Évente több mint egymillió tudományos cikk jelenik meg az interneten, és ehhez nagyban hozzájárul a pszichológiai kutatások előrehaladása. Természetesen a pszichológia nem egy könnyen érthető tudomány, de ettől függetlenül az eredményei mégis hasznosak lehetnek számunkra a mindennapi életben, segíthetnek például a motivációnk és a kommunikációs készségeink fejlesztésében.
Mai listánkon néhány olyan meglepő pszichológiai tényt gyűjtöttünk össze, amiket nemrég fedeztek fel, és amelyek mindannyiunk számára hasznosak lehetnek a minket körülvevő világ és önmagunk megértésében.
14 Az önbizalom fontosabb, mint a fizikai megjelenés.
Számos tanulmány kimutatta, hogy a nők szerint a magabiztos és megértő férfiak vonzóbbak, mint a jó testalkatú férfiak. Még azt is észrevették, hogy azoknál a pároknál, ahol a nő vonzóbb, mint a férfi, általában stabilabb és és pozitívabb a kapcsolat, mint azoknál a pároknál, ahol a férfiak a jóképűbbek, vagy azoknál a pároknál, ahol egyformán jól néznek ki a felek.
13 A férfiak csak hat percig tudnak figyelni a nőkre.
Ez hivatalos: a férfiak szelektíven hallgatnak! Mindössze hat percig tudják figyelmesen hallgatni a női partnereiket, míg férfi barátaikkal beszélgetve ezt az időt akár 15 percig is képesek kitolni. Mielőtt azonban elkezdenéd hibáztatni ezért a férfiakat, tudnod kell, hogy a nők is jobban odafigyelnek a barátnőikkel folytatott beszélgetések során, mint akkor, amikor a párjukkal beszélgetnek.
12 A gondolataink jegyzetelése csökkenti a stresszt.
Számos tanulmány kimutatta, hogy a traumatikus élményeink lejegyzése javítja az érzelmi állapotunkat, csökkenti a szorongást, és segít megszabadulni az életünk nyomasztó emlékeitől. Például a szorongásos emberek, akik egy fontos vizsga előtt leírták, hogyan érezték magukat, jobban teljesítettek, mint azok, akik nem írták le az érzéseiket-érzelmeiket.
A stressz csökkentésének másik jól ismert módja az evés, de ez nem túl előnyös gyakorlat. A stresszre adott válaszként evés következtében ugyanis könnyen elveszíthetjük az önkontrollt, és megszállottá válhatunk, ami még boldogtalanabbá tesz bennünket a folyamatos evés miatt gyakran érzett bűntudatnak köszönhetően.
11 Énekeld el egy dal végét, hogy kiverd a fejedből.
Mindannyiunknak volt már néhány olyan dalunk, amit nem tudtunk kiverni a fejünkből, ráadásul néha ezt a dalt még csak nem is szeretjük. Van azonban egy nagyon egyszerű trükk, amivel megszabadulhatsz tőle. Egyszerűen hallgasd végig a dalt. De tényleg végig. Ezt az állapotot ugyanis a „fülféreg” néven ismert jelenség okozza, mely gyakorlatilag egy ismétlődő ciklus, és amely a dal végére érve általában magától eltűnik.
10 A videojátékok álom-mesterré tehetnek bennünket.
Ha szeretnéd átérezni, hogy milyen lehet irányítani az álmaidat és uralni a benne történteket, akkor csak kezdj el videojátékokkal játszani, mert akárcsak az álmok, ezek is alternatív valóságokat képviselnek. Idővel egyre jobb és jobb leszel, nem csak a videojátékokban, de az álmaid feletti kontrollban is. Érdekesség: ez segíthet kontrollálni a rémálmokat is!
9 Azok az emberek, akiknek matrica van az autójukon, ingerültebbek, mint mások.
Lehet, hogy nehéz elhinni, de bebizonyították, hogy ingerültebben hajlamosak vezetni azok az emberek, akiknek különféle matricák díszítik az autójukat. Ráadásul minél több matrica van egy autón, annál jobban kimutatható ez a jelenség, függetlenül attól, hogy mit is ábrázolnak ezek a matricák, vagy hogy milyen márkájú és állapotú az adott autó.
8 A szemkontaktus jelentősége egy beszélgetésben.
Ha azt szeretnéd, hogy valakivel hosszabb ideig tartson egy beszélgetés, de nem tudod, hogy mit mondj, akkor tegyél fel egy kérdést a beszélgetőpartnerednek. Miután végighallgattad a válaszát, csak szótlanul nézz a szemébe. A beszélgetőpartner ettől folytatni fogja a beszédet, hogy megtörje a csendet.
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK
7 Négy másodperc elteltével kínossá válik a csend.
Bármilyen négy másodpercnél hosszabb csend befolyásolni kezdheti a beszélgetőpartnerek önbecsülését, belső szorongást, elutasítást és önbizalomhiányt kialakítva bennük. Ennek ellenkezője is igaz: minél gördülékenyebb egy beszélgetés, annál jobban érzik magukat a felek, és ilyenkor még a kellemetlen megjegyzések is észrevétlenek maradnak.
6 A kék szín növelheti a termelékenységet.
Kiderült, hogy az irodád falán lévő kék szín nagyon jó hatással lehet a termelékenységedre. Ha stimuláló és energizáló környezetet keresel, akkor a kék szín a legalkalmasabb erre. A kék és a narancs kombinálása pedig nem csak produktívabbá, hanem kiegyensúlyozottabbá is teheti az elméd és az érzelmeidet. Ez a kombináció nagyon ideális azoknak, akik egésznap szellemi munkát végeznek.
5 Az emberek gyakrabban adják vissza a babafotóval ellátott pénztárcákat.
Egy tanulmányban edinburgh-i pszichológusok 240 pénztárcát “veszítettek el” különböző utcákon, és arra a következtetésre jutottak, hogy azokat a pénztárcákat, amikben egy aranyos kisbaba fotója volt látható, 88%-os eséllyel vitték vissza a jogos tulajdonosának. Ritkább volt viszont a pénztárcák visszaadása azoknál a pénztárcáknál, amikben egy boldog család, egy idős házaspár vagy egy kisállatról készült fotó volt.
4 Ha a céljaidról beszélsz, elveszted a motivációdat.
Egy közelmúltbeli tanulmány kimutatta, hogy ha tudatjuk az emberekkel a szándékainkat, akkor kevésbé valószínű, hogy valóban keményen dolgozunk annak elérésén, mint azok, akik titkolják a céljaikat. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy a jövőbeli tetteinkről beszélve egyfajta idő előtti teljességérzet keletkezik bennünk, ami eléggé kielégíti az agyunkat ahhoz, hogy a valódi motivációt elveszítsük.
3 Valójában meggyőzhetjük magunkat arról, hogy jól és sokat aludtunk.
A Journal of Experimental Psychology folyóiratban megjelent tanulmány kimutatta, hogy ha meggyőzzük magunkat arról, hogy eleget aludtunk tegnap éjjel, akkor a kognitív teljesítményünk növekedni fog még akkor is, ha ez valójában nem így történt. Ennek az ellenkezője is igaz: ha fáradtságra panaszkodunk egy kiadós alvás után, az jelentősen lecsökkenti a teljesítményünket.
2 Ha kétségeink vannak, hajlamosak vagyunk az első dolgot választani a listán.
Ezt a jelenséget “rendhatásnak” nevezik: a szavazólapon vagy listán szereplő első név általában tízből minimum egy szavazatot nyer. Ugyanez a szabály érvényes az online vásárlás során a listáról történő termékek kiválasztásánál is: sokkal fontosabb, hogy a termékek milyen sorrendben jelennek meg a képernyőn, mint a különböző termékek minősége vagy előnyei.
1 Más nyelven objektívebben tudunk gondolkodni.
Az idegen nyelven való egyszerű gondolkodáshoz számos kognitív készség használata szükséges, ami bár lassúbbá, sokkal tárgyilagosabbá és kevésbé elfogulttá teszi a döntéseinket, elősegítve ezzel az analitikus gondolkodást. Nyugodtan próbáld ki ezt a módszert legközelebb, amikor egy fontos pénzügyi döntést kell például meghoznod.
Mi a véleményed a felsorolt pszichológiai tényekről? Ismersz hasonlókat? Meséld el nekünk hozzászólásban!
A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK