HIRDETÉS BEZÁRÁS
ÁllatokÉrdekességek

9 bizonyíték rá, hogy az állatok épp úgy képesek emberi cselekedetekre, mint te vagy én

    Bizonyos állatok nemcsak ösztönvezérelt négylábúak, hanem csakúgy, mint az emberek, ők is kötődnek valakihez, gondoskodnak az utódaikról és igyekeznek felelősségteljesen végezni a munkájukat. Egyesek speciális képzésben részesülnek, hogy képesek legyenek segíteni más állatokon vagy akár embereken, míg mások teljesen maguktól teszik mindezt.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most olyan bolyhos szőrcsomókat gyűjtöttünk össze, akik bebizonyították, hogy az állatok sokkal többre képesek, mint csak enni, aludni és szaporodni – ahogy azt egyesek gondolják.

    1. 1 A rozsomák képes megmenteni egy lavina által betemetett embert

      14c17b56dfbc69ecc006435734

      A National Geographic Wild csatornán egy videó jelent meg arról, ahogy egy ilyen szőrös ragadozó segít a hóval borított embereket. A kísérlet során a Jasper nevű hím rozsomák megérezte a bajba jutott ember szagát, majd ásott egy gödröt és kiszabadította őt a hó fogságából.

      Ezeknek az állatoknak nagyon érzékeny szaglásuk van: a vadonban többek között ennek köszönhetően táplálkoznak vagy ásnak lyukat a vadállatok elől. 6 méteres mélységben is képesek kiszagolni a zsákmányt.

    2. 2 A mentőkutyák depressziósak lehetnek a kudarc miatt

      843691563ebf670ed0c35123ba

      A mentőkutyák nagyon komolyan veszik a munkájukat. Ha nem találnak élő embert a hó vagy romok alatt, idegessé és depresszióssá válnak. Előfordul, hogy a mentőszolgálat munkatársai ezért hamis áldozatokat rejtenek el a romok közé, hogy a kutyák megtalálják őket, és úgy érezzék, sikeresen teljesítették a feladatukat.

      Egy kis érdekesség: a 2011. szeptember 11-ei terrortámadások után romok közt keresgélő kutyákkal is hasonlóan jártak el a mentősök, mivel olyan kevés embert találtak meg élve a romok között, hogy komolyan megviselte a kutyák mentális egészségét. A mentőszolgálat emberei ezért néha maguk feküdtek oda a romok közé, hogy a kutyáknak sikerélményük legyen és megmentsék őket a mély depressziótól.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 3 A pásztorkutyák szerelmesek lehetnek más emlősökbe

      b90e2d59d9bcf0bb6a1cb87119

      A kis ausztráliai Middle Island szigeten 2006 óta az olasz Maremma juhászfajtát használják, hogy megvédjék a pingvinpopulációt a rókáktól.

      Ezeket a terelőkutyákat bár általában arra képezik ki, hogy a juhokat védjék a farkasoktól. Általában még kölyökkorukban szoktatják oda őket a juhokhoz, hogy közeli kapcsolatot alakítsanak ki velük, és később megvédjék őket a ragadozóktól, ám nem ritka, hogy ettől a juhászkutyák gyakran szerelmesek lesznek a juhokba. Hasonló vonzalom figyelhető meg a szarvasmarhákra, sőt - mint kiderült - az ausztrál pingvinekre vigyázó juhászkutyák esetében is.

    4. 4 Egy állatkerti gorilla egyszer megmentett egy gyereket

      binti jua

      1996. augusztusában egy 3 éves kisfiú beesett a főemlősök közé. Magától biztosan nem tudott volna kijutni élve, de egy Binti Jua nevű gorilla a gyermek segítségére sietetett, óvatosan a karjaiba vette, és védelmezte őt a többi gorillától, amíg az állatkerti személyzet a gyermek segítségére sietett. Ekkor odavitte a gyereket és átadta őt a gondozóknak.

    5. 5 A csimpánzok pedig tudják, hogy mi a hála és ki is mutatják.

      108e0d58cda257becd8abab10e

      A fenti képen Wanda, a csimpánz látható, amint megöleli a gondozóját, mielőtt visszaengedik a természetbe. Az állat szó szerint a halál küszöbén volt, amikor a rehabilitációs központ gondozásába került, de az emberek még szerencsére időben segítettek rajta. Amikor Wanda meggyógyult, és eljött az ideje, hogy visszaengedjék őt a természetbe, nem volt hajlandó elmenni mindaddig, míg el nem búcsúzott a megmentőitől.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    6. 6 A kutyák segítenek megakadályozni más fajok kihalását

      e8824e5eeb86eb49ffd987e6e9

      Dél-Afrikában speciálisan kiképzett kutyák vannak, hogy megmentsék az orrszarvúakat az orvvadászoktól. Az első ilyen kutyákat 2018-ban képezték ki. Külön érdekes, hogy nem fajtafüggő a jelenség, vagyis teljesen különböző fajtájú kutyák is kiképezhetők erre a feladatra.

      A lényeg, hogy a négylábú hősöknek már kölyökkorukban megtanítsák értékelni az érzelmi kapcsolatokat, 18 hónapos korukban pedig már készen is állnak rá, hogy élesben bevessék őket a vadonban. Örömteli hír, hogy ezeknek a bátor kutyáknak a segítségével az emberek végre képesek voltak felvenni a harcot az orvvadászokkal, így újra van esélye az orrszarvúaknak a túlélésre.

    7. 7 A varjak képesek ajándékot adni az embereknek

      86d2265f3e9f7f34c0a2344228

      A 8 éves Gaby Mann első kézből tanulta meg, hogy milyen hálásak tudnak lenni az állatok. A fiú már 4 éve eteti a környékén élő varjakat, akik ezért mindenféle csecsebecséket visznek neki cserébe. Gaby gondosan őrzi egy dobozban az összes tőlük kapott ajándékot.

      Édesanyjával együtt minden reggel dióval és tiszta vízzel töltik meg a madáretetőket, a madarak pedig ezért hálából poharakat, gyöngyöket és drótdarabokat hagynak maguk után.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    8. 8 Egyszer oroszlánok segítettek egy gyereknek

      e173225bb39d739ffbe42154ed

      Etiópiában egy 12 éves kislányt 3 oroszlán mentett meg az emberrablóitól. Feltételezések szerint a gyermek valószínűleg sírva fakadt az elrablói miatt, és ez oroszlánkölykök hangjára emlékeztethette a ragadozókat, akik a segítségére siettek, rátámadtak az elrablóira és megvédték a lányt.

      Bár ebben az esetben nyilvánvalóan egy egyedi esetről van szó, mégis jól bizonyítja, hogy néha nem is az állatoktól, hanem sokkal inkább az emberektől kell félni. Még akkor is, ha nagy és félelmetes oroszlánokról beszélünk.

    9. 9 A medve, aki nem hagyta megfulladni a bajba jutott varjút


      2014-ben a budapesti Fővárosi Állatkertben egy varjú esett véletlenül a medvék medencéjébe. Ahogy a fenti videóból is látszik, a medve segítsége nélkül aligha tudott volna kiszabadulni a madár a vízből. A medve finoman megragadta a bajba jutott madarat majd kihúzta őt a partra. A medve ezután odébb ment és mint aki jól végezte dolgát, elfogyasztott egy finom almát.

      Neked is olyan érzésed van néha, hogy egyes állatok olykor emberibbek, mint maguk az emberek?

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • 1, és most képzeljük el azt az embert, akit a kísérlet miatt betemettek hóval.

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.