HIRDETÉS BEZÁRÁS
Interneten talált dolgok

20 furcsa történelmi fotó, amit csak akkor értesz meg, ha elolvasod a hozzá tartozó leírást

Vannak olyan fotók, amikre ránézünk, és a fejünket vakarva próbáljuk megérteni, hogy mi is látható rajtuk pontosan. Néha becsapósak, hiszen szemlátomást úgy tűnhet, hogy semmi érdekeset sem látunk, aztán elolvassuk a képekhez mellékelt leírást, és rájövünk, hogy nem is tévedhettünk volna ennél nagyobbat.

    HIRDETÉS

    A történelmi fotók esetében hatványozottan is igaz ez a megállapítás, ennek bizonyításaképpen pedig most 20 hihetetlenül izgalmas fotót gyűjtöttünk össze, melyeket csak akkor érthetünk meg igazán, ha elolvassuk a hozzájuk mellékelt leírást.

    1. 1

      41efba86edf6f1e554ba6d54112c357d

      Egy hamis város a Boeing harci repülőgépgyár tetején - 1944, USA. Erre az álcára azért volt szükség, mivel a háborúban elsősorban a hadiiparhoz köthető gyárakat bombázták, hogy megbénítsák az ellenséget.
    2. 2

      c255392a605656e001912fbe247061cb

      Roy Cleveland Sullivan a Shenandoah Nemzeti Park őre arról híres, hogy 1942 és 1977 között hétszer is villámcsapás érte, de mindegyiket túlélte.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3

      1bd378c10413e4329300e4b3c06199c2

      Ann Hodges az egyetlen ismert személy, akit meteorit sebzett meg.
    4. 4

      1 f1e1391563e94d9b60f1e20cde5224c2

      Anna Haining Bates négy éves korában 150 cm magas volt, 18 éves korára pedig 2 méter 42 centiméter - ezzel a valaha élt legmagasabb nő volt.
    5. 5

      d58cc8ade1fa58027e251491cf992a39

      A 19 éves David Isom körbesétált a fehér embereknek készített medence körül, ezért nem sokkal később bezárták az uszodát. Florida, 1958. június.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6

      e4f39575d007068cb164af35da0de543

      Hamis fejeket készítő nők, akik így segítettek a katonáknak lefülelni a rájuk vadászó mesterlövészeket az első világháborúban.
    7. 7

      165e3242a492f66027228b455e13e127

      Német katonai sisakokból gyártott edények - Dánia, 1945.
    8. 8

      d8660bbf81dca66beae90910cc604669

      Hálókabin egy Boeing 377 Stratocruiser-en. 1952, USA.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    9. 9

      6240297a7c08fc4b2e07a56b3f12c955

      A Haus-Rucker-Co osztrák építész cég projektje, melyet a 70-es évek szimbólumai ihlettek.
    10. 10

      32f3c011d401b7a71c208e8074dbb07f

      Az 51 éves Jesús Sos Blanco őrnagy kubai tárgyalása vonzotta a legtöbb látogatót. A férfit 108 gyilkossággal vádolták, meghallgatása 12,5 órán át tartott és 17 ezer ember gyűlt össze miatta. A férfit végül kivégezték.
    11. 11

      4cf9107fe62f4831f4758389fe8c2ef2

      Családi kerékpár, az egész család örömére. Az anyukának oldalt, varrógéppel ... 1939.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    12. 12

      b21f6fff78ab33b35cc2d9a2f1d6fcc3

      Golyóálló mellény tesztelés 1923-ban, az Egyesült Államokban.
    13. 13

      0f178fa5271017485a50f3a5138a278a

      Tiltakozás a miniszoknyák elfogadásáért - London, 1966.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    14. 14

      306c1a44205954eebead192b3ea0f8bd

      A "Halálfej" gyűrű, amit Himmler alapított 1934. április 10 -én, nem volt igazi állami kitüntetés, csak egy személyes ajándék. Ennek ellenére a legmagasabb kitüntetésnek tartották az SS-ben, amit a személyes teljesítményért, a szolgálat iránti elkötelezettségért és a Führer iránti hűségért ítéltek oda.
    15. 15

      181127cd60c256fa31f56a35b110f6bd

      Nukleáris robbanás modellje a „Kaukázus 2020” orosz hadgyakorlatokon.
    16. 16

      335c733ba8bd759f209ad09e47214611

      1952-ben népszerű volt az USA-ban a "bugyi-támadás". Ilyenkor a férfi diákok megrohamozták a női kollégiumokat, hogy fehérnemű trófeákat, bugyikat és melltartókat szerezzenek maguknak. Ez a kép is egy ilyen roham után készült.
    17. 17

      54d6dc01141d66acea780b805b98ba67

      Temetőben elrejtett gabonát kiásó ukrán férfiak a 30-as években.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    18. 18

      45bd49b0d99800a3e16b3a110ff15df4

      Ez a szentpétervári népi gyógyító épp meddőséget kezel - 1992.
    19. 19

      bd81ec2856532e7a00f2dcaf1f09f354

      Egy lány megcsókolja a Lengyel Egyesült Munkáspárt Központi Bizottságának főtitkárát, Władysław Gomułkát - Lengyelország, 1966.
    20. 20


      Budapesti anyuka és lánya, 33 év különbséggel.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

4 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.