HIRDETÉS BEZÁRÁS
DivatÉletmód

12 apróság, ami nagyon sokat elárul egy ember anyagi helyzetéről – talán túl sokat is

Sok ember szeretne gazdagabbnak tűnni, mint amilyen valójában. Ráadásul ez sokszor az anyagi helyzettől független: az emberek egyszerűen szeretnének jobbnak mutatkozni, mint amilyenek valójában. Ezt a megjelenést azonban nem olyan könnyű létrehozni, mint amilyennek látszik. Olykor ugyanis még a látszólag jelentéktelen dolgok és apróságok is nagy mértékben képesek rontani az „összhatást”.

    HIRDETÉS

    A Liked.hu-nál most 12 dolgot gyűjtöttünk össze, amit bár általában azért csinálnak az emberek, hogy ezért gazdagabbnak és előkelőbbnek tűnjenek, valójában épp az ellenkezőjét érik el velük.

    1. 12 Piros talpú cipő

      1cc3b15b678d3beef134ab9ad5

      Az élénkpiros talpú cipők Christian Louboutin védjegyei voltak, a tervezőnek pedig bíróságon kellett megvédenie a hozzájuk való jogát. Körülbelül 5 évvel ezelőtt azonban ez a védjegy lejárt, és minden nagy cég őrült módjára kezdte gyártani a hasonló modelleket - természetesen piros talppal. Amióta ez megtörtént, a piros talpú cipők már nem tekinthetők a jólét és gazdagság szimbólumának, sőt, az olcsó modellek esetében a talp rendkívül gyorsan képes elkopni, ez pedig nagyon kellemetlen tud lenni.

    2. 11 Ékszer szettek

      ca37a25a31b456a948597b6df7

      A 90-es években, ha a lányok meg akarták mutatni, hogy milyen menők és gazdagok, akkor felvettek egy elegáns ékszer szettet, amiben egymáshoz jól illő fülbevalók, nyakláncok, gyűrűk, stb. voltak. A trend és a stílus azonban megváltozott, ma már a ,,kevesebb néha több" elven haladva az ilyen ékszerszettek inkább olcsó, bizsu hatást keltenek, még akkor is, ha egyébként drága ékszerekről van szó.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    3. 10 Vékony vécépapír

      8e54505930a0eb173cb6435da4

      A vékony vécépapír egy olyan dolog, ami teljesen haszontalan. Sokan próbálnak meg ezzel spórolni, ám teljesen hiába. A drágább vécépapírokkal ellentétben az olcsó vécépapírok ugyanis túl vékonyak, ezért többször hajtja őket félbe az ember, aminek köszönhetően viszont gyorsabban fogynak, tehát nem hogy spórolni nem lehet, de még talán többe is kerül, mint a normális, többrétegű társaik.

      Hasonló a helyzet a papírtörlőkendőkkel is, melyekből az olcsók túl vékonyak, ezért mindig többet szedünk le belőlük ahhoz, hogy felitassuk a konyhapultra kiömlött löttyöt. Ha mindenképpen spórolni akarunk ezeken, akkor próbáljunk meg inkább nagy tételben, vagy mondjuk 1-et fizet kettőt kap akciókban normális, többrétegű vécépapírt vagy törlőkendőt vásárolni.

    4. 9 Antik képkeretek a falon

      145cdd5725bed0ef379da7a987

      Az antik képkeretekbe rakott családi fotók néha egyenesen nevetségesek. A lényeg itt ugyanis a kép, nem pedig a keret. Egy családi fotó sokkal jobban mutat egy modern, miniamlista képkeretben, az ilyen antik változatokat pedig hagyjuk meg inkább a drága festményeknek.

      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
      HIRDETÉS
    5. 8 Hamis luxusmárkák

      c0a14659139f595a90dbb658b3

      A legtöbb esetben a luxusmárkák hamisítványai kétes minőségűek, és ez messziről is jól látszik. Nincs abban semmi ördögtől való, ha egy átlagos ember nem engedhet meg magának például egy Gucci vagy Prada táskát - ilyen az élet rendje. Ha azonban nem engedhetjük ezt meg magunknak, akkor célszerű inkább elfogadni ezt a tényt, mint sem olcsó hamisítványokkal jobbnak mutatni magunkat, amik a gyenge minőségük miatt sokszor épp ellenkező hatást váltanak ki.

    6. 7 Leárazásban vásárolt termékek

      86a829521a90240b2a6a3b05d3

      Ebben az esetben nem maga a leárazásban vásárolt termék a baj, hanem inkább annak jellemzői. A legolcsóbb termékekhez ugyanis mindig a szezonvégi nagy leárazások közben juthatunk hozzá, ami egyrészt jó, másrészt viszont nagyon nem. Legtöbb esetben ugyanis a nyár végén vásárolt nyári holmikat csak maximum jövő nyáron tudjuk majd hordani, a napjainkban népszerű "gyors divat" miatt azonban nincs rá garancia, hogy amit idén megveszünk, az jövő nyáron is divatos lesz még.

      Épp ezért nagy pénzt bukhatunk azzal, ha például egy ilyen nyár végi akció alkalmával próbáljuk meg feltölteni a ruhásszekrényünket jövő nyárra.

    A BEJEGYZÉS A HIRDETÉS ALATTI GOMBBAL FOLYTATÓDIK

Mi a reakciód?

7 hozzászólás
Tipp: a felhasználók képet is csatolhatnak a hozzászólásaikhoz!
  • Szia, guest
  • Hááát, lehet, hogy  a szatén ágynemű idejétmúlt, de aki ezt a cikket írta, valószínűleg még sosem próbálta, így azt sem tudja, milyen érzéki egy ilyen selymesen simogató ágyban hancúrozni... 
  • "nagy pénzt bukhatunk azzal, ha például egy ilyen nyár végi akció alkalmával próbáljuk meg feltölteni a ruhásszekrényünket jövő nyárra." micsoda f@szság. Mi van, ha én nem vagyok divatmajom, és nem az a legfontosabb, hogy a jövő nyári, majd legújabb rucimban legyek??? Ez az  fogyasztói társadalom egyik és főleg a divatipar nagy bűne. Nem is baj, hogy egy kicsit most vissza kell venni a lendületből.
  • A piros talpú cipőt csak egyszer lehet felvenni, hú lekopott a talpáról a szín ki kell dobni. Nálam kiütötte az összeset.   

IRATKOZZ FEL A HÍRLEVELÜNKRE,

hogy elküldhessük neked a legjobb cikkeinket

*heti egy e-mailt fogunk küldeni

Még több Liked.hu

Továbbiak betöltése Betöltés...Nincs több bejegyzés.