A párizsi olimpián az úszók arra panaszkodtak, hogy „lassú víz” van a medencében. Mit jelent ez?

Valami nagyon nem volt rendben a 2024-es párizsi olimpia medencéjével: az első három nap alatt például egyetlen világcsúcs sem született úszásban (pedig a potenciális rekorderek ekkor már többször is úsztak).

Utólag visszanézve, összességében is elég szerény eredmények születtek. Az úszók szerint az volt a baj, hogy Párizsban „lassú a víz”. De mit is jelent ez pontosan?

1. Kezdjük a probléma mértékével.

Az olimpiai világcsúcsok megszokott dolgok. Az úszás az 1896-os játékok óta része az olimpiai programnak, és az úszók mindig is döntögették a rekordokat. Csak három kivétel van – éppen az első játékok: Athén 1896, Párizs 1900, és St. Louis 1904. De ezeket figyelmen kívül hagyhatjuk – ott 4-9 versenyszámot rendeztek (most 37 van), St. Louisban pedig nem szabványos távokat úsztak – yardban úsztak méter helyett.

Az 1908-as londoni olimpia óta azonban tényleg minden olimpián születtek világcsúcsok. A legkevesebb Berlinben 1936-ban, Londonban 1948-ban és Helsinkiben 1952-ben volt – egy-egy. De hozzáteszem: ezeket nehéz összehasonlítani a modern játékokkal, hiszen 11 versenyszám volt, majdnem négyszer kevesebb, mint most.

Ha a viszonylag modern játékokról beszélünk, akkor a legrosszabb eredmény 1968-ban Mexikóvárosban és 1996-ban Atlantában volt – csak négy-négy világcsúcs született.

Még 2012-ben Londonban is kilenc világcsúcs dőlt meg, pedig az úszók a híres „ruha variálás” után érkeztek oda – a World Aquatics betiltotta a Speedo versenyruhákat, amelyekben a sportolók majdnem az összes létező világcsúcsot megdöntötték.

Tokióban 2020-ban hat rekord született, az egyik rögtön az első napon.

Na és mi volt a helyzet Párizzsal?

2. Párizsban az első három nap alatt nem hogy rekordok nem születtek, de az eredmények is meglehetősen szomorúak voltak.

Ariarne Titmus megnyerte a 400 méteres gyorsúszást, de 2 másodperccel lassabban úszta, mint a saját világcsúcsát. Mollie O’Callaghan a 200 méteres gyorsúszás győzteseként több mint egy másodperccel maradt el az egyéni legjobbjától, pedig kétségbeesetten küzdött Titmusszal az aranyért.

Nicolò Martinenghi megnyerte a 100 méteres mellúszást, de a 2004-es athéni olimpia óta a legrosszabb időt érte el egy olimpiai bajnok. Az olasz 59,02-es idővel úszott – összehasonlításképpen a brit Adam Peaty 57,37-es idővel nyert Tokióban 2020-ban. Peaty-nek Párizsban egyébként sem ment valami jól – csak egy ezüstöt szerzett.

A kétszeres román világbajnok David Popovici 1:44,72-es idővel nyerte a 200 méteres gyorsúszást – ezzel az eredménnyel egyébként a 2000-es sydney-i olimpia óta egyetlen olimpián sem nyert volna aranyat.

Párizsban végül 4 világrekord született úszásban, ami a modern olimpiák között a legszerényebb eredménynek számít Mexikóváros (1968) és Atalanta (1996) mellett – már ha egyáltalán van értelme egy kalap alá venni őket, hiszen majd 30-60 év telt el azóta. Párizsban tehát az úszás mintha legalább húsz évet visszafejlődött volna. De mi ennek az oka?

3. A sportolók szerint „lassú a víz” volt ezért a felelős.

A „lassú víznek” több oka is lehet: a víztisztítás sajátosságai, a víz hőmérséklete, a levegő minősége, a görbe falak és/vagy a medence szerkezetének sajátosságai.

Az úszók általában akkor beszélnek „lassú” vízről, amikor úgy érzik, hogy mélyebben fekszenek a vízben a megszokottnál, és tempózás közben nem tudnak felemelkedni és magasabbra kerülni. Apró buborékok veszik őket körül, mintha egyfajta bevonat lenne a bőrükön.

,,Ez a vízkezelési rendszer miatt van. Amikor ionizációt alkalmaznak klórozás helyett, az eredmény gyakran ez. A víz lágyabb lesz, és a sebesség lecsökken” – magyarázta a négyszeres olimpiai bajnok, Alekszandr Popov.

Az amerikai kommentátor, Kyle Sockwell még egy problémára világított rá: „Nem vagyok benne biztos, mennyire jól látszik a kamerán keresztül, de ez a medence rendkívül hullámzik, és nagyon sokáig tart, mire lecsillapodnak a hullámok. A sportolóknak pedig át kell törniük ezeken a hullámokon, és ez nagy hatással van rájuk. Különösen egy olyan nehéz úszásnemben, mint a mellúszás.”

Sockwell-nek részben igaza volt. De mi volt a probléma pontosan?

4. A párizsi „lassú víz” oka a medence kialakítása volt. Túl sekély volt – mindössze 2,2 méter mély, míg az olimpiai medence klasszikus mélysége 3 méter. Ez a hatalmas különbség jelentősen befolyásolta az eredményeket.

Az úszók a Paris La Défense Arénában versenyeznek – ez valójában egy rögbistadion, amelyet a Racing 92 klub hazai mérkőzéseire építettek. Az olimpiára medencévé alakították át, de a helyszín korlátai miatt az úszómedence sekély lett.

És a mélység sokat számít. Hogy működik ez: az úszók mozgás közben folyamatosan hullámokat keltenek, amelyek visszaverődnek a medence aljáról. A visszaverődő hullámok aztán visszatérnek a sportolókhoz, de minél sekélyebb a medence, annál gyakrabban és erősebben történik mindez, létrehozva azt a hullámosságot a felszínen, amiről Sockwell is beszélt.

Mindez növeli a turbulenciát, ami megnehezíti a sportolók számára, hogy gyorsan ússzanak. Ez különösen a medence falánál lévő fordulóknál észrevehető, mert ott a legerősebbek a hullámok.

Egy ilyen medencében a gyors rajt mindennél fontosabb: ha elsőként emelkedsz fel, a hullámok az ellenfelekre terelődnek.

Van itt még egy érdekes pszichológiai paradoxon is:

Az úszók számára úgy tűnhetett, hogy gyorsabban úsztak a szokásosnál, pedig nem így volt. Csak a medence alja közelebb volt a sportolókhoz, ezért alakult ki ez a megtévesztő hatás – ugyanúgy, ahogy úgy tűnik, hogy a repülőgép gyorsabban repül, amikor közelebb van a földhöz.

Például Katie Ledecky a 400 méteres gyorsúszás bronzérmét követően meglepődött az eredményen, mert azt hitte, hogy „valamivel gyorsabban úszik a szokásosnál”.

Természetesen van Párizsban egy hagyományos, három méter mély medence is – a Paris Aquatic Centre, de a játékokon ezt a szinkronúszóknak és a vízilabdázóknak adták. Ráadásul csak 5 ezer néző befogadására alkalmas, nem pedig 15 ezerre, mint a Paris La Défense Aréna – ez fontos szempont az úszás népszerűségét tekintve. Az úszóversenyek alkalmával rendre teltház volt – egy 5 ezres aréna itt biztosan nem lett volna elég.

Egy teljesen új létesítmény építése standard méretű medencével és hatalmas befogadóképességgel pedig túl drága lett volna és nem kifizetődő – valószínűleg nem tudtak volna vele mit csinálni az olimpia után.

5. Volt még egy probléma a párizsi olimpián, ami hátráltathatta a sporolók teljesítményét, de ez meglehetősen szubjektív – nem mindenki volt elégedett az olimpiai falu körülményeivel.

Ariarne Titmus úgy véli, hogy ez is befolyásolta az eredményeket: „Talán jobb eredményre is képes lennék, de az élet az olimpiai faluban megnehezíti a versenyzést. Ezek a körülmények biztosan nem a csúcsteljesítmények elérésére lettek kialakítva.”

Egyetértett vele a háromszoros olimpiai érmes James Magnussen is: „Ez az olimpia nem a világcsúcsok elérésére lett kialakítva. A fenntarthatóság, a karbonlábnyom és a vegán mentalitás volt a középpontban, ilyen körülmények között pedig nem lehet kiemelkedő teljesítményeket produkálni.”

Magnussen szerint a szervezőknek volt egy szabályzatuk, amely kimondta, hogy az ételek 60%-ának vegánnak kell lennie a faluban, és már rögtön a megnyitó ünnepség előtti napon kifogytak a hús- és tejtermékekből a faluban, mert nem számítottak arra, hogy ennyi sportoló választja inkább a hús- és tejtermékeket a vegán ételek helyett.

,,Úgy tűnik, Párizs azt akarta, hogy a játékokon az ökológia legyen az első helyen, az eredmények pedig csak a másodikon. Nem tudom, hogy ez politikai álláspont vagy költségvetési kérdés, de azt hiszem, más lehetőségeket kell keresnünk, mert az olimpia a világ legfontosabb sporteseménye.” – nyilatkozta Magnussen.

Ilyen sekély medencékben egyébként soha többé nem rendeznek olimpiát – a World Aquatics ugyanis bevezetett egy szabványt, miszerint az olimpiai úszómedencéknek ezentúl minimum 2,5 méter mélynek kell lenniük.