A múlt 12 sötét titka, amiről egy történelemkönyvben sem olvashatsz

A középkori vécéket „szekrényeknek” nevezték, ami tulajdonképpen egy kitüremkedő helység volt a ház falán, ahonnan a széklet egyből az alatta kialakított gyűjtőtárolóba potyoghatott. A kevésbé finnyás betörők egyébként sokszor ezen keresztül másztak be a házakba.

Ugyanebben a helységben lógtak a középkori bájos nők luxus ruhái. Úgy vélték ugyanis, hogy a helységben terjengő erős bűz elijeszti a bolhákat és a parazitákat.

A hajók orránál elhelyezkedő figurák az ellenség megfélemlítését szolgálták, de más szerepet is elláttak. Közvetlenül mögöttük volt található ugyanis a legénység számára kialakított latrina. Egyedül a hajó kapitányának volt külön, zárt vécéje.

A nők menstruációja a 20. század elejéig elég ritka volt: a szerény táplálkozás, a rendszeres böjt és az állandó terhességek szinte mentessé tették őket ez alól. Ennek hatására a nőknél a menopauza is sokkal korábban jelentkezett: általában a 40-es éveikben.

Azon ritka esetekben azonban, amikor mégis menstruáltak, rendszerint nem tettek semmit ellene, ez volt a titka annak, hogy a középkorban nagyon népszerűek voltak a vöröses barnás ruhák.

Lovagok nem csak a csatatéren küzdő harcosok lehettek, olyanok is, akik egész életükben nem láttak csatamezőt: bírák, politikai tanácsadók, testőrök vagy épp a sikeres földbirtokosok.

A szolgák és testőrök gyakran a ház urának felesége szobájában aludtak, ezért fontos volt, hogy a nők valamivel eltakarhassák magukat a kíváncsi szemek elől.

A viktoriánus korban olyan finom szövet anyagot használtak, ami képtelen lett volna ellenállni az akkoriban népszerű durva mosási folyamatoknak, ezért inkább soha nem mosták vagy gyakrabban cserélték azokat.

Még nincs vége, a cikk a következő oldalon folytatódik!

Mielőtt a nők kedvelt kiegészítője lett volna, kezdetben arra használták a legyezőket, hogy a segítségével távol tartsák a legyeket és más idegesítő bogarakat a papoktól a templomi szertartások közben.

VIII. Károly francia király Nápoly elleni hadjáratát követően 1495-ben *javítva szifilisz járvány tört ki Európában. A tizenhatodik századra a szifilisz következményei enyhültek, de a gyógyult emberek haj nélkül maradtak.

A nemesek ezért parókákat kezdtek viselni, hogy elrejtsék a betegség maradványait – a kopasz foltokat és hegeket.

Bár sokan a „sötét” középkor lezárásának tartják a reneszánszt, amely számos világhírű művészt és tudóst adott a világnak, valójában nem volt olyan fényes korszak, mint gondoljuk. Ebben az időszakban lett legaktívabb az inkvizíció, ami egyfajta boszorkányüldözés volt az eretnekek számára.

1518-ban Franciaországban „táncjárvány” tört ki. Körülbelül 400 embert táncolt több napon keresztül megállás nélkül, míg el nem vesztették az eszméletüket, vagy a kimerültségtől és a szívrohamtól meg nem haltak. Máig nem létezik egyértelmű magyarázat a jelenségre, de feltételezés szerint az egészségtelen állapotok: a gombás fertőzéseknek és az orbáncnak lehetett hozzá köze.

Napjainkban New York egy gyönyörű és festői metropolisz, de a 19. században még iszapban úszott. Sok szemetet hordtak ide a környékről, melynek segítségével egy mesterséges szigetet hoztak létre, melyeket főképp építési hulladékok: kő, törmelék és föld alkotott. A sok szemétnek köszönhetően az eredetileg 3,3 hektáros Ellis-sziget például 3,3 hektárról 25 hektárosra nőtt.

A férfiak és nők felváltva labdát dobáltak egymásnak, aki pedig nem kapta el, annak egy ruhát le kellett vennie magáról.