Épp ezért, ezeket a tárgyakat érdemes naponta vagy legalább hetente tisztítani valamilyen antibakteriális törlőkendő segítségével.

    17. 17 Kávéfőző

      3085ec5d799dc158ea2ff9654a

      A kávézás szerelmeseinek a kávéfőzők épp olyan fontos részét képezik az otthonuknak, mint a sütő vagy a tűzhely. Talán még fontosabb is. Azt azonban hajlamosak elfelejteni, hogy a kávézáshoz használt berendezéseket és gépeket is folyamatosan tisztítani kell, beleértve a gépi kávé víztartályát is. A kávégépeken egyébként 3 havonta vízkőtlenítő tisztítást is kell végezni, hogy eltávolítsuk belőlük az ásványi lerakódásokat.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18 Kisállat-tálak

      29fcd15ad1a837d3a8354123d0

      Az állatok mindig hű társak, de figyelembe kell venni, hogy a nem megfelelően tisztított tálak nemcsak az állatokra, hanem a gazdáikra is nagy veszélyt jelentenek. Sőt, sok esetben olyan baktériumok jelennek meg rajtuk, amik bár az állatoknál nem okoznak egészségügyi problémákat, a gazdáiknál igen. Érdemes őket pár percre forrásban lévő vízbe dobni, hogy megszabadítsuk őket a baktériumoktól.

    19. 19 Szőnyegek

      6260c855778fbaebd9ed1cff65

      A szőnyegek mindig kellemes és meleg komfortérzetet kölcsönöznek, de attól függően, hogy milyen gyakran és milyen sokan használjuk, bizony por, atkák és egyéb baktériumok forrásává válhat. A gyakori porszívózás mellett havonta érdemes szőnyegtisztító vegyszerek és nedves porszívó segítségével az egészet alaposan kitakarítani, hogy eltávolítsunk belőle minden allergént.

    20. 20 Sminkes táska

      830ffc5f3f97eca1987de942cf

      Az Aston Egyetem kutatása során kimutatták, hogy 10 sminktáska közül 9-ben életveszélyes szuperbaktériumok találhatók. A kutatás során olyan baktériumokat találtak a női sminktáskákban, melyek veszélyes bőrbetegségeket okozhatnak, ha a termékeket szem vagy száj közelében használják.

      A különféle sminktermékek lejárati idejére vonatkozó figyelmeztetések betartása mellett az Amerikai Bőrgyógyászati Akadémia például azt javasolja, hogy 7-10 naponta mossuk át a sminkecseteket, hogy védjük a bőrünket, és ne tegyük ki az arcunkat a gombák és baktériumok veszélyeinek.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.