Egy nap közönséges ezüstös pikkelykék költöztek a lakásunkba. Akkoriban már fél éve biológia szakon tanultam, így a tudásom elég volt ahhoz, hogy rájöjjek, ezek nem pókszázlábúak és nem is mutáns csótányok.
Még a fajt is meg tudtam határozni! Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy igazi legendákkal osztom meg a fürdőszobámat.
Az interneten több helyen is azt olvashatod, hogy a pikkelykék ősi rovarok, amik jóval a dinoszauruszok előtt jelentek meg. Hát nem. A pikkelykék családja viszonylag nemrég – úgy 100-110 millió éve – jelent meg a Földön, nagyjából a hangyákkal egy időben, és sokkal az emlősök után. Az ő nagy trükkjük egészen másban rejlik: rendkívül primitívek, ugyanakkor elképesztően hatékonyak.
Ezek a kis barátaink az elsődlegesen szárnyatlan rovarok közé tartoznak – az őseik sosem tudtak repülni. A legtöbb hasonló rovar szigorúan specializálódott túlélőművész, amik csak nagyon specifikus körülmények között és behatárolt területen képesek megélni. A pikkelykéket viszont mindenhol megtalálod, ahol ember él!
Minden, amire a pikkelykéknek szükségük van a boldogsághoz, az a magas (75-97%-os) páratartalom és a szobahőmérséklet. A kaját ezek az apróságok gond nélkül megtalálják maguknak. Képesek megemészteni a cellulózt és a kitint, és kifejezetten rajonganak a keményítőért. Éppen ezért szinte mindent felfalnak, ami az útjukba kerül – a tapétaragasztótól kezdve a kedvenc könyveidig.
Mintha ez még nem lenne elég, a pikkelykék elképesztően szívósak is. Az apró, legfeljebb 2 centis testüket ezüstös pikkelyek borítják, amik érintésre nagyon könnyen leválnak. Ennek a cseles páncélnak köszönhetően a pikkelyke simán kicsúszik a pókhálóból és a lakásban ólálkodó ragadozók rágói közül.
A legérdekesebb az egészben, hogy a pikkelyek idővel visszanőnek. És nemcsak azok! A pikkelykék alig 3-4 hét alatt képesek visszanöveszteni az elvesztett lábaikat, csápjaikat és a jellegzetes faroksertéiket.
Mivel a rovarok fejlődése a vedlésen múlik, a növekedés és a regeneráció a legtöbbjük számára elég kényes téma. A kifejlett rovarok általában már nem vedlenek, így ha elveszítik egy végtagjukat, kénytelenek csonkán leélni a hátralévő életüket. A pikkelykék viszont évente akár harmincszor is vedlenek, még kifejlett, felnőtt korukban is. Ráadásul az élettartamuk eléri az elképesztő 3 évet! Rovarmércével mérve ők aztán igazi matuzsálemek!
A fentiek alapján úgy tűnhet, mintha ezek a kis lények elképesztően kemények és szívósak lennének, amik szinte bármilyen körülményt túlélnek. Ez azonban nem teljesen igaz. Van azért pár gyenge pontjuk. Az első: szinte teljesen védtelenek. A pikkelykék rágói gyengék, viszonylag lassan futnak, és a pikkelyes védőpáncéljuk csak nagyon lassan épül újjá.
A második probléma az alacsony szaporaságukban rejlik. Élete során egy nőstény kevesebb mint 100 petét rak le. Ezen a téren csúnyán alulmarad a csótányokkal és más háztartási kártevőkkel szemben, ezért azok gyakran egyszerűen kiszorítják őket a lakásból.
Pedig kár értük. A csótányokkal ellentétben ezek az ízeltlábúak szigorúan csak éjszaka bújnak elő, elkerülik a mi ételeinket, és egyáltalán nem terjesztenek a Homo sapiensre veszélyes parazitákat vagy betegségeket. Maximum az ürülékük okozhat némi allergiát, de szerencsére még ez is kifejezetten ritkán fordul elő.
