Lehet, hogy nem tudod, ki az a Rudolf és Adolf Dassler. De egészen biztosan ismered az Adidas és a Puma márkákat. És talán éppen most is viseled valamelyik terméküket.
Azt azonban kevesen tudják, hogy ez a két világméretű sportbirodalom nem egy üzleti tervnek vagy egy zseniális marketingstratégiának köszönhetően jött létre. Ezeket… két édes testvér gyűlölete hívta életre, akik egykor elválaszthatatlanok voltak, és arról álmodtak, hogy együtt megváltoztatják a sportcipők világát. Együtt dolgoztak, milliókat kerestek, osztoztak a dicsőségen, aztán – megosztottak egy egész várost, tönkretették a családjukat, és háborút indítottak, ami egészen a halálukig tartott.
De mi is történt?
Hogyan válhatott a szoros családi vállalkozásból két esküdt ellenség?
Miért volt az, hogy a németországi Herzogenaurach városkában az emberek évtizedekig nemhogy nem vásárolták meg az „ellenséges tábor” termékeit, de még csak szóba sem álltak azokkal, akik „a másik oldalon” álltak?
Erről fogok mesélni most részletesebben.
Két testvér, egy cél: a csapat születése a történelem tüzében
Az 1900-as évek elején egy köddel és cseréptetőkkel teli német városkában, Herzogenaurachban (Bajorország), a Dassler cipész családjában nőtt fel két fiú – Adolf (Adi) és Rudolf (Rudi).
A srácok gyerekkoruktól kezdve egyetlen napot sem bírtak ki versengés nélkül: ki futja gyorsabban a 100 métert, ki énekel szebben, ki javítja meg előbb a cipőt. A házuk egy edzőtáborra hasonlított, ahol minden nap új kihívást jelentett.
Az apa bátorította ezt a fajta jellemformálást – az ő értelmezésében ők voltak az új Németország jövőbeli férfiai: erősek, versenyképesek és talpraesettek.
Ahogy a fiúk nőttek, a világ körülöttük változni kezdett. Németország forrongott – politikailag, gazdaságilag és eszmeileg egyaránt.
Tinédzserként a testvérek apjuk műhelyében kezdtek dolgozni, segítettek otthon, és elsajátították a bőr- és cipészmesterséget.
Ebben az időben azonban hazafias indulók zengtek az utcákon, a változás szaga és egy közelgő vihar előérzete lengett a levegőben.
És a vihar elkezdődött.
Az első világháború kitörésével mindkét testvér a történelem darálójába került. Rudolf tizenkilenc éves lett – behívták, és a frontra küldték, ahol szembenézett a lövészárok-hadviselés borzalmaival.
Adolf 3 évvel fiatalabb volt, és nem volt behívható. Otthon maradt, és inasként dolgozott, cipőket javított, és szorgalmasan tökéletesítette a mesterségét.
A háború különbözőképpen edzette meg a testvéreket: az egyik némán, de égő szívvel tért vissza a frontvonalból, a másik – tele volt ötletekkel és vággyal, hogy létrehozza a saját márkáját.
Pontosan erre a makacs kitartásra kezdett épülni a leendő birodalmuk.
Az első testvéri vállalkozás
Apjuk műhelyében, ahol korábban bőr- és ragasztószag volt, a testvérek kis üzemet szerveztek. Úgy döntöttek, hogy sportcipőket kezdenek varrni abból, ami kéznél volt: régi katonai sátrakból, textildarabokból, autógumikból.
1924-ben hivatalosan is megnyitották a Gebrüder Dassler Schuhfabrik (Dassler Testvérek Cipőgyára) céget, és kétcsíkos sportcipőkön dolgoztak.
Adi volt a technikai zseni, ő fejlesztette az új modelleket és a futócipőkhöz való szögeket (stoplikat). Rudi volt a karizmatikus értékesítő, aki nyáron még egy kanadainak is képes lett volna korcsolyát eladni.
Közös sikerük csúcspontja az 1936-os berlini olimpia lett.
Egy elterjedt legenda szerint Rudolf ragaszkodott hozzá, hogy az új szöges cipő modelljükben ne egy „árja” versenyezzen, ahogy Adolf szerette volna, hanem az afroamerikai atléta, Jesse Owens. Rudolf ugyanis biztos volt benne, hogy ha egy amerikai népszerűsíti a cipőjüket, az robbanásszerű eladásnövekedést fog okozni nemcsak Németországban, hanem az USA-ban, majd később az egész világon is.
Ez a választás sorsdöntőnek bizonyult: Owens valóban négy aranyérmet szerzett az 1936-os berlini olimpián, kiemelkedő eredményeket felmutatva. A sportoló sikere (ahogy azt Rudolf előre látta) óriási figyelmet irányított a cipőre, amelyben versenyzett, és jelentősen megnövelte a Dassler testvérek termékeinek eladásait, megerősítve hírnevüket a sportfelszerelések világpiacán.
Az első nézeteltérés
Adolf Dassler belépett a náci pártba, mivel így könnyebb volt Németországban üzletelni és állami megrendeléseket kapni, különösen katonai jellegűeket.
Azonban Rudolf (feltételezhetően) elítélte testvére ezen lépését. És itt kezdődtek az első veszekedéseik és félreértéseik.
Az idő múlásával a testvérek közötti nézeteltérések csak nőttek.
Adolf nem rejtette véka alá a nácik iránti szimpátiáját, míg Rudolf igyekezett távolságot tartani az ilyen irányzatoktól, de kénytelen volt figyelembe venni országa politikai helyzetét az üzlet vezetése közben.
De hamarosan a politikai és üzleti ellentétekhez családiak is társultak.
A feleségek – a kanóc, ami begyújtotta a bombát
Mindkét testvér megnősült. Adolf egy Katarina nevű nőt vett feleségül, Rudolf pedig Friedlt.
Akkoriban a családjaik egyetlen nagy házban éltek: a földszinten Adi, az emeleten Rudi, felettük pedig a szülők.
De minél nagyobb és sikeresebb lett a testvérek üzlete, annál nagyobbak lettek a feleségeik ambíciói is.
Katarina és Friedl egyszerűen ki nem állhatták egymást. Bármin képesek voltak összeveszni – a gyereknevelés módjától kezdve egészen addig, hogy kinek van joga reggel elsőként kávét főzni.
A nők a nyelvükkel harcoltak, a férfiak pedig, ahogy az lenni szokott, a feleségük oldalára álltak. És (egyes tanúk visszaemlékezései szerint) a feleségek nem ritkán egymás ellen uszították a testvéreket.
A ház csatatérré változott, ahol az egyik emelet megvetette a másikat. Egy ponton még a testvérek gyerekei is abbahagyták a beszélgetést egymással.
Árulás és a teljes szakítás
A testvérek kapcsolatában a végső töréspont azonban a második világháború befejezése után következett be.
A háború utáni káosz és politikai megtorlások közepette felerősödtek az Adolf és Rudolf közötti kölcsönös vádaskodások, amelyek a náci párttal való állítólagos együttműködésükkel kapcsolatosak.
Egyes meg nem erősített hírek szerint Adolf vallomást tett az amerikai megszálló hatóságoknak, és több hamis vádat is felhozott, aminek következtében Rudolfot letartóztatták, és körülbelül egy évet töltött börtönben a Gestapóval és más náci struktúrákkal való kapcsolattartás gyanújával.
Szabadulása után (a hamis vádak miatt) Rudolf megpróbált kölcsönös vádakkal válaszolni a testvérének, de nem sikerült bizonyítania azokat Adolf ellen, és hivatalosan nem is emeltek vádat ellene, mivel már egy év telt el a háború befejezése óta, és a nácik segítőire való „vadászat” jelentősen alábbhagyott.
Ez a testvéri árulás azonban visszafordíthatatlan ponttá vált, végleg tönkretette a kapcsolatukat, és elindította a hosszan tartó viszályt a világ két legnagyobb sportmárkájának alapítói között.
Adidas és Puma: testvéri viszálykodás évszázadokon át
1949-ben Adolf bejegyezte az új cégét, az Adidast (A.Di.Das – a nevének és családnevének első szótagjai), Rudolf pedig a Pumát, bár először „Ruda” néven, de később átnevezte a céget, hogy jobban csengjen.
A „Dassler Testvérek” gyár alkalmazottai is oldalt választottak: egy részük Rudival ment, egy részük Adival maradt.
Még Herzogenaurach városa is szó szerint kettészakadt: mindkét cégnek megvolt a saját futballklubja, saját üzletei, saját kocsmái. A helyiek pedig megnézték az idegenek lábán lévő cipőt, mielőtt köszöntek volna nekik.
Herzogenaurach városát később úgy emlegették, mint „a város, ahol még a kutyák sem mennek át ok nélkül az utca másik oldalára” – annyira erősen megoszlottak a lakosok „adidasosokra” és „pumásokra”.
Amikor Rudolf 1974-ben meghalt, Adi nem ment el a temetésére. Négy évvel később már ő sem élt. Sírjaik egy temetőben vannak, de annak különböző oldalain – a lehető legmesszebb egymástól.
Ezután majdnem 60 évig az Adidas és a Puma alkalmazottai továbbra sem érintkeztek egymással, sőt igyekeztek meg sem említeni a konkurens márkák nevét. Ez egészen 2009-ig tartott, amikor is a két cég egy békülést jelképező közös sportmérkőzést rendezett.
Az Adidas és a Puma márkák a mai napig a világ vezető sportfelszerelés-gyártói közé tartoznak, csak az óriás Nike előzi meg őket. Történetük pedig az üzleti világ egyik legdrámaibbja. A bal és a jobb „Twix” csokiról szóló mítoszt valószínűleg éppen ez a valós történet ihlette.
