Nem mindennapi módszerrel dolgoztak, a mesterséges intelligencia segítségével. Az eredmények megdöbbentőek – vagy az MI számolt félre, vagy egy félelmetes üzenet került napvilágra az ősi világból. Mit fedeztek fel a tudósok?
Erre nem számítottak
Az egy évnyi megfeszített munka a perui Nazca-sivatag perzselő napja alatt nem volt hiábavaló. A japán Yamagata Egyetem kutatócsoportja több mint ezer új helyszínt vizsgált meg, ahol a híres indián geoglifák – hatalmas rajzok és geometriai minták – találhatók, melyeket a kemény pampás kőzetbe véstek.
A fennsík már önmagában is egy mágnes, amely évente turisták ezreit vonzza a világ minden tájáról. Az új felfedezések fényében pedig csak még többen lesznek kíváncsiak rá.
Az új geoglifák után kutatva számos módszert kipróbáltak – a gyalogos túráktól a drónokig. Ezúttal azonban szokatlan utat választottak: egy speciális MI-alkalmazást használtak. Ez képes még a leggyengébb kontúrokat is felismerni a geometriai alakzatok, állatok és emberi alakok esetében a légifelvételeken.
A program hatalmas, feltáratlan területet biztosított a régészeknek – közel 50 ezer helyszínt. „Három csoportba osztottuk őket a potenciáljuk alapján, ami lehetővé tette számunkra, hogy megértsük, hol találhatók a valódi geoglifák” – mondta Masato Sakai, a Yamagata Egyetem régészprofesszora.
Ugyanakkor az MI alaposan megzavarta a csapatát. Az alkalmazás a képek egy részét „embereknek, kígyóknak, majmoknak, macskáknak” stb. azonosította. Egy másik részét pedig „karddal emberi fejeket levágó gyilkos bálnáknak” és „humanoidoknak”. Először azt feltételezték, hogy a rendszer hibásodott meg. De amikor a helyszínre érkeztek, meggyőződtek arról, hogy a mesterséges intelligencia nem tévedett.
Azonban a legfontosabb kérdésre még mindig nincs válasz – miért alkottak az indiánok évezredekkel ezelőtt ilyen bizarr és nagyszabású pannót?
Zord körülmények között
A Nazca civilizáció a kutatók számára egy fekete doboz. Nem maradtak fenn írásos források, a kevés település feltárása pedig jelentős anyagi ráfordítást igényel. Ezt a dél-amerikai szakemberek egyelőre nem engedhetik meg maguknak.
Mindazonáltal bizonyos, hogy a Kr. e. második században az ősi kultúra képviselői a mai Peru déli partvidékén fekvő völgyekbe telepedtek le. Hamarosan több törzs egyesült egyetlen államba.
Kialakult a főváros – Cahuachi városa. Romjai és hat vályogtégla piramis maradványai a mai napig a Nazca-sivatag közepén állnak.
Az idő múlásával az azonos nevű kultúra képviselői igencsak sikeresek lettek a textilgyártásban – a mai napig több mint öt eredeti szövetstílus ismert. Valamint elsajátították a fazekasságot is.
De a helyi mesterek tudományos és kulturális zsenialitásának csúcsa az öntözőrendszer volt. A zord sivatagi éghajlaton, ahol a levegő 40 fokra melegedett, az esőre pedig hónapokig kellett várni, a nazcák megoldást találtak.
Puquios-okat ástak – mély, spirális kutakat, amelyeket csatornarendszer kötött össze. A mai napig mintegy negyven ilyen építmény ismert. És ami figyelemre méltó, mindegyik működőképes.
Csodának lehetne nevezni. Ahogy azokat a hatalmas geoglifákat is. Mi késztette az indiánokat arra, hogy felmenjenek a hegyekbe, kivájják a kopár pampát és több méteres rajzokat karcoljanak? És ami a legfontosabb – hogyan tudott egy olyan civilizáció, amely nem ismerte a kereket és sok más technikai újítást, ilyet alkotni?
Titkosított üzenet
Maria Reiche német kutató közel fél évszázadot töltött azzal, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket. Miután 1940-ben Peruba érkezett, először a geoglifák technikáját akarta megérteni.
Miután beutazta a sivatagot, arra a következtetésre jutott, hogy a nazcák először kis vázlatokat készítettek. Néhány legismertebb geoglifa – a „pók”, a „kondor” – mellett kis rajzokat talált a homokban.
Ezenkívül a rajzok szélein a régész faoszlopokat fedezett fel. A talajba verve koordinátapontként szolgáltak.
Reiche végső ítélete a következő volt: a Nazca-fennsík nem más, mint a világ legnagyobb naptára. Segítségével az indiánok követték a csillagos eget, kiszámították a szárazság és az esős évszak kezdetét. Így például a „pók” képén látható vonalak és pontok pontosan megegyeznek az Orion övében található csillaghalmaz diagramjával.
Az 1970-es években azonban ezt a hipotézist megcáfolta Gerald Hawkins brit archaeoasztronómus. Számítógépes modellezés segítségével a Nazca geoglifák térképét a csillagos ég térképével fedte egybe. Kiderült, hogy az összes vonalnak csak az ötödét lehet valamilyen égi objektumhoz kötni.
Később felmerült az a feltételezés is, hogy az óriási rajzok titkosított üzenetek. Ezt azonban lehetetlen ellenőrizni, mivel a Nazca indiánoknak nem volt írott nyelvük.
Zöld emberkék nélkül sem úszták meg
A Yamagata Egyetem csapatának is megvan a saját hipotézise. A nemrég felfedezett képek egy része mellett szentélyek maradványai találhatók.
Ezért Masato Sakai feltételezte, hogy a geoglifák szentélyként és különböző vallási szertartások helyszíneként szolgáltak. Ezenkívül a sivatag hatalmas isteneinek felajánlásaként is szolgálhattak.
Sok laikus azonban a mai napig meg van győződve arról, hogy az óriási rajzokat nem az indiánok, hanem a földönkívüliek készítették. Ezt a logikát követve a „humanoidokként” azonosított képek ismét csak megerősítik ezt a hipotézist.
„Nem zárom ki, hogy még ennél is meglepőbb tények várnak ránk” – zárta ironikusan Sakai professzor. Elmondása szerint ugyanis legalább ötszáz új geoglifát kell még megvizsgálniuk. Lehet, hogy ezek elmondanak valami érdekeset a világnak.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
